Egy csomag szotyit nem adtunk volna arra, hogy a magyar válogatott az EB-n két forduló után vezetni fogja a csoportját, megelőzve Portugáliát. Márpedig pontosan ez a helyzet, így külön öröm, hogy a torna alatti szokásos tényfeltáró meccselemzésünkön kívül helyszíni beszámolóval is készültünk!

Szokatlan szerepet kellett játszania tegnap a magyar válogatottnak: kivételesen esélyesként léptünk pályára egy olyan csapat ellen, akik szerényebb játéktudásuknak köszönhetően leginkább a szervezett védekezésre építhettek.  Bernd Storck kényszerűségből is változtatott az osztrákok elleni csapathoz képest; Fiola részleges bokaszalagszakadás miatt nem állt a mester rendelkezésére, míg Stieber, valamint Priskin taktikai okokból került a kezdőbe.

1.Izland ellen nem lehet elbohóckodni egy szögletet sem

A meccset nagyjából ott folytattuk, ahol az osztrákok ellen abbahagytuk, a magyar szemnek szokatlan magabiztos labdajáratás jellemezte a mérkőzés első részét.  A mezőnyfölény igazi helyzetekben nem mutatkozott meg, és ahogy az ilyenkor lenni szokott, a nyomás alatt játszó csapat talált egy gólt. Az izlandi tizenegyest egy baromi könnyen eladott labda előzte meg, Király kijövetele sem volt parádés, de a szögletet megelőző Guzmics-keresztlabda (?) tökéletesen példázta, mi a különbség egy jó modern középhátvéd és közte. Az eddigi meccseken remek formát mutató Guzmó érthetetlen módon kínálta meg egy könnyen eladott labdával a szigetországiakat, amit helyzetig is játszottak, de végül a szombathelyi védőnek sikerült blokkolnia.

Soma4
A szögletet megelőző szituáció, ekkor még jól zavarták meg az izlandiak a magyar labdakihozatalt.

A szögletet Királynak nem sikerült megfognia: a magyar kapus úgy jött ki, mintha sosem védett volna az angol másodosztályban, nem sikerült megkaparintania a labdát, és a pillanatnyi zavart ki is használták az izlandiak, a bíró pedig a tizenegyespontra mutatott. „A hülye kopasznak nem szóltak, hogy Putyinnal vagyunk”; számomra a büntető jogossága minumum vitatható volt, de sajnos a bíró a sípjába fújt. A mérkőzés innentől kezdve nem Storck szája íze szerint folyt, a csapatunknak mennie kellett az eredmény után.

Király2

2.Nem vagyunk szokva olyan ellenfélhez, akinek egyáltalán nem kell a labda

Sajnos, a félidő után elfogyott az ötlet és a magas, magabiztos izlandi védők mellé próbáltuk felívelni a labdákat. A mérkőzés ezen szakaszáról a legtöbbet talán az ellenfél védőmunkája mondja el.  29-szer tisztáztak, 16-szor nyertek párbajt a levegőben, 15 alkalommal blokkoltak, valamint 12 labdaszerzés írható fel csapatuk védekezése mellé. Szembetűnő volt, hogy a magyar válogatott a finoman beívelt labdákkal próbálkozott, ami szemmel láthatóan halálra volt ítélve a remekül védekező izlandiak mellett. A csapat egy olyan dologban lett megméretve tegnap, amire eddig (a Dárdai-Storck érában) nem volt példa, erősebb csapatként, de hátrányból kellett fociznia. A bekapott gól után egy kicsit látszott a fiúkon, hogy hangosabbá vált az ellenfél szurkolóinak a hangja. Valahogy az eddig mutatott okos futball nem jellemezte a magyar csapatot, persze ennek oka lehetett a szokatlan szerepkör is.

Soma1

Soma2

3.A földön tartott labdákból többet profitálunk

Az egyenlítő gólt az addigitól eltérő támadásépítés előzte meg, a labdát Nikolic tartotta meg a szélen, megvárta, míg a középpálya felér a támadáshoz, majd Nagy Ádám remekül továbbított a tizenhatoson belülre a lengyel légióshoz, aki kihagyhatatlan helyzetbe hozta az izlandiak védőjét, Saevarssont, aki élt is a lehetőséggel, és saját kapujába helyezte a labdát. A meccs második félidejében a földön járatott labda nem volt jellemző a magyarok támadására, szinte könyörgött az ember, hogy a hátrány ellenére a saját játékunkat próbáljuk játszani. Amint sikerült a bogyót a füvön tartani, meg is lett az eredménye.

Soma3

Ez a mérkőzés nem a mutatott játék miatt fog bekerülni a történelemkönyvekbe, viszont az eredmény mindenképp történelmi. Storck csapatának tulajdonképpen sikerült kvalifikálnia magát az EB kieséses szakaszába, sőt, a portugálok elleni meccs a csoportelsőségről fog dönteni, ahol egy döntetlen is elég lenne csapatunknak. Lang és Juhász játékát elnézve, nem is lehetetlen vállalkozás ez, Fiola hiányát kevésbé érezte meg a csapat, mint amire számítani lehetett. Szerdán meglátjuk, mire megy Ronaldo, Nani labdáival (remélhetőleg Guzmics nem szánja meg) Juhász mellett. Irány a csoportelsőség!

Gólöröm

És a megunhatatlan összefoglaló:

Kovács Soma

+1 Ha lehet, így emlékezzenek ránk! 

A helyszíni kirendeltségünk is oda tette magát az 1-1-ért. A marseille-i vonulással a magyar szurkolók is letudták a maguk pride-ját, megmutatva, lehet ezt így is. Merthogy az EB eddig túl volt terhelve a szurkolói huliganizmus és rendbontás botrányaival. Bár én a Marseille-be inkább a verekedés és az utcai harcok miatt érkező kretén oroszokat és angolokat szurkolónak nem nevezném, de ez egy másik téma lenne.

Tehát elvegyültünk a piros-fehér-zöldbe öltözött 20-25 ezerfős tömegben, és nagyjából délután egytől kezdtük hangolni magunkat a meccsre, ami magától értetődően együtt jár a nem csekély mennyiségű alkohol fogyasztásával, és a kezdetben még artikulált, később egyre artikulálatlanabb üvöltözéssel. Innentől kezdve könnyen el lehetne képzelni olyan kihágásokat, amiket az ember az ultrákhoz társít, de! Én nem mondom, nem szívesen petárdázgatnék, meg másznék buszmegálló tetejére, és persze nem vagyok olyan hülye, hogy a 1200 kilométerre cipelt dobozos Borsodimmal a kezemben a kommandósok előtt üvöltözzek (értsd: mi okosba’ vittük szatyorban a bekevert italokat, na de az vesse rám az első követ….), de ennél komolyabb rendbontásnak én szemtanúja egyáltalán nem voltam, a tömeg tökéletesen kezelhető módon vonult a megadott szurkolói zónából a stadionba. Azt, hogy kulturáltan, azért nem írnám, erről néhány helyi telehugyozott kapualj tudna mesélni (tetszettek volna erre is gondolni több mobilvécével, amiből összesen, ha volt húsz), de egy fanatikus, ünneplő karneválhoz  hasonlított inkább az emberhad, mint csürhéhez.

Amíg a torkunk bírta, ment a SOHO Party:

Ami nagy szó, mert én magam féltem tőle a legjobban, hogy nem is a terror, meg a helyi vagányok a legnagyobb dolog, amitől félnünk kéne, hanem inkább saját magunk. De ez a félelmem utólag teljesen alaptalannak bizonyult, majd nézzük meg, mit csinálnak kedden a lengyelek és az ukránok, a lengyel ultrák ugyanis fogadkoztak nekünk a párizsi reptéren,  hogy ők  bizony szétkapják a várost, és persze az ukránokat is.

Talán ez a legjobb összefoglaló videó arról, hogyan is lett Marseille Marosvásárhely egy napra a magyaroké:

Olyan menetet rendeztünk, ami egy jobb fesztiválnak is beillene, együtt vigadva, fényképezkedve izlandiakkal, ismeretlenekkel, sőt, a kommandósok is büszkén pózoltak a magyar fanokkal egy-egy fotó erejéig.

Marci_Marseille1
Így még nem szerette egymást izlandi és magyar, mint szombaton.

A pályára lépő játékosok közül sokan soha nem játszhattak ilyen őrületes hangulatban, nekem meg aztán végképp soha nem volt ilyenben részem. Bár rossz emlékű a Stade Velodrom a magyar labdarúgásnak, a lelátóra érve megborzongtam a gyönyörtől. Az első gól utáni kietlenségben hitetlenül is imádkozni kezdtem az egyenlítésért. Amint pedig a 88. percben átcsorgott a labda a gólvonalon, jött a blackout, a pillanat, amire mindenki másképp emlékszik, de mindenki évekig fogja mesélni. A sírás és az üvöltés közül utóbbi győzött, egy kétperces pogóval megfejelve, és amíg levegővel bírtuk torkunk szakadtából ordítva akartuk kitölteni az egész rohadt Velodrome-ot, hogy: GOOOÓÓÓÓL! Nagy mutatvány volt a játékosoktól és tőlünk is, pláne, hogy valahol mindenki tudta, ezzel tovább is juthatunk. Túl pirotechnikán, fegyelmi eljáráson, a 4-5 letartóztatott magyaron, szakzsargonnal élve ez egy nagyon tisztes helytállás volt, és ahogy az ablakokból nekünk integető helyieket nézve úgy éreztem, erről kell szóljon az EB. Nyilván otthon is hasonlóan felejthetetlen élmény a megbénult Nagykörúton vonulni és ünnepelni, és persze benne is leszek, amikor agyonverjük  a portugálokat, de ez a nap kitörölhetetlenül fog őrződni az agyamban, az fix.

Marci_Marseiile2

Aprócska adalék, ha éppen annyira kevés „Vesszen Trianon!” lett volna, mint mobilvécé a sugárutakon, akkor aztán tényleg egy gramm rossz érzés sem lett volna bennem, bár ez persze amilyen felesleges volt, annyira várható is. Ettől függetlenül, ahogy Humphrey Bogartnak és Ingrid Bergmannak megmarad Párizs a Casablancában, úgy marad meg nekünk Marseille. Már, ha hagynak belőle valamit az utánunk jövő ultrák….

Pató Márton

Advertisements