futball elhúzódó rendszerváltozása, 1986–2015

Alig emlékszünk rá, pedig ő lőtte a magyar válogatott első világbajnoki gólját. Kései nekrológ egy újabb, ezúttal futballtörténészi vendégposzt formájában.

Üdvözöljük körünkben Sándor Misi vendégszerzőnket, az egyik legjobb magyar futballtörténészt, akivel anno együtt jártunk a Tóth Árpád gimibe Debrecenben, na meg Loki-meccsre. Misiről csak annyit, hogy A magyar labdarúgás története című (társszerzős) ötkötetese Spirót juttatta eszembe, aki anno az Ikszekről azt mondta: olyan könyvet akart írni, amely alatt beszakad az asztal. Nos, A magyar labdarúgás története alatt beszakad, és nem a terjedelme miatt. Mihály főbb művei: A debreceni futball képes kalauza, 1899- . Debrecen, DVSC Futball Szervező Zrt., Debrecen, 2010. Dénes Tamással közösen: Futballtörténelmi lecke – nem csak fiúknak. Viktória, Budapest, 2003; Markos, a Bocskai büszkesége. Imi Markos visszaemlékezéseivel. Viktória, Budapest, 2012. Baj-nok-csa-pat! A magyar labdarúgás 14 bajnok klubjának története. Campus, Debrecen – Budapest 2011. Dénes Tamással és B. Bába Évával közösen: A magyar labdarúgás története.  1. köt.: Amatőrök és álamatőrök (1879-1926,. 2. köt.: Profikorszak vb-ezüsttel (1926-1944), 3. köt.: Aranykor (1945-1966). 4. köt.: Szocialista profizmus, 1967-1986, 5. köt.: A futball elhúzódó rendszerváltozása, 1986–2015. Campus, Budapest – Debrecen, 2013-2015.

              

Teleki
Teleki Pál a magyar válogatott mezében

Teleki Pál 1906. március 25-én született Békéscsabán. Apja, Teleki István szíjgyártó, anyja, Zsibrica Judit háztartásbeli. Evangélikus vallásúak. Testvérei: Judit, István és Ilona.

Teleki Pál az Aradi MTE (a későbbi AMEFA) törpecsapatában kezdett futballozni 1921-ben, családja akkor Aradon élt. 1926-ban a Temesvári Kinizsi (CS Chinezul Timişora) labdarúgója lett, melyben 1927 végéig játszott. Az 1926-1927-es szezonban bajnoki aranyat szerzett a bánáti lila-fehérekkel. Egyetlen alkalommal – 1927. május 11-én Jugoszlávia ellen (0:3) – tagja volt Bukarestben Románia nemzeti válogatottjának. A román kútfők Paul Teleky, esetleg Pavel Teleki néven tüntetik fel.

Családja 1926-ban hazatelepült Békéscsabára. Teleki Pál 1928. január 1-jén érkezett Debrecenbe. (Érdekesség, hogy útlevél nélkül, ideiglenes engedéllyel jött át Érmihályfalvánál a határon.) A Bocskai FC utóbb 2600 pengőt fizetett a Temesvári Kinizsinek érte, ami átszámítva 75 000 lejnek felelt meg.

A Bocskai FC-ből nyolcszor került be a magyar válogatottba. A következő összecsapásokon lépett pályára piros-fehér-zöld szerelésben:

Portugália–Magyarország 1:0 (Lisszabon, 1933. január 29.)

Hollandia–Magyarország 1:2 (Amszterdam, 1933. március 5.)

Magyarország–Csehszlovákia 2:0 (Budapest, 1933. március 19.)

Magyarország–Ausztria 1:1 (Budapest, 1933. április 30.)

Magyarország–Svájc 3:0 (Budapest, 1933.szeptember 17.)

Bulgária–Magyarország 1:4 (Szófia, 1934. március 25.)

Magyarország–Egyiptom 4:2 (Nápoly, 1934. május 27.)

Magyarország –Jugoszlávia 1:1 (Budapest, 1937. május 9.)

Magyarok_a_labdarugo-vilagbajnoksagokon_1934_kezdet.png
A magyar válogatott történetének első világbajnoki mérkőzése előtt, 1934-ben Egyiptom ellen, Teleki az álló sorban balról a hatodik

2000-ben az MLSZ felülvizsgálta válogatottunk fellépéseit, és utólag hivatalosnak ismerte el az 1933. január 29-én Lisszabonban megrendezett találkozót, melyen Teleki a nemzeti tizenegyben debütált. Ez a magyarázata, hogy a nagyszerű labdarúgó abban a tudatban hunyta le szemét, hogy hétszeres válogatott volt. (Barátjából, az 1960-ban elhalálozott Markos Imréből is posztumusz lett hússzoros válogatott.) Teleki Pál hivatalos válogatott mérkőzésein két gólt szerzett, Hollandiában győztes, Nápolyban – az Egyiptom elleni világbajnoki kvalifikáción – vezető találat fűződött nevéhez. Többször tagja volt a B válogatottnak és az úgynevezett professzionális válogatottnak, melyet ma ligaválogatottnak neveznénk. Abban az időben gyakorta elsőbbséget élvezett a professzionális csapat a nemzeti válogatottal szemben, mert fellépésein jobban kereshettek a labdarúgók. (HBML. X. 252.)

Teleki Pál a Bocskaiban (1928 és 1939 között) 213 első osztályú találkozón 83 gólt jegyzett, utóbbi rekord a klubtörténetben. 1930-ban Magyar Kupát nyert debreceni együttesével, majd 1934-ben bronzérmet szerzett vele a bajnokságban. A harmincas évek közepén magánszorgalomból a DEAC futballistáinak edzését vezette, miután műszerészként a Debreceni Klinika gépházának alkalmazásában állott. Nem vágyott külföldre nagyobb pénzért futballozni, holott román nyelvtudása miatt könnyen elboldogult volna az újlatin nyelvterületeken (Olaszország, Spanyolország, Franciaország). Kimehetett volna dollárért focizni, konkrét ajánlata volt a Brooklyn Wanderers angol tulajdonosától, Nathan Agartól. Erről így vall önéletírásában: „Az én esetemben is legfőképpen családi viszonyaim voltak a döntők, tudvalevően nehéz anyagi viszonyok között élő szüleimnek támaszra volt szükségük, jó állásomat sem kívántam elhagyni, no meg a Bocskayhoz való ragaszkodásom, bizonyos könnyelmű fogadásom, miszerint a Bocskayt el nem hagyom, végül is arra az elhatározásra bírtak, hogy Debrecenben maradok, és nem szerződöm az amerikaiakhoz.” Határozott nemet mondott a Hungária 10 000 pengős csábítására is. (HBML. X. 252)

Esetleges kiszerződését akadályozta, hogy 1935. május 19-én porcműtétet hajtott végre bal térdében dr. Molnár Béla főorvos, és az operáció után hónapokig lábadozott. (Debreczen 1935. augusztus 19.)

Finom technikai megoldások, páratlan helyzetelemző-készség, hirtelen ritmusváltások, precíz pontossággal szárnyakra kipasszolt labdák, mindenekelőtt fair, sportszerű játékmodor jellemezték. Irtózott a fizikai erőszaktól, a durvaságtól, szándékosan sohasem szabálytalankodott. A Debreczen című lap 1934. február 11-én ekként jellemezte: „(…) intelligens úri gyerek, csendes, szolgálatkész, sima modorú.”

Köcze Kálmán (1910–1985) ismert motorversenyző volt a Viharsarokban, többször megnézte a Bocskait, mikor azon a tájékon szerepelt. Két évvel halála előtt, 1983 nyarán mondta e sorok írójának, hogy „Telekinél ragyogóbb labdarúgót sohasem láttam játszani Békéscsabán, Gyulán és Orosházán”.

Az 1937. szeptember 17-én Teleki Pál Diósgyőrbe távozott, másnap lakatosként munkába lépett a DiGÉP-ben, párhuzamosan a DVTK-nál tréneri feladatot látott el. Továbbra is edzésben maradt, hogy szükség esetén játszhasson a Bocskaiban, ahová szerződése kötötte. Egy ideig ingázott, Miskolcon lakott, a Hajdúság fővárosában futballozott. 1938 nyarán a Bocskaival svédországi túrán vett részt, az északi jutalomút volt a búcsúja a kék-sárga színektől.

Feleségével a miskolci Evangélikus Egyletben ismerkedett meg, aki az üzemben titkárnői állást töltött be. 1941-ben kötöttek házasságot, gyermekük nem született. Felesége első házasságából származó két fiáról, Andrásról és Zoltánról nevelőszülőként lelkiismeretesen gondoskodott. Igazi apaként szerette őket, a fiúk viszontszerették, felnéztek rá, rajongtak érte.

1941 és 1942 között néhány hónapig Munkácson katonáskodott, a diósgyőri gyár vezetésének kérelmére leszerelték, a további szolgálat kötelme alól mentesítették.

1945 nyarán az Északi Kerület Labdarúgó-szövetsége alkalmazásába állott szövetségi edzőként. Ő vezette Miskolc városának válogatottját, mely 1945. július 29-én 3:3-ra végzett a Nagyerdei stadionban Debrecen válogatottjával. A gólokat Durbik (DiMÁVAG), Pribelszky (Pereces), Turbéki (DiMÁVAG), illetve Szilágyi (2) és Zilahy (mindkettő DVSC) szerezték. (Tiszántúli Népszava 1945. július 31.)

1957 augusztusától 1958. december 21-ig ismét Teleki Pál irányította a Diósgyőrt, Steiner Pált váltotta a kispadon. Hat esztendőn keresztül a Diósgyőri Bányász foglalkozásait is vezette, később a Pereces mestere lett.

Neveltfia, dr. Topscher András elmondása szerint 1948-ban az egyetemi-főiskolai vébére készülő magyar válogatottat készítette fel Diósgyőrben.

Teleki Pálnak több beceneve volt. Csapattársai Pajának, a hajdúsági szurkolók Tanár úrnak szólították, míg a DVTK szimpatizánsai elegáns stílusa, légies könnyedsége miatt Kisasszonyként emlegették. Tiszteltre méltó, jó ember volt, családja, barátai, munkatársai és labdarúgói őszintén szerették.

„Teleki Pál DiGÉP-nyugdíjas hosszas betegeskedés után 78 éves korában, házassága 43. évében 1984. március 1-jén elhunyt. Temetése hamvasztás után lesz. Gyászolják: felesége, öccse, Teleki István, neveltfiai dr. Topscher Zoltán és neje, dr. Topscher András és neje, Andrea, Éva, Krisztina neveltunokái.” (Észak-Magyarország 1984. március 3.)

Győr Mátyás (1930–2012), a néhai témakutató 2009-ben tett megjegyzése: „A temetés pontos időpontja, helyszíne, a későbbi köszönetnyilvánítások 1984. május 10-ig, ameddig átnéztem az egyes lapszámokat, nem kaptak helyet az Észak-Magyarországban. A volt klubjai, a sportriporterek vagy a munkahely részéről semminemű sajtóbeli megnyilvánulás nem volt tapasztalható. Felesége szerint egyszerűen elfeledkeztek róla.”

Sándor Mihály, a szerző megjegyzése: Egyetlen más újságot sem találtam (beleértve a Hajdú-bihari Naplót), mely közölte volna a halálhírt, esetleg nekrológot szentelt volna az egykori válogatott labdarúgó és kiváló szakember emlékének.

Mint tudjuk, az utókor hálátlan. De ennyire?

Reklámok