Egyetlen sportágnak sem változott annyit a megítélése itthon az elmúlt 30 évben, mint a labdarúgásnak. A legnépszerűbb játék egyben a legutáltabb is lett. Ennek nyilvánvaló okai a folytonos sikertelenség, az orbitális mennyiségű ablakon kidobott állami pénzek, a kudarcokat kudarcokra halmozó „spílerek” „szakértővé” válása, és az egyetemes futball egyre nagyobb botrányai. Mi mégis menthetetlenül szerelmesek maradtunk ebbe a sportba.

 

Nem tudjuk nem észrevenni a foci minden visszásságát, de kigyógyíthatatlan idealizmusunk arra sarkall, hogy továbbra is csodálói legyünk a világ legnépszerűbb sportjának, a benne rejlő hihetetlen történeteknek, a mögötte meghúzódó stratégiáknak, a felejthetetlen pillanatoknak, a káprázatnak. Hiszen mindez lehet, hogy csak porhintés  az iparosodott showbusiness mögött, minden játékos, minden sztori az NBIII-tól a BL-ig csak kellék. Mondhatni fugázi:

 

Egy hozzánk hasonló futballromantikus azonban nem csak ezt látja. A focimániás, egykori kapus Albert Camus tételét hisszük, miszerint „a futball az élet metaforája”. Számomra itt a hangsúly a futballon van, nem helyettesíthető a vívással a vízilabdával, a kosárlabdával, a golffal, vagy a sportlövészettel. Bár személy szerint ezeket a sportokat is nagyra tartom, és kedvelem is, de a labdarúgás összetettsége és valószínűleg közkedveltsége miatt sokkal nagyobb hatást gyakorolt rám , mint a többi.
Maga a tény, hogy vitathatatlanul ez a világ legkedveltebb játéka, késztet minket arra, hogy foglalkozzunk vele. Az imádatunk tárgyát ugyanis csaknem mindenkivel ki tudjuk beszélni, egy kicsit mindenki ért hozzá, így a sok egyenlőtlenség mellett mégis valahol demokratizálódik a futball. Legyen szó BLSZ III-ról vagy a német első osztályról szenvedélyesen tudunk arról vitázni, hogy Buggyás a jobb szélen gyenge volt-e vasárnap a Pénzügyőr II ellen, vagy éppen, hogy Lewandowski ér-e többet momentán vagy Neymar, és emiatt megyünk ki 43 év szerencsétlenkedés ellenére is a nemzeti csapat Feröer elleni meccsére, ha éppen ez tűnik a legkomolyabb feladatnak egy szurkoló számára.
Romantikus viszonyulásunk a futballhoz vezet arra, hogy ha nem is feltétlenül mint művelői, önjelölt elemzői legyünk, és feltárjuk a klasszikus korok, vagy éppen a modern idők történeteit, kivesézzük egyes jelenségek szociológiai, filozófiai, történeti hátterét, és hogy folytonosan magyarázkodhassunk. Hogy kimagyarázzuk miért is estünk bele ebbe a játékba, hogy miért állunk meg önkéntelenül az utcán, ha valahol egy csapat labdát rugdosó fiatalt látunk, hogy egy-egy nagyváros térképén miért a futballstadiont keressük először, és hogy miért bambuljuk hétről hétre ugyanazt a huszonkét labdát kergető őrültet a tévében, akik velünk egyszerre milliók figyelnek.

Zárásképp pedig ez kihagyhatatlan:

 

Advertisements