A kétezres években kibontakozó megalomán sztárkultusz, és a minden nap új hősöket kreáló szenzációhajhász sportsajtó folyamatosan tölti fel a sztárfocisták utánpótlását. Az idei őszi szezonban Jamie Vardy lett a legfelkapottabb labdarúgó, mikor tizenegy egymást követő angol bajnokin gólt lőtt Premier League rekordot felállítva ezzel, története pedig hollywoodi filmbe illő sztori, így a Leicester gólzsákján még jó darabig csámcsoghat a szakirodalom.
Vardy tényleg remek formában volt, még ha azóta kicsit alábbhagyott is a lendülete, de tényleg nem semmi, hogy akkor, amikor a nála mindössze két évvel idősebb Wayne Rooney már az EB-n lőtte a gólokat, akkor Jamie a nyolcadosztályú  Stocksbridge Park Steels FC utánpótlás csapatában focizgatott, most meg ő a PL góllövőlistájának vezetője.
Ez a Vardy gyerek eszembe juttatott néhány korábbi példát, akik igazi pünkösdi királyok voltak a maguk idejében, holott néhány jó meccsnél több nekik se jutott, vagy bár képességeik szerint megfelelő helyen voltak, sose sikerült beváltaniuk a hozzájuk fűzött reményeket.
Elég szubjektív top5-ös válogatásom ötödik helyén Mateja Kezsman áll, aki 2003-ban Hollandiában az év labdarúgója lett, nem véletlenül vittel el a PSV-ből a Chelsea, de Mourinho első londoni évében lőtt 4 gólja egy szezon alatt elég gyérnek bizonyult.
Pedig előtte valóban penge csatárnak számított, volt szerb és holland gólkirály is. Nem lehetett csodálkozni rajta, hogy sorban állnak érte a kérők, és pont a leggazdagabb viszi el a PSV-től Arjen Robbennel együtt. Csak hát rajta kívül egy bizonyos Didier Drogba is akkor érkezett a Chelseabe, az elefántcsontparti mögött pedig nem evett meg sok sót, de a 24 meccs – 4 gól mutató akkor is ciki.

Kezman egyik legszebb gólja a Chelseaben:

Kezman sorsa azért is érdekes mert gyorsan váltogatott állomáshelyei egymás után váltak Európa elismert csapataiból Európa topklubjaivá, mindig miután Kezman elment. A Chelsea bajnokcsapatának ugyan tagja volt még  2005-ben, de az Abramovics legénység ezután indult igazán a csúcs felé. Innen Madridba ment, az Atleticóba. Akkor a “matracosok” még nem voltak olyan kemények, mint manapság. Kezman itt is csak egy évet húzott le, és bár dupla annyi gólt lőtt, mint a Chelseaben, 8 találat még mindig igen szerény. 2006-ban távozott, az Atleticó 2007-ben megnyerte a rövid életű Intertotó kupát, azóta pedig még két EL címmel, egy spanyol bajnoki címmel, illetve egy BL ezüstéremmel gazdagodott.
A Fenerbahceban eltöltött még két szép évet,ahol bezsebelt egy török bajnoki és kupacímet, de aztán Párizsba igazolt, ahol pont rossz időszakot fogott ki. Egy évet kölcsönjátékosként töltött a PSG-ben, ahol egész jó játékoskeret jött össze Rothennel, Makelelével, Luyindulával, Giulyvel, Sessegnonnal. Nem is nagyon fért be a kezdőbe. A PSG a kupát ugyan megnyerte, a bajnokságban csak a 13-ikak lettek, Kezman pedig a következő évet már a Zenitben kezdte kölcsönben. Huszti Szabolcshoz hasonlóan két gólt lőtt a 2009-es orosz bajnokságban, a kölcsön lejártával azonban senkinek nem kellett. Miután elhagyta Szentpétervárt, a csapat két egymást követő szezonban is bajnok lett.  Ezek után két rövid kínai évadot is lejátszott, közte pedig a BATE Boriszov is foglalkoztatta egy rövid időre, pár éve pedig az FK Vojvodina sportigazgatója, és ügynöksége is van. Ilyen minőségében tudta azt nyilatkozni 2013-ban, hogy elítéli a homoszexualitást, ami szerinte egy betegség.
*
Igaz, ami igaz Milan Baros jó csatár is lehetett volna. De hát olyan egynyári sláger lett belőle, hogy azt egy Megasztár popdíva is csak irigyelhetné. Na jó túlzok, mert mikor a Banik Ostravából 2002-ben a Liverpoolba igazolt az első szezonjában lőtt 12 gólt, ami azért korrekt teljesítmény. Csakhogy ezt már egyszer sem sikerült felülmúlnia. A rákövetkező szezonban sérülések miatt kevés játéklehetőséghez jutott, és összesen két árva gólja volt az évben. A 2004-2005-ös szezon viszont mindörökké emlékezetes marad számára, ahogy a legtöbb Pool szurkolónak is. Már a nyár sem sikerült rosszul, hiszen a csehekkel EB-elődöntőig meneteltek, ami szép teljesítmény, bár akár döntő is lehetett volna belőle, a csoportban még a hollandokat és a németeket is verték! Mindenesetre Baros lett a portugáliai kontinenstorna gólkirálya öt góllal, minden csoportmeccsen betalált a negyeddöntőben a dánok ellen duplázni is tudott, aztán a fránya görögök ellen ő is teljesen impotensé vált.

A csehek eb szereplése, ahol a válogatott góljainak a felét ő lőtte: 

A Premier Leauge-ben sok babér ugyan nem termett neki és a Liverpoolnak, a BL diadal minden vörös fanatikust kárpótolt. És ebben Barosnak is megvolt a maga szerepe, mivel 14 meccsen is pályára lépett a BL-ben, ebből 13-szor kezdőként. De azt azért nehéz lenne bebizonyítani, hogy neki köszönhetően került a BL-serleg Gerrardékhoz.
Ugyan ő volt a Liverpool gólkirálya a bajnokságban abban az évben 9 lőtt góllal, ez inkább a társakat minősíti, mint őt. Pedig Morientes, Cissé, vagy épp Luis Garcia sem voltak kispályások. 2005-ben mégis az Aston Villába igazolt, két évvel később a Lyonba. Itt egy egyedülálló rekordot állított fel, csak éppen nem a futball, hanem az autópályán. 271 km/órás sebességgel kapcsolták le egyszer a francia rendőrök, akik Ain régióban ekkora gyorshajtással addig még nem találkoztak.
Igazán a Galatasarayban találta meg a számításait, itt török gólkirály is volt, de itt sem játszott túl kiegyensúlyozottan, így visszatért nevelőegyesületéhez, Ostravába. Jelenleg a Mlada Boleslava csapatát erősíti, a még mindig csak 34 éves Baros.
*
Asamoah Gyan végképp szezonális jellegű játékos. Ghána mindig kitermel egy-két csiszolatlan gyémántnak ígérkező játékost, és Abedi Pelé óta, plusz a Kuffour-Appiah-Essien bumm után nem volt csoda, hogy kelendők lettek az egykori Aranypart fiai Európában is. A nemzeti válogatott is állandó szereplője lett a világbajnokságoknak 2006-óta mind a három vb-n ott voltak, Gyan is a keret tagja volt mindháromszor, és mindegyik tornán szerzett gólt. Ahogy a csapatnak, úgy neki is a 2010-es Dél-afrikai esemény volt a legemlékezetesebb. Ekkor Ghána a negyeddöntőig jutott, ez az ország legjobb vb szereplése, Gyan pedig három gólt is szerzett, az Uruguay ellen drámai körülmények között elbukott negyeddöntőben pedig azon kevés ghánai között volt, aki belőtte a maga büntetőjét. Ekkor 25 évesen ért a csúcsra, és két év rennes-i szolgálat után a 13 millió fontért a Sunderlandbe igazolt. A Ligeu 1 2009/2010-es szezonjában 27-szer volt kezdő, és 13 gólt lőtt, és a Sunderlandben sem ment rosszul neki a rákövetkező évben, ahol házi gólkirály lett pedig Darren Bent és Danny Welbeck személyében egész komoly vetélytársai voltak csapaton belül. A Chelsea 3-0-s leigázása alkalmával is betalált. Csakhogy a bajnokságban a közepesnek mondható tizedik hely jött össze nekik, a Ligakupában és az FA-kupában is kiestek a harmadik körben, a rákövetkező évben a Sunderlandet összesen három menedzser is irányította, Gyan pedig kegyvesztetté vált és már 2011 őszén az Egyesült Arab Emirátusokban, az Al Ain csapatában találta magát kölcsönben. Hogy 26 évesen mi a fészkes lépfenéért vált valaki a Premier League-ről az Arabian Gulf League-re arról elképzelésem sincs, mindenesetre igazán sajnáltam, mert kibontakozóban volt egy egész jó karrier. Gyan lett a legnagyobb kiskakas a maga által választott (szemét)dombon. Az Emirátusokban töltött négy szezonja alatt háromszor lett bajnok és ugyanennyiszer gólkirály.  Idén szintet lépett, de kontinenst nem váltott. Kínába igazolt, és itt értettem meg, miért is siklott félre ez az egészen szép pálya. A Shanghai SIPG FC ugyanis heti 227 ezer fontot fizet neki a szolgálataiért, ami nem sokkal több, mint amit korábban kapott az Al Ainnál. Ezzel Gyan a hatodik legjobban fizetett labdarúgó ma! A legjobb fizetéssel rendelkező afrikai labdarúgó, közvetlenül mögötte Yaya Touré áll heti 220 ezer fonttal. De a világranglistán mögötte van Luis Suarez (200ezer), vagy Neymar (150ezer) is. Tehát Gyan összességében sosem felejtett el focizni, és akár még egy tisztességben megőszült PL csatár is lehetett volna belőle. Ő vagy a menedzsere viszont más utat választottak.

Tőle nem gólválogatást, hanem egy remek Adebayorral vívott táncpárbajt választottam ki:

10 millió font 2002-ben még igen sok pénznek számított egy 21 éves játékosért. Azon a nyáron a Premier League-ben csak két focistáért adtak ki több pénzt, Nicolas Anelkáért (13 milliót) és Rio Ferdinandért (30 milliót). El Hadji Diouf azonban remek vb-n volt túl, a meglepetés Szenegál válogatottjának vezéregyénisége volt. Habár gólt nem lőtt a tornán, de két fontos asszisztot is kiosztott, egyet a franciák legyőzése alkalmával a csoportban, egyet pedig a svédek felett aratott diadal során, mikor a negyeddöntőbe masíroztak, ahol aztán a törökökkel nem bírtak.
Ezek után a Gerard Houllier vezette Liverpool vette meg Lens-tól, a fent említett összegért. Plusz még honfitársát a vb-n szintén jól teljesítő Diaot is leigazolták. A Poolban Michael Owen első számú partnerének szánták, és azt hitték jó lóra tett a francia menedzser, mivel rögtön az első Anfielden játszott meccsén két gólt is lőtt a Southampton ellen. Csakhogy innentől kezdve márciusig egyetlen gólt sem lőtt! Heskey,  Owen és Baros mellett nem tudott maradandót alkotni. Vagyis de. Nehezen fogja elfelejteni, mikor leköpött egy Celtic szurkolót Glasgowban egy UEFA-kupa meccsen. A hatvanezer fontos büntetésen kívül Houllier megjegyzésével is számolnia kellett, aki azt mondta: “Ezt a karriered végéig cipelni fogod magaddal!” Ezt nem feledtette a Ligakupa győzelem.
Második szezonja Liverpoolban egy igazi nagy nulla volt. Hiába lépett pályára 26-szor is, ebből hússzor kezdőként, egyszer sem tudott gólt lőni! Carragher is mart egyet belé: “A Liverpool történetének ő a legkevésbé hatékony csatára. Még sosem volt olyan 9-es mezben játszó csatárunk, aki egy egész szezonon át gólképtelen lett volna.”
Boltonban fordultak szánára jobbra a dolgok, itt egy év kölcsönjáték után a csapat állandó tagjává vált, szerették is a nézők, de szegény Diouf az itt töltött négy év alatt sem tudott egyszer sem 10 lőtt gól fölé jutni, bár az első évben szerzett 9 góljával még házon belül ő volt a gólkirály. A Bolton három évig erőn felül teljesítve előbb hatodik, aztán nyolcadik, majd hetedik helyre ért Diouf első három évében, a negyedikben viszont a tizenhatodik helyen végeztek, a szenegálinak pedig mennie kellett. A Sunderlandbe került, ahol sikerült megismételnie liverpooli nullás teljesítményét igaz, itt túl sok lehetőséghez nem jutott. És még ezek után is adott neki a sors három évet a PL-ben, a Blackburn csapatában, ahol éves szinten 1,33-as gólarányt sikerült elérnie három esztendő alatt! Három szezon négy lőtt gól. Kis kitérő a Glasgow Rangersben, és ugyebár  Scottish Premier League, az angol Premier League előszobája, de Diouf kifelé haladt a házból. 2011 után három évet a Championshipben töltött, de gólzsákká itt sem vált. 34 éves korára a borneói bajnokságban kötött ki. Még  a Blackburn játékosa volt, amikor visszaszólt egykori kritizálójának Carraghernek, akiről ezt mondta: “Carragher szerintem semmit sem ér. Ha a Liverpool tíz olyan emberrel állna fel, mint ő sose nyernének. Olyan mintha kecsapból és mustárból lenne. Mikor Liverpoolba érkeztem, nagyobb név voltam, mint ő, többet kerestem mint ő, ezért féltékeny volt. Pedig én kivezettem a válogatottam a vébére, és az Afrika-kupa döntőjébe. Ő viszont sosem ért el semmit, így nem kritizálhat engem.” Ennyire futotta szegény Diouftól.

Barthezék ellen azért kiosztott egy szép gólpasszt:


*
Az első helyre valószínűleg Koplárovics Béla kívánkozna, hiszen a mi Bélánk igazi pünkösdi király volt. Egy mozdulata (világ)híressé tette. No de míg ő egy meccsen egyszer ért jókor jó helyen a labdába, addig ennek a nemzetközi listának az élére olyan játékos került aki ezt egy meccsen, ráadásul BL meccsen négyszer is megtette! Nem-nem Puskás Ferencről van szó, hanem Dado Prsoról! Szemtelenül igazságtalan vagyok vele, hiszen a szerb származású horvát játékos három egymást követő évben is az év horvát labdarúgója lett 2003-tól 2005-ig, tehát valamit csak tudott az öreg Dado. De hát istenem, tegye fel a kezét, aki halott róla azelőtt, mielőtt azon az ominózus Monaco-Deportivo 8:3-as meccsen hintett egy négyest, pont a szülinapján? Ekkor már nyolc éve volt a Monaco játékosa, de általában csak csereként számítottak rá. Habár a Monaco BL-menetelésének évében nemcsak a Depor ellen talált be, az AEK Athénnak a csoportban, a Lokomotiv Moszkvának a nyolcaddöntőben, a Chelseanek az elődöntőben lőtt gólt, alapember ekkor sem volt. A szezon végén ingyen távozott a Riviéráról Glasgow-ba a Rangershöz. Ekkor már harminc éves volt. Szép időszak volt számára a Skóciában töltött három év. Főleg az első, amikor bajnokságot és ligakupát nyertek, minden sorozatot figyelembe véve pedig 21 gólig jutott, a rákövetkezőben pedig 12-ig. Innentől kezdve folyton vacakolt a kondíciójával, bár még a 2006-2007-es szezonban is 37-szer pályára lépett, az évad végén visszavonult még a 33-ik születésnapja előtt. Prso-t annyira szerették az Ibroxban, hogy a Rangers kiadott egy DVD-t a legszebb pillanatait összegyűjtve, tehát el kell ismernem, hogy nem egy balfékről van szó, sőt azért is került fel erre a listára, mert kifejezetten szerettem. Olyan játékos viszont, aki ekkorát durrantott volna egyszer mint ő, és aztán soha még egy ilyen klasszis teljesítmény közelébe sem jutott volna, szerintem kevés van. Ha mégis akad, írjátok meg!

Az a bizonyos négy gól:

(Cserepadon mocorog: Afonso Alves, Peter Crouch, Valerij Bozsinov, Freddy Adu)

Reklámok