Vége! Végre! Vasárnap utolsó epizódjához érkezett a Fernando Santos Európa-bajnokság, ahol nem kaptunk semmi váratlant és izgalmasat, viszont láttuk Deschamps-t másodszor is besülni egy portugál csapat elleni döntőben, megtapasztalhattuk Cristiano Ronaldo látható és láthatatlan, de tökéletes vezetői képességeit, és kaptunk egy alternatívát a jövő focijával kapcsolatban is. Mindezt egy vasárnap este! Molylepkék! Őrület!

AZT KAPTUK, AMIT VÁRTUNK

A döntőre mindkét kapitánynak sikerült megtalálnia a saját kezdőjét, így nem okozott meglepetést, hogy a francia csapat ugyanazzal a kezdővel futott ki vasárnap este, amellyel az elődöntőben megverte a németeket (egyedül Kanté személye volt kérdéses, akit sokan Ronaldo semlegesítése miatt vártak a kezdőbe). Portugália és Fernando Santos a kieséses szakaszban egy olyan formulára bukkant, amit utálunk nézni, de rendkívül hatékony. A Walest legyőző portugál csapatban egyedül William Carvalho volt az újdonság, aki eltiltás miatt nem játszhatott a legjobb négy között, helye azonban megkérdőjelezhetetlen Danilóval szemben. Az egyetlen meglepetést a felállásokban a molylepkék okozták, akik egy 434-264-72-es felállással próbálkoztak, rendkívül hatékonyan.

Ha posztokra vetítettük le a két csapatot, akkor világosan látszott, hogy a portugáloknak a széleken volt esélye. A franciák leggyengébb láncszemének a veterán balhátvéd, Evra mutatkozott, aki szeret felfutkosni a baloldalon, de a lába már nem olyan tempóban viszi őt vissza. Deschamps talán ezért is hagyta a csapatban Sissokót, akinek így eggyel több feladata lett. A másik oldalon – hiába nyújtott eddig megbízható teljesítményt – Sagnára is érdemes volt nyomást helyezni, különösen, ha figyelembe vesszük azt, hogy se Evra, sem pedig Sagna előtt nem klasszikus szélsők játszottak (Sissoko, illetve Payet).

Portugal+v+France+Final+UEFA+Euro+2016+z7781eZE8-2x
Megszokott kép: Fernando Santos védekezést vezényel, amit Raphael Guerreiro a döntőn is kiválóan hajtott végre

 

Fernando Santosnak tehát ugyanazt kellett játszatnia, amit a kieséses szakaszban játszatott olyan csapatok ellen, akik a pálya közepén egyértelműen dominálnak. A szélekre kellett vinni a labdát, ha támadásépítésről volt szó, vagy hosszú labdákkal kiugratni a Nani, Ronaldo páros egyikét. Ebben a szisztémában pedig óriási szerep hárul a két szélsőhátvédre, Cédricre és Raphael Guerreirora.

Ezzel párhuzamosan a pálya közepén Portugália William Carvalho, Adrien Silva, Joao Mario és Renato Sanches munkájára támaszkodva igyekezett lelassítani a francia dominanciát (Pogba, Matuidi, Payet behúzódva). Mindezt pedig ismét sikerrel tették, ahogyan korábban a horvátok ellen is, amikor Modric és Rakitic játékát lehetetlenítették el. Pogba talán a nyitómeccsen játszott ennyire rosszul, Matuidi pedig ismét élő falba ütközött: akárhányszor próbálta lendületesen a portugálokra vezetni a labdát, előretörései minduntalan haszontalannak bizonyultak.

Játékban tehát azt kaptuk, amit vártunk. A portugálok a mérkőzés 90%-ban minden emberükkel a saját térfelükön várják a franciákat, majd a széleken elfutva, esetleg hosszú beadásokkal operálva megpróbálják feltörni őket. Deschamps pedig abban bízhatott, hogy az egyénekben felfedezhető minőségi különbség legalább egyszer megmutatkozik a 90 perc alatt, és egy egyéni hibát könyörtelenül megbüntetnek.

RONALDOT IDEALIZÁLNI (HAGYNI)

Cristiano Ronaldo mára már sokkal több, mint egy szezononként 50 gólt lövő futballista. Személye nem csak a pályán, a mérkőzés alatt számít. Ronaldo egyértelműen ennek a portugál válogatottnak a vezetője. Ezt tudja Fernando Santos is, aki valószínűleg egész kapitánysága alatt erre próbált építeni.

Portugal+v+France+Final+UEFA+Euro+2016+gMZjp1393R2x
Kihozták egymásból és a csapatból is a maximumot

Azt tehát nem vehetjük el Ronaldotól, hogy ő az egyszemélyű vezetője a csapatnak. A kérdés csupán az, hogy ehhez a vezetőhöz milyen transzferencia, érzelemátvitel kapcsolódik a csoport többi tagja felől. A pozitív érzelemátvitel produktivitást, tettrekészséget, kemény munkát eredményez a csoportban. A transzferencia azonban lehet negatív jellegű is. Ebben az esetben a csoport tagjai a vezetőben olyasvalakit látnak, akinek az elnyomó szerepén van a hangsúly, aki ellen „harcolni” kell.

Mindkettőben közös, hogy a vezető idealizálása során történik az érzelemátvitel. Cristiano Ronaldonak és Fernando Santosnak azt kellett elérnie, hogy az idealizált Ronaldo felé pozitív transzferencia mutatkozzon meg. Hiszen ahogy láttuk, ebben az esetben a csoport hatékonyabban, extra erőbedobással képes dolgozni, sikeres lenni. A jól működő vezető-közösség kapcsolat azonban sérülékeny, ha a vezető tényként kezeli azokat az idealizált tartalmakat, amiket a csoport az ő irányába vetít. Ezért jut nagyon fontos szerep Fernando Santosnak, aki megpróbálta ezt a folyamatot kordában tartani, és úgy tudta vezetővé tenni Ronaldot, hogy közben mégis csapatban dolgozzon a többi játékossal, ezzel minimálisra csökkentve a negatív transzferencia lehetőségét.

Ronaldonak nem feltétlenül kell a pályán lennie ahhoz, hogy hatást gyakoroljon a csapat többi tagjára. Ez jól megmutatkozott a döntőben is, ahol kényszerűségből korábban kellett elhagynia a pályát, aminek az eredménye az lett, hogy még intenzívebben, még nagyobb erőbedobással, extra erőket mozgósítva játszottak (védekeztek). Ronaldo olyan „szellemi” vezetője is ennek a portugál válogatottnak, amelyet ha nem is Fernando Santos épített fel, de remekül ismert fel, és  épített rá. Éppen ezért nem foglalkozott azzal, hogy saját magát Ronaldo fölé helyezze, hierarchia-harcot folytasson vele. Éppen ellenkezőleg: az abszolút vezetői pozícióról lemondva egy ütőképes csapatként működő válogatottat hozott létre, amelynek az idealizált figurája nem a szövetségi kapitány, hanem az erre legalkalmasabb játékos, Cristiano Ronaldo.

A siker kulcsa Cristiano Ronaldo személye és az ő idealizált képe a csoporton belül. Ezzel a kulccsal azonban Fernando Santos volt az első, aki ki tudta nyitni a siker ajtaját.

Portugal+v+France+Final+UEFA+Euro+2016+W9CtbZAQ1Stx
Nem tiszteletlenség, nem showműsor. Mindenki tudja a szerepét, ami a siker kulcsa lett.

DESCHAMPS KÉPTELEN VOLT JÓ DÖNTÉST HOZNI

Deschamps a mérkőzés előtt elmondta, hogy nem készültek külön a portugálokból, a Németország elleni győztes meccs utáni napok a rekreációról szóltak, az erőgyűjtésről, a feladatok leegyszerűsítéséről. Ezzel a felfogással az edzőtársadalom túlnyomó része egyetértett; Carlo Ancelotti a Telegraph hasábjain taglalta, hogy a döntő előtt már nem kell, sőt, káros taktikai elemzésekbe belemenni, Arsene Wenger a francia televíziónak nyilatkozott hasonlóképpen. A döntő után mégis előkerül Deschamps személye, aki úgy tűnt, hogy nemcsak a mérkőzés előtt nem foglalkozott kifejezetten a portugálok taktikájával, hanem vasárnap este sem, a döntő alatt.

Míg Németország ellen remekül bejött Kanté becserélése Deschamps részéről, Portugália ellen képtelen volt érdemileg belenyúlni a meccsbe a padról. Egyszerűen nem tudott mit kezdeni a portugálok játékával. Előbb Coman érkezett a szélről az ismételten haszontalan, szenvedő Payet helyett, majd még a rendes játékidőben Giroud helyére André-Pierre Gignac.

A két csere közül egyértelműen a második von maga után több kérdőjelet. A legkézenfekvőbb magyarázat arra, hogy miért jött ez a változtatás, a frissesség hiánya lehet. A mérkőzés alatt Giroud-t felőrölte a torna legjobb védőpárosa, Pepe és Fonte (bár úgy tűnt, hogy mégsem tört meg a nagy csatától, hiszen a lecserélését megelőző percekben volt egy helyzete, amit Rui Patricio csak bravúrral tudott hárítani). Gignac mindenképpen frissebb volt, mint az Arsenal támadója, ez az egyetlen szempont azonban nem indokolta a cserét, amivel a franciák kaptak egy hasonló karakterű, csak gyengébb képességű játékost a pályára. Ráadásul Gignac pályafutása túlnyomó részét egyedüli csatárként játszotta, akire összjátékban, kombinatív megoldásokban kevésbé lehet számítani, így Griezmannak szinte minden esélye elszállt arra, hogy játékát fel tudja támasztani a hosszabbításra. Ezzel a cserével Deschamps egyszerre két játékost vett le a pályáról, Giroud-t és Griezmannt, miközben bízott a váratlanban és abban, hogy Gignac meg tudja etetni a kétszeres BL győztes Pepét (való igaz, majdnem be is jött).

Andre+Pierre+Gignac+Portugal+v+France+Final+wv9JLQYUtqAx
Az ajándékperceket is kiosztották

Egy perccel Deschamps második cseréje után Fernando Santos pályára küldte Edert Renato Sanches helyett. A francia védőknek a mérkőzés során először kellett komoly fizikai csatába keveredniük egy portugál játékossal. Eder kiválóan állt be, a labdákat jól tartotta meg, Umtitit besárgázta, ezzel pedig automatikusan csökkentette a terhet, amivel birkóznia kellett, és nem mellesleg győztes gólt lőtt. Deschamps nem reagálta le a cserét. Hogyan tudta volna mindezt megakadályozni?

Úgy, hogy válaszol Santos változtatására, amivel az az egyedi szituáció állt elő, hogy a portugálok középen is tényezők tudtak lenni. Matuidi végtelenül elfáradt a sok (felesleges) futásban, Pogba görcsösen az előrejátékra koncentrált, így nem volt olyasvalaki a pályán, aki már a középpályán fel tudta volna venni a frissen beállt Edert – mint láttuk, ez a későbbiekben végzetesnek bizonyult.

A legjobb és legkézenfekvőbb döntésnek Kanté beállítása bizonyult volna, aki a németek ellen bizonyította, hogy csereként beállva is lehet rá számítani. Kanté beállítása egy mini-vereségként ért volna fel Deschamps számára, ugyanis azzal a cserével a harmadik, utolsó cseréjét használta volna fel, és defenzív lépést tett volna, miközben titkon még mindig egy, valamilyen egyéni hibát kihasználó győzelemben reménykedett. Ragaszkodott ahhoz, hogy egy támadójátékost még mindenféleképpen be tudjon tenni, ha valami balul sülne el.

Fernando Santos lépése egyszerre volt bátor és kiválóan időzített. Miután Deschamps behozott egy csatárt (igaz, egy másik helyére), felvállalta a kockázatot, és „táncra hívta” a franciák kapitányát, aki ezzel a lehetőséggel nem élt: Eder becserélését nem reagálta le, ezzel pedig végzetes hibát követett el.

MINKET MEG SEM KÉRDEZTEK – A SZÓ SZERINTI PORTUGÁL ARANYGENERÁCIÓ

Korábban, a negyeddöntőkkel foglalkozó összefoglaló írásban már taglaltam, hogy Portugália mennyire ki van éhezve egy nagy sikerre, hogy a portugál aranygeneráció egy utánpótlástornát nyert generáció, amely később nem tudta beváltani a hozzájuk fűzött reményeket, hogy válogatottjuk hiába van ott szinte minden alkalommal a legjobbak között, a végső siker ezidáig váratott magára.

Végül a „lúzer” jelzőt sikerült lekaparniuk magukról, amiért egy olyan árat fizettek, amit nagyon sokan rossz szemmel néztek az Európa-bajnokság alatt. A reaktív futball, a „ne kapjunk ki” felfogás határozta meg ezt az EB-t, amit a legjobban, legeredményesebben Fernando Santos portugál válogatottja tett magáévá.

Az Európa-bajnokság legjobb védelme Naniig bezárólag az övék. Rui Patricio ihletett állapotban védett a torna során, Cédric és Raphael Guerreiro a torna legjobb szélsőhátvédjei, Pepe és Fonte olyan párost alkottak, akik méltóak a bajnok jelzőre. A középpályán embertelen munkát rakott bele a sikerbe William Carvalho, Joao Mario, Renato Sanches és a fáradhatatlan Adrien Silva. Ronaldo képes volt valamit beáldozni azért, hogy Fernando Santos tervében egy tökéletes vezető legyen, míg Nani mindenkit megdöbbentett teljesítményével, azzal, hogy mennyire fegyelmezetten tud csapatban dolgozni.

Portugal+v+France+Final+UEFA+Euro+2016+ldxw39zDq1Rx
Ez az ő Európa-bajnokságuk volt

Simán elképzelhető, hogy ebből a tényleges aranygenerációból Ronaldót kivéve senki sem férne be a közvetítés alatt Hajdú B. István által is felsorolt 2000-ben (is) bukó portugál csapatba. Azt viszont senki nem tagadhatja, hogy ez volt az a csapat, amelyik Portugáliának megnyerte az első nagy nemzetközi kupát. És lehet, hogy ez az a csapat, amelyik évekre előre meghatározta a nemzetközi, válogatott futball képét a reaktív, vereséget elkerülő filozófiájával. Ha így van, akkor a többség nem jár jól, viszont mindig lesznek olyanok, akiket ez egy csöppet sem fog érdekelni.

És a mindent eldöntő gól:

Belovai György

Reklámok