CSALÁDI NAP A PÁLYÁN – 6 dolog, amit az EB negyeddöntőiről tanultunk

Az idei EB legeseménydúsabb körén vagyunk túl, ahol az olasz tizenegyesrúgók és Boateng megmozgatta a mémgyártók fantáziáját, ahol 3,75-ös gólátlagot produkáltak a csapatok, ahol Robson-Kanu sokáig emlékezetes góllal árazta be a belga védelmet, ahol egy történelmi sorozat szakadt meg Németország olaszok felett aratott diadalával, és ahol véget ért egy izlandi vikingtündérmese is.

KLASSZIKUS DILEMMÁK EGY KLASSZIKUS RANGADÓ ELŐTT (NÉMETORSZÁG-OLASZORSZÁG)

A mérkőzést hatalmas várakozás előzte meg. Nagy kérdés volt, a két edző mivel készül az előrehozott döntőként aposztrofált összecsapásra. A németek a korábbi összecsapásokat tekintve nem várhatták nyugodtan a mérkőzést. Az eddigi 8 nagy tornán játszott meccsükből egyet sem sikerült megnyerniük az olaszok ellen: négy döntetlen és négy vereség volt a mérlegük. Conténak a kényszerű változtatásokon kívül nem volt sok oka (lehetősége) belenyúlni csapatába – remekül működött a spanyolok ellen is a 3-5-2-es hadrend. Conte elsősorban Busquets kikapcsolásában látta a kulcsot a címvédő ellen, és ez a húzása be is jött. Ezek után arra számíthattunk, hogy nem lesz ez másképp a világbajnokok ellen sem, hiszen Kroos elképesztő hatékonysággal passzol az EB-n (is). Meccsenként 110 passzt hoz össze a Real középpályása, és teszi mindezt 93%-os pontossággal, ezzel pedig természetesen vezeti az EB-n az ide vonatkozó statisztikát. Csak összehasonlításképpen: a második helyen az Arsenal új szerzeménye, Xhaka áll 104/89%-al, míg a harmadikon Iniesta 91/91%-os hatékonysággal. Tehát Kroos elszigetelése mindenképp kardinális feladat lehetett az olaszok szempontjából, míg a másik oldalon az volt a kérdés, miképpen reagálnak az ellenfél elképesztően szervezett védekezésre, remek kontráikra.

Löw némileg meglepő módon tulajdonképpen Conte felállásának tükörképét rakta fel tegnap este: a korábban remekül játszó Draxler helyett Höwedes került a kezdőcsapatba, ebből nagyjából a meccs előtt kiderült, hogy ő is 3-5-2-vel készül. Az ínyencek ekkor már csorgathatták nyálukat, hiszen óriási taktikai csata volt kibontakozóban. Érdekes volt ugyanakkor megfigyelni, hogy mennyire más játékot játszottak a hasonlóság ellenére.

(3-5-2) – (3-5-2)=1-1

Ahogy a németektől elvárható volt, többet birtokolták a labdát, próbáltak dominálni, míg az olaszok gyorsan felépített ellentámadásokra építettek elsősorban. Az első félidő a németek reaktív játékának köszönhetően nem sok izgalmat hozott, legalábbis a szó klasszikus értelmében. A taktikai csata oda vezetett, hogy egyik félnek sem sikerült igazán helyzetet kialakítania. Eder feladata továbbra is az volt, hogy az ellenfél mélységi irányítóját, jelen helyzetben Toni Kroost, levegye a pályáról. Ez sikerült is: bár a német eljutott 104 passzig, de ne feledjük, hogy 120 perc alatt. Rajtuk kívül is kialakultak a párok, elképesztően elfogyott a levegő a kreatív játékosok körül, így gyakorlatilag német részről csak Höwedes, valamint Hummels rendelkezett némi területtel, hogy szervezze a játékot.

.

Ez az elképzelés önmagában könnyen vezethetett volna eredményre, azonban amikor a két említett védő fellépett a támadásokhoz, elfogyott a tudomány. A németek a széljátéktól várták a megoldást; kis híján azt az egy esélyt hagyták maguknak, hogy a szárnyvédők beadásaiból próbálnak meg helyzeteket kialakítani.

Hummels egy labdakihozatalnál gyakorlatilag csak a szélre passzolhat

 

Egy kontra: a támadók előre mozognak, senki nem kínálja fel magát passzra, üresek a felpasszsávok

 

Időközben Khedirát sérülése miatt Schweinsteiger váltotta. Ez taktikailag nem hozott újdonságot, de Bastian ezzel a pályára lépéssel utolérte Kloset: mindketten 37 VB/EB meccsen léptek pályára, náluk többször senki nem tette meg ezt. Höwedes játéka érdekes volt, jóval feljebb helyezkedett, mint a túloldalon Hummels, ennek ellenére (vagy éppen ezért) számomra úgy tűnt, sokkal kisebb hatással van a játékra, legalábbis ami a támadásépítést illeti. Bár Boateng szerepe rendkívül fontos volt utolsó emberként, összehozott 3 tisztázást, kétszer szerzett labdát, valamint két lövést is blokkolt, a passzjátéka kevésbé teljesedhetett ki. Mindkét fél megpróbálta megnehezíteni a másik számára a labdakihozatalt. Már a kapuskirúgásokkor leállták a 16-os vonalán helyezkedő játékosokat, ennek ellenére a két kapus és védőik remekül oldták meg ezeket a helyzeteket, ahogy ez az alábbi ábrán is látszik:

Az olaszok játékában, főleg De Rossi hiánya fényében, a három középhátvédre bízta Conte a játék irányítását. Erre valószínűleg számított is Löw. Müller és Gomez feladata volt a presszionálásuk: Müller Chiellinit próbálta zavarni, Gomez pedig Bonuccit. Így Barzagli volt az, akinek lett volna lehetősége megjátszani a labdákat. Ezen kívül még akkor adódott lehetőség a védősorból feljátszani a labdát, amikor a németek egy-egy tisztázás után nem tudták még felvenni a presszinghez használt pozícióikat.

Ilyenkor azonban hiányzott az olaszok játékából az összekötő ember, aki átvezetné a védekező harmadból a játékot támadásba.

A németek első helyzete egy gyors Neuer-kirúgásból indult, Hector felfutása után gyorsan sikerült oldalt váltani, majd Kimmich viszonylag zavartalanul adhatott be, de a nagy lendülettel érkező Gomez nem tudta irányítani fejesét. Nem sokkal később Hummels kis szerencsével megtartotta a labdát a baloldalon, majd újra Hectorhoz került a labda, aki a 16-os vonalán érkező Krooshoz továbbított. Innentől tulajdonképpen egy kevéssé tudatos szerencsétlenkedés következett (ezt nem részletezném): a lényeg, hogy Müller Buffon kezébe helyezte a labdát. Ekkorra kicsit felpörgött a meccs, Bonucci, mondhatni jó szokásához híven, egy 40 méteres labdát varázsolt a Kimmich figyelmetlensége miatt éppen nem lesen tartózkodó Giaccherini lábára. A Bologna középpályása rosszul vette át a labdát, ennek ellenére veszélyes helyről tudott beadni, társat azonban nem talált a tizenhatoson belül, azon kívülről viszont érkezett Sturaro, akinek a lövését Boateng blokkolta.

A második félidőben annyi változást tapasztalhattunk, hogy nőtt a németek labdabirtoklási fölénye, valamint eggyel magasabb fokozatba kapcsoltak a pressinget illetően. Löw talán érezte, hogy az alapjátékuk, amit erre a meccsre kitalált, veszélyes lehet a továbbjutást illetően. Ezzel a német támadásszövések problémái nem oldódtak meg, csak enyhültek valamivel. Bár az olaszok ezt a nyomást jól viselték, időnként belehibáztak a passzjátékba. Így történt a németek helyzeténél az 54. percben is, Florenzi adott el könnyelműen egy labdát, amit gyorsan Gomezhez játszottak a németek. A remekül játszó csatár lekészítette Müllernek a labdát, aki egy átvétel után vette célba a kaput, labdája azonban megítélésem szerint mellé tartott – ennek ellenére a meccs eddigi leglátványosabb jelenete következett: Florenzi estében blokkolta a labdát a sarkával.

Bravúros, de talán felesleges

 

A németek vezető gólja kissé a semmiből jött. Bár ők domináltak ebben az időszakban, azt nem jelezte semmi, hogy sikerül feltörniük az olasz reteszt. Ráadásul meglepő helyről jött a villanás, ami kialakította a helyzetet. Gomez látszólag céltalanul bolyongott rengeteg olasz védő kíséretében, és már úgy tűnt, a visszapassz lehetőségét keresi, ám ő mást tervelt ki. A nagy lendülettel érkező Hectort senki nem vette fel (tán pont az olaszok is a visszafele játékra számítottak), Gomez azonban egy remek, területre passzolt labdával ugratta ki a Köln játékosát. Hector beadása megpattant Bonuccin, így kissé kiszámíthatatlan területre érkezett, pont oda, ahol Özil járt. A jó szemű ágyús ki is használta az adódó lehetőséget, és Buffon mellett a kapuba bombázott.

Hiába a gól, a játék képe nem változott. Özil adott jó labdát Gomeznek, aki talán egy kicsit meg is illetődött, sarokkal próbálta kapura húzni a labdát, de Chiellini előbb ért oda  – az olasz védő csak Buffonnak köszönheti, hogy nem vétett öngólt a szerelési kísérletéből. A 70. perc környékén a németek kicsit visszább álltak, átadták a területet az olaszoknak, akik próbálkoztak is élni vele. Először De Sciglio beadását vágta mellé Pellé, majd következett az egyenlítés. Florenzi beadásakor nehéz lenne megmondani, mit művelt az egyébként remek formában futballozó Boateng… Két keze a magasban volt, és hogy, hogy nem, beleütött a labdába. Tizenegyes!

Beindult a mémgyár

 

Bonucci higgadtan értékesítette a büntetőt, egálban voltak a felek. A félidő további részében úgy tűnt, mindketten elfogadták, hogy hosszabbításra kerül sor, szépen le is csengett a maradék negyedóra.

A hosszabbításban sem sikerült egyik csapatnak sem felülkerekednie. Az olaszok a csereként beállt Insigne révén jelentkeztek egy lövéssel, míg német oldalon Draxler vezethette rá a labdát 3 olasz védőre két társa kíséretében, de a passza Müller felé nagyon pontatlan volt.

Következhettek a tizenegyesek! A németek nem vesztettek ilyen párbajban az elmúlt öt alkalommal, sőt, most sem. Kissé komikusan hatott a szétlövés, azzal kezdve, hogy a német csapatkapitány megnyerte a térfélválasztás jogát. Ő úgy gondolta, az olasz szurkolókkal szemben szeretne rúgni, Kassai pedig elfogadta a döntését. De ami ezután jött, még inkább hihetetlen volt. Tegnap egy kis szójátékkal élve nem az nyert, aki többet lőtt be, hanem aki kevesebbet hagyott ki. Nehéz bárkit is kiemelni, de talán Zaza rúgta a leghitványabb tizenegyest…

Így a németek sorozatban az ötödik világeseményükön lehetnek ott legalább az elődöntőben, azonban mindenképp fel kell javulniuk, ha meg akarják nyerni ezt a tornát.

Kovács Soma

A CSISZOLATLAN GYÉMÁNT IS GYÉMÁNT  (PORTUGÁLIA-LENGYELORSZÁG)

Hiába tudnánk egy kanál vízben megfujtani Fernando Santost, amiért egy ilyen portugál kerettel ennyire defenzív és óvatoskodó játékot játszat, azt el kell ismerni, hogy az edzői húzásai mérkőzésről mérkőzésre egyre inkább ülnek.

A lengyelek ellen az EB-n először kezdő tiniszenzáció, Renato Sanches is ebbe a kategóriába tartozik. Sanches az Izland elleni mérkőzés óta egyre több lehetőséget kap, a horvátok elleni mérkőzésen pedig igazi Jolly Jokernek számított a behozatala a második félidőben, hogy azután a hosszabbítás alatt is kifacsarjon minden energiát a horvátokból. Mert Renato Sanches annak ellenére, hogy sokszor elszórja a labdát, többször feleslegesen cselezget, és előfordul, hogy nem a legjobb döntést hozza a támadóharmadban – tehát csiszolatlan gyémánt – , egy valamit azonban már nagyon tud: futni. És teljesen mindegy, hogy a középpálya melyik részére teszi Santos, a 18 éves izomgolyó mindenhol képes kifutni magából azt, amivel összességében a csapata hasznára lehet. Kombinatív készsége pedig lehetővé teszi, hogy egy védekezésre beállt csapat ellen is veszélyes legyen (ld. a gólját, amikor Nanival játszott össze).

Miközben Sanches brillírozott a pálya minden részén, az izgága, helyét (nyilván Santos utasítására) többször is változtató  zöldfülű játéka nem igazán feküdt William Carvalho játékfelfogásának. Sanches, valamint a korai lengyel gól tulajdonképpen haszontalanná tette a középpálya közepén a Sporting játékosát. Carvalho kiválóan képes megszűrni a kontratámadásokat, és jól olvassa a passzsávokat, amennyiben az ellenfél csapata középen próbálja építeni támadásait. Ezzel szemben az ő játéka a „biztonság kedvéért” felfogásra redukálódott, hiszen a lengyelek minden veszélyes támadásukat a széleken vezették, szemben például a horvátokkal, akik Rakiticra és Modricra is jóval nagyobb részben támaszkodtak. Ezért William Carvalho hiába van csúcsformában  – amit láthattunk a horvátok elleni mérkőzésen is – , miután a lengyelek gyorsan vezetést szereztek, visszaálltak, és átadták a terepet a portugáloknak, akik támadásépítésben egy embert elveszítettek Carvalho személyében. Éppen ezért bátor, de talán kifizetődő húzás lett volna William Carvalhot korábban lehozni, és helyére Moutinhot beállítani, aki a felállt védelem ellen is képes irányítani, miközben a lengyel kontrákkal szembeni védekezés sem gyengült volna drasztikusan, ha azt vesszük, hogy azok 90%-a a széleken futott.

A mérkőzést ettől függetlenül sikerült kordában tartania a portugáloknak, amiből nem kis részt vállalt Renato Sanches. Passzai 94%-ban jó helyre mentek, a pálya minden szegletét befutotta, gólt lőtt, majd a tizenegyes párbajban is magabiztosan értékesítette a büntetőjét.

Ti mit csináltatok 18 éves korotokban? Ő az elődöntőbe lőtte az országát.

BIZTOS SZERINTED IS FOS AZ EB. DE MIÉRT?   (WALES-BELGIUM)

Alapvetően a választ a Másikban próbáljuk megtalálni, pedig érdemes lenne magunkban keresgélni. Annak, hogy miért tartjuk magunkat becsapva közel egy hónapja, leginkább két összetevőjére bukkanhatunk, ha tükörbe nézünk.

Először is, a labdarúgásban valamiért baromi erősen élnek az előítéleteink; sztereotípiák százai bugyborékolnak elő az agyunkból. Ennek a legékesebb példája a válogatottak beskatulyázása egy-egy „stílus” alá. Így fordulhat elő, hogy Héder Barna majd kicsattan az örömtől, hogy a Portugália-Lengyelország mérkőzés első 15-20 percében „mindkét csapat portugálosan játszott”. Ennél már csak az rosszabb, amikor „Európa braziljairól” beszélnek – amit lassan már inkább csak pejoratív értelemben használhatunk, mondjuk az angolokra.

Ugyanígy számon kérjük a walesieken, hogy miért nem „brit stílusban” játszanak, mintha rohadtul nem létezne az a dolog, hogy globalizáció, mintha még mindig elzárt futballkultúrák lennének, egymástól elszigetelt, csak saját nemzetbelijüket foglalkoztató bajnokságokkal, ahol például az edzők csak évekkel később értesülnek kollégáik újításairól a szomszédos országokban. Ez még akkor is hihetetlennek hangzik, ha elvétve valóban találunk olyan országokat, ahol „ragaszkodnak a hagyományokhoz”, leginkább a „nyersanyag” (értsd: játékosok) minősége miatt. Természetesen az is igaz, hogy a „futball hőskorából” megmaradt stílusjegyeket itt-ott, más-más kontúrokkal felfedezhetünk az egyes válogatottak játékán.

Éppen emiatt a visszatartó csökönyösség miatt – ami egyébként néha jópofa is lehet, de többekről el tudom képzelni, hogy komolyan gondolják és mondják – előfordul, hogy egyes válogatottakkal elnézőbbek vagyunk. Vegyük példának az olaszokat és a portugálokat.

Amíg Portugália meccsei alatt forr a vérünk, és tűvel szurkáljuk a Fernando Santos bábuinkat, mert saját magukat hazudtolják meg, és nincs 97 esernyőcsel egy félidő alatt, Ronaldo nem rúg 345 gólt Izlandnak, addig Olaszország esetében  – akik legalább olyan elánnal akarják elrontani az aktuális ellenfél játékát, mint Portugália – , még megengedünk magunknak egy-két elismerő bólintást, vigyort is. Ők olaszok, ők ezt tudják, okosan, taktikusan, jól védekeznek. Hát nem lehet ugyanezt elmondani a portugálokról is?

Itt lép a képbe a „miért szar ez az EB?” második alkotóeleme, ami pedig nem más, mint a mi saját, nagy becsben tartott, sokszor végtelen Önzésünk. Ami pontosan abban nyilvánul meg, hogy Ronaldo rakatszámra lőtt góljait hiányoljuk, azt, hogy egyes válogatottak „szépen haljanak meg”, és „ne csalják a focit” egy-egy 4-3-as mérkőzésen. Támadjanak és támadjanak, védekezni pedig majd fognak az olaszok, nekik lehet.

Itt vannak nekünk a portugálok, akiktől elvárjuk a szép focit. Kötelességük úgy játszani. Annak a válogatottnak, ahol az „aranygeneráció” sikere egy U-20-as VB trófea. Annak a válogatottnak, ami a legutóbbi 5 Európa bajnokságból 4 alkalommal volt legalább elődöntős, miközben becsúszott egy 2006-os VB elődöntő is. Természetesen egyik alkalommal sem tudták megnyerni a tornát. Ez az a csapat, amelyik hiába jut el szinte folyamatosan a célegyenesbe, ott elfogy, gyengének találtatik, nem nyer semmit, veszít.

Csodálkozunk, ha végre nem a mi önzéseinknek akarnak megfelelni, nem a feléjük támasztott másodlagos igényeket akarják kielégíteni, hanem végre nyerni akarnak egy rohadt kupát. Portugáliában pedig úgy gondolták, hogy erre Santos a megfelelő ember. Eddig nem kellett benne csalódniuk. Kidolgozott egy olyan taktikát, amivel meg tudták verni a jóval erősebb Horvátországot, ki tudták ejteni Lengyelországot (természetesen szerencse is kellett hozzá). Be tudta állítani a sorba Ronaldót, de még Nanit is, aki a torna egyik leghasznosabb játékosa, ami a klasszikus „nem láttuk jönni” esete. Ezt a portugál csapatot nem az egyéni érdekek, hanem egyetlen, közös cél motiválja, ez pedig az, hogy eljussanak a döntőbe, majd magukhoz ragadják a trófeát, amivel Portugália első (!) nagy tornagyőzelmét aratná. Ehhez pedig mindenkinek, még a legnagyobb sztároknak, legnagyobb primadonnáknak is Fernando Santos taktikája alá kell vetniük magukat.

Végül szögezzük le, hogy futballnemzetről igen, nemzetfutballról nem beszélhetünk. Trendek vannak, nem pedig nációkra, vagy földrajzi területekre kiszabott stílusok. Szeretjük magunkat állítani a középpontba, önzésünknek pedig kiváló terepet szolgáltat a labdarúgás. Viszont azt is látnunk kell, hogy egyes esetekben az, hogy a 90 percet végigimádkozó, szemeit az utóbbi 10 évben kisíró lisszaboni Joaótól jóval távolabb egy sörpadon mennyire vagyunk elszontyolodva egy 0-0 után, nem tartozik a prioritások közé. Próbáljuk meg kibírni még ezt az egy hetet, gyerekek!

A közönség szórakoztatásáért addig is Wales felel, amely mindenki nagy meglepetésére lesimázta a belgákat, pedig ezen igazán csak az lepődik meg, aki nem ismeri a walesi keretet, és aki azt hitte, hogy azért, mert Belgium 4-0-val vágott haza minket, rögtön megtáltosodik. Coleman csapata ragyogóan szervezett, a csapat érdekeit magasan az önérdekek fölé helyező játékosokból áll, ami Wilmotsékra nem mondható el, lásd a kiesés utáni hisztériát. Megérdemelték tehát Robson-Kanuék a fiesztát, amit a borítóképen is láthatóan a család bevonásával tehettek meg a Stade Pierre-Mauroy gyepén.

Wales azt bánhatja, hogy erős embereit kell nélkülözze az elődöntőben, és ezzel el is érkeztünk a következő ponthoz.

MOCSKOS SÁRGALAPOK!

Ben Davies, Aaron Ramsey, William Carvalho, Mats Hummels. Ők négyen a hétvégi negyeddöntők alkalmával kapták meg a második sárgájukat ötödik mérkőzésükön, ezért kénytelenek kihagyni országuk elődöntőit.

Az UEFA-tól majdnem olyan jófejség volt, hogy az elődöntőkre eltörölte a sárgalapos veszélyeztetettséget, mint az, hogy középkezdésnél végre lehet hátrafelé is passzolni. A legjobb játékosok végre játszhatnak a döntőn. Na persze csak akkor, ha az odavezető papíron legnehezebb ütközetet, egy végletekig kiélezett elődöntőt megnyernek nélkülük. Nagyon nem életszerű az, hogy egy kieséses rendszerben működő tornán öt mérkőzés alatt a kulcsjátékosoknak arra kell figyelni, nehogy két sárga lapot kapjanak.

És azt se feledjük el, hogy sárga lapot nem csak azért kaphatsz, mert nyújtott lábbal szállsz bele az ellenfél térdkalácsába. Böhömnagy gólt vágtál, lekapod a mezed, rohansz a szurkolókhoz? Sárga. Öt percre vagytok a továbbjutástól, elrúgod a labdát, miközben az ellenfél bedobáshoz készülődik? Sárga. Vagy a legidegtépőbb szcenárió: egy góllal mentek, az ellenfél kontrázhat, öten támadnak kettőtökre, lerántod a félpályánál, szinte biztosan továbbjuttok, de ki kell hagynod a sorsdöntő elődöntőt. Dobj két kockával! Ha az összeg nagyobb kisebb, mint 12, akkor lapozz a 231-re!

231

A támadót lerántod, a játékvezető könyörtelenül húzza elő a sárga cédulát. Pár nap múlva az elődöntőben a csapat nélküled játszik és kiesik. Kalandod itt véget ért!

Az EB után az UEFA-nak sürgősen el kell gondolkozni ezen a szőrösszívű szabályon, ami teljesen életképtelen, valamint azon, hogy meddig engedi a válogatottakat tök értelmetlenül melegítő felsőben énekelni a himnuszokat.

Belovai György

TIZENEGY EMBER IS LEHET KEVÉS (FRANCIAORSZÁG-IZLAND)

A sokak hősévé váló izlandiak olyan gyorsan kiszálltak a meccsből Franciaország ellen, amilyen gyorsan fordítottak egy körrel ezelőtt az angolok ellen. De úgy pályára lépni 19 nap alatt ötször egy EB-n, hogy végig ugyanaz a kezdő tizenegy, az gyilkosabb, mint a jó öreg viking Vörös Erik. 

A jóval többet rotáló Deschamps pedig elővette azt a 4-2-3-1-et, amivel az albánokat is verték, és amit a jól védekező masszív, kisebb csapatok ellen alkalmaz. Valószínűleg ez lesz a nyerő formáció, mivel Írország ellen is akkor sikerült fordítani, mikor a 4-3-3-ról átállt erre a csapat. Összességében persze érvényesült a papírforma, azt viszont lélekemelő volt látni, hogy Izland 0-4-nél is úgy megy ki a második félidőre, hogy megküzdenek a becsületükért, ezzel pedig meg is nyerték a második félidőt 2-1-re. Bár ez sovány vigasz, de egyértelműen ők mehetnek haza igazán emelt fővel egy nagyobb vereség után is.

A franciák pedig kibekkelték a további eltiltásokat, így a németek ellen már ott lehet mindenki a keretben, ami a marseille-i francia közönség erőteljes buzdítása mellett még komoly fegyvertény lehet a németekkel szemben az elődöntőben.

 

Pató Márton