Én az 1964-es párizsi francia-magyar rádióközvetítését hallgatva szerettem bele a labdarúgásba, ráadásul apám később gyakran hozott nekem Miroir du Footballt. A színes francia focimagazin – micsoda ritkaság volt ez a hatvanas évek szürke Magyarországán, pláne egy cucilista iparvárosban! – egyik sztárfigurája az egzotikus külsejű gólzsák, Combin volt…

Ő volt az első külföldi futballsztár, akitől rettegtem.

1964 májusában a Népstadionban 50 ezer néző egyszerre hallgatott el. A Nemzetek Kupájában (akkor még így hívták az EB-t) a négy közé jutásért vívott magyar-francia mérkőzésen Combin elhúzott a jobbszélen. Nem tűnt veszélyesnek a dolog, ezért a könnyelműsködésre mindig is hajlamos Mészöly csak ímmel-ámmal kísérte, Szentmihályi pedig – érthetetlenül – a rövid kapufát fogta. Aztán csak nézte, ahogy a francia csatár éles szögből a hosszúba gurít…

És még csak a 2. percben voltunk!

Pedig a franciákat előzőleg papírtigrisnek tartottuk, hiszen az „odavágó” előtt félelmetesnek kiáltották ki őket, aztán mégis elvertük őket idegenben 3-1-re. Azon az első meccsen ő se villogott, az első félidőben csak önzőzött, aztán a második játékrész elején fejjel többször is nagyon veszélyes volt, de utána megint eltűnt.  És amikor a pesti meccs előtt egy beszeszelt francia játékos (Charles-Alfred) azt nyilatkozta, hogy Pesten akár 3-4 góllal is nyerhetnek ellenünk, csak röhögtünk.

Aztán még annyit se mondtunk, „éljen, éljen, éljen”, és máris 1-0 volt oda…Utána végül is fordítottunk 2-1-re, és továbbjutottunk, de Combin nevét megjegyeztük. Mert az a gól a 2. percben derült égből villámcsapás volt.

 

Combin18
Mészölynek is fejfájást okozott…

 

Így is hívták: „La Foudre”, vagyis a „Villám”. Pokolian gyors volt, erőszakos, remekül fejelt, mindkét lábbal távolról is gyilkos erejű bombákat zúdított kapura, és a labdával is jól bánt: cselsorozataitól rettegtek a védők. De a temperamentumával is kiérdemelte becenevét: hirtelen haragú, nehezen kezelhető ösztönember volt – Olaszországban „Il Selvaggio”, azaz  „Vadember” volt a beceneve – , aki gyakran rúgott ki a hámból. Ráadásul éppen hogy a nevét tudta leírni. A futball amúgy is prolisport, de ő nagyon mélyről jött. Nestor félig indián volt, és Dél-Amerikában, ahonnan érkezett, az ő idejében még nem voltak indián elnökök. Aki részben vagy egészben rézbőrű volt, szinte biztosan a rövidebbet húzta. Az iskola az ő életéből is kimaradt (csak három osztályt végzett).

 

Combin21
Gólt, mindenáron!

Ha dél-amerikai volt, hogyan lett belőle francia válogatott? Ez is kalandos történet – volt még egynéhány belőle hősünk pályáján. Combin apja francia volt, de Argentínában nőtt fel, és egy szót sem tudott franciául, amikor egy francia menedzser a kapcsolatai révén megtudta, hogy az Újvilág déli felén több, francia felmenőkkel bíró játékos futballozik, akiken a francia élcsapatok is kapva kapnának. Combin, azaz eredeti nevén Néstor Combín 19 éves volt, amikor több társával – így a nizzai, majd bordeaux-i De Bourgoing-nal, aki szintén többszörös válogatott lett – megérkezett a gallok földjére. Lyonba került  – meséli a France Football 1964 májusi mellékletének adott interjújában – , ahol a 60-as évek elején Lucien Jasseron edző remek kis csapatot hozott ott össze Aubour kapussal, a „kis hercegnek” elkeresztelt és ugyancsak gólvágó Di Nallóval, a szintén argentin hátterű szélsővel, Rambert-rel – de a sztár Combin volt.  Vele és az ő két góljával nyert először kupát története során az OL 1964-ban, de már ’63-ban is döntőzött a bajnokságot is megnyerő Monaco ellen, így indulhatott a KEK-ben – ahol majdnem a fináléig menetelt! Csak a későbbi győztes Sporting Lisszabon állította meg, de úgy, hogy a portugálok csak harmadik mérkőzésen – akkor még nem voltak idegenben rúgott gólok, hosszabbítás, tizenegyesek – tudtak nyerni 1-0-ra. Hősünk azonban eladta magát Olaszországba, mégpedig nem kisebb csapatba, mint a Juventusba.

 

Combin10 Bordeaux elleni kupadöntő 1964
Az 1964-es kupadöntőn lőtt bombagólja

Az a Juve azonban már nem a 60-as évek elejének nagycsapata volt. Csak negyedikek lettek az 1964-65-ös olasz bajnokságban, és Combinnek se nagyon ment a góllövés.  A Fradi elleni, egymeccses VVK-döntőn sem, amelyen a „zebrák” 1-0-ra kikaptak, pedig akkor többször is helyzetbe került. „Le is bukott” a Varesébe, és az 1966-os VB-n is csak egy meccs jutott neki. A válogatottból egyébként is kiszorult volna, hiába volt a hatvanas évtized legjobb francia játékosa, mert akkor még nem lehetett megszervezni, hogy a külföldön játszókat hazaengedjék a klubjaik a nemzeti tizenegy mérkőzéseire. Aztán visszakerült Torinóba, de nem az „öreg hölgyhöz”, hanem a „bikákhoz”, és elkezdődött másodvirágzása – ahogy a kalandok újabb sora is.

A Torino nem volt rossz csapat, hiszen ’64-ben majdnem KEK-döntős lett. Egyik legjobb játékosuk Luigi („Gigi”) Meroni volt, a válogatott jobbszélső, akivel Combin hamar összebarátkozott, és akivel nemcsak a pályán alkottak összeszokott párost, hanem – az éjszakai életben is…Meroni elsősorban médiaszemélyiség volt. Akkoriban Olaszhonban még nem tört át a farmer, a nagy haj és a „je-je-je”, s így az extravagáns jobbszélső „egzisztencialistaként” keltett feltűnést szakállával, sáljával, magának való természetével. Ha Combin, a „vadember” is hozzá csapódott, együtt mindig csináltak akkora kalamajkát, hogy az újságíróknak témát szolgáltassanak. A barátság aztán szomorú véget ért Meroni korai és tragikus halálával, amit motorbaleset okozott. Combint ma is gyakran kérdezik egykori, elválaszthatatlan pajtásáról, akiről mindig meghatottan emlékezik.

 

Combin26_Meroni
Élete egyik legszomorúbb pillanata: legjobb barátjától búcsúzik

 

Hősünk pályája a Milanban folytatódott. Bár ekkor már, 29 éves fejjel leszálló ágban volt, mégis itt aratta legnagyobb sikereit, elvégre BEK- és Világ Kupa-győztes csapatnak volt a tagja. Nereo Rocco, a catenaccio atyja – Herrera csak átvette tőle! – értett hozzá, hogyan kell kiöregedőben levő játékosokból világverő gárdát összerakni. Combint szélsőnek álmodta meg, mert centernek ott volt Sormani, ez azonban a francia-argentin sztárnak nem kedvezett. Bár ő volt a „Villám”, gyorsaságát inkább kapuratörésben és góllövésben, középen szerette – volna – kamatoztatni. Az 1969-es Világ Kupa-döntő visszavágója aztán végleg világhírűvé tette a mesztic gólvadászt, de olyan körülmények között, amelyekről alighanem szívesen lemondott volna.

A klubvilágbajnokság elődjének visszavágója – akkor még a BL-előfutár Bajnokcsapatok Európa Kupája nyertese vívta a LIbertadores Kupa győztesével – ugyanis pokoli botrányba torkollott, éppúgy, mint az előző két finálé. Az európai csapatok ekkoriban gyűlöletessé váltak a dél-amerikaiak szemében, a szerintük a rovásukra elcsalt angliai vébé miatt.  Az azóta csak Bombonera-mészárlásként emlegetett futballpankráció során az Estudiantes csapata tudatosan is ellenfele megfélemlítésére játszott: agyba-főbe rugdalták, sőt, gombostűkkel szurkálták a milánóiakat, akiket a közönség a pályára kijövet forró kávéval is locsolt. A hazaiak azonban használták az öklüket is. Ennek eredményeként Suarez úgy leütötte Combint, hogy annak eltört az arc- és orrcsontja. Az egész világsajtót bejárta a szörnyű kép: a rettenthetetlen harcos a felismerhetetlenségig bedagadt arccal ül a földön, körülötte minden csupa vér. Mintha nem is sporteseményen, hanem háborúban készült volna a felvétel. Ekkor úgy tűnt: közeleg a labdarúgás halála.

Nestor megpróbáltatásai ezzel még nem értek véget. Az argentin játékosok azért utaztak rá ennyire, mert hazaárulónak tartották, elvégre ő éppen abból az országból származott el, amely ellen játszott a világ legjobb klubcsapatának címéről döntő mérkőzésen.  De nemcsak Suarezék gondolták így, hanem – és ebből lett a nagyobb baj – az argentin hadsereg is. Amikor ugyanis Combin 1959-ben Rosarióból Gallföldre távozott, katonaköteles volt, és emigrációjával a bevonulást is „elbliccelte”! A gyűlölt európaiakhoz átpártolt, „áruló” Combin, aki a milánói odavágón (3-0) még gólt is rúgott ex-honfitársainak, először 1969-ben látogatott vissza egykori hazájába – vesztére. A sérült, ájult labdarúgót példátlan módon a pályáról vitték el  katonaszökevényként, és órákig fogva tartották. Végül a francia követség nyomására, másnap szabadult ki azon az alapon, hogy katonai szolgálatát Franciaországban már letöltötte.

 

 

Combin balszerencséje, hogy a 60-as években volt világklasszis, amikor a francia labdarúgás válságban volt. Ő a Kopáék és Platiniék közötti senkiföldjén „uralkodott”. Erről azonban nem ő tehetett, hanem azok a felelőtlen, rövidlátó francia futballkorifeusok, akik a hatodik évtizedben elhanyagolták az utánpótlás-nevelést, és olyan nagycsapatokat hagytak tönkremenni, mint pl. a Racing Paris. Ahhoz, hogy a hozzá hasonló zsenik pályája paradigmatikussá válhasson, és ne maradjon epizód, a frankhoni foci nagy átszervezői: Georges Boulogne és a mi Kovács Istvánunk kellettek – de ez már egy másik történet.

 

U. i. A cikk kontrollszerkesztéséért Sándor Misinek tartozom köszönettel.

 

Balog Iván

 

 

Reklámok