Mit számít a szánalmas Spíler TV-es médiahajcihő, egy sportcsatornának nevezett valami, ami egyetlen műsort sugároz a hét 168 órájában? Mit számít, hogy adók születnek vagy szűnnek meg, miközben egymás között dobálgatják évről-évre drágábban a különböző futballbajnokságok közvetítési jogait? 2016-ban már olyan mindegy, annyira tele van az internet teljesen tisztességes streamoldalakkal, ahol már nem csak ukrán kommentátorral megberhelt, akadozó  Al-Jazeera  közvetítést lehet látni. Sőt az ember nem csak válogathat a streamek közül, létre is hozhat sajátot. És ha ügyesen építkezik, közvetítheti a Wembley-ből saját csapatának a meccsét, több százezer néző kedvére, ahogy azt a Spencer FC csapata tette.

A LÚZER FC ÉS A HOLLYWOOD FC ELEGYE

A futballklubok a velük azonosulni tudók miatt léteznek. Kezdve az egyesületi tagdíjaktól, a meccsjegyek eladásán át a merchandising termékeken keresztül, a fontos állami szereplők támogatásáig minden számíthat, aminek az erejével fenn lehet tartani egy klubot. Ez az amatőr focira is vonatkozik, ahol általában a felsoroltak közül leginkább az első tétel az egzisztencia fő forrása. Hiszen csekély népszerűségük okán szélesebb szurkolói bázisra nem támaszkodhatnak, ugyanakkor az amatőr csapatokkal szembeni általános szimpátia hatalmas lehetőségeket rejteget. Ezt igyekezett kihasználni anno a szép emlékű Lúzer FC című műsor is.

Az egykor a Viasat 3-on futó tévéműsor – kihasználva annak erejét, hogy az esélyteleneknek divatos szurkolni – bemutatta egy válogatottan szerencsétlen brigád felkészülését egy profi csapat ellen. A műsor ötlete persze nem saját volt, a dán Nordisk Film formátuma, a Nerds FC címen futott hasonló keretek között. Itthon Proci, Gróf Úr, Zsömle és persze, a vezetőedző Urbán Flóri kalandjait kifejezetten sokan követték akkoriban, és nem is lehetett nem szeretni a 14 dilettánst, akik a műsor végén megmérkőzhettek a Fradival. A leginkább alpáriságban tapicskoló műsor ügyesen élt azzal a lehetőséggel, hogy a focit kedvelő Joe Sixpackek (magyarosan talán fotelszurkolók) egy jó része rá tud kapni a kedvenc profi klubja mellett egy jóval alacsonyabb rangú, akár teljesen kezdő csapat meccseire is.

Ma ehhez pedig már nincs szükség egy országos kereskedelmi csatorna infrastruktúrájára és kötött műsorrendjére. Hiszen ilyen csapat százszámra található vagy összeverbuválható, a megpróbáltatásaik közvetítésére pedig nem is lehetne jobb közvetítő eszköz a Youtube-nál. Így jött létre a ’90-es évek elején FC Hollywoodnak csúfolt Bayern München mintájára – az akkor szintén rengeteg sztárt foglalkoztató bajor csapathoz hasonlóan – a legmenőbb angol focis vloggerekből összeállított Hashtag United.

 FC YOUTUBE

Hashtagék tehát azt csinálják, amihez a legjobban értenek, profi videoblogot működtetnek. A történet pedig hasonló, mint Lúzeréknél: “nézd, egy rakat botlábú milyen kihívásokkal néz szembe a focipályán!” Csakhogy hosszú távon senki nem szeret olyan csapatnak szurkolni, amelyik folyton veszít, és egyetlen erénye, hogy tökéletesen szerencsétlen. Így például elég gyetva érzés lehet Amerikai Szamoán lokálpatrióta futballfannak lenni.

A Hashtag United tehát nem égni akar a nézői előtt, hanem teljesíteni, éppen ezért egy olyan rendszert talált ki a csapatkapitány és alapító atya Spencer Owen, ami a FIFA-játékokból ismert szisztémát ülteti át a valóságba. Tehát a klub a saját útját járva, egy Divizió 4-ből indulva lépegethet fel, ha az előre kitűzött célokat, és pontszámokat teljesíti, ehhez pedig folyamatosan meccseket kell játszania és lehetőleg megnyernie, és ha sikerül az adott pontszámot elérniük a kitűzött meccsszám alatt, akkor pedig egy divíziót feljebb ugranak.

A meccseiket maguk szervezik le, és azzal játszanak, aki kiáll ellenük. A rendszer sajátosságát pedig könnyű kihasználni, hiszen ezáltal akkor játszanak meccset, amikor akarnak, és olyan ellenféllel, aki nemcsak a játékosoknak, hanem a nézőknek is érdekes lehet.Tehát nyilván nem fognak egy első osztályú profi klub ellen kiállni, mint anno a Lúzer FC a Fradi ellen, de nem is gyenge, amatőrligában szereplő csapatot választanak ellenfél gyanánt, hanem olyat, akire a követők is felkapják a fejüket. Így például a West Ham United technikai személyzetével!

És mint az látható: a csapat bár nyilvánvalóan hobbistákból áll, kétszer harminc percet elég jól le tudnak nyomni, a futballtudásuk alapján valószínűleg vernék Amerikai Szamoát, a lelkesedésük pedig egész egyszerűen lenyűgöző, amint az a meccs előtti edzői beszédekből kiderül. Ugyanakkor nincs túlerőltetve a dolog. Spencer úgy nyilatkozott erről: “Nem teszünk úgy, mintha profi játékosok lennénk. A csapattagok különböző technikai tudással rendelkeznek, mindenki más szinten áll. Egyszerű, két lábbal a földön járó srácok vagyunk, akik imádnak együtt játszani, és végigmenni mindazon a rengeteg élményen, amiben eddig részünk volt.”

A KONTROLLER MELLŐL A WEMBLEY GYEPÉRE

A csapat és a csatorna arca a fentebb említett Spencer Owen Carmichael-Brown, aki nagy West Ham-rajongó – persze, nem a Hashtaggel kezdte a youtuberkedést. Jól menő videoblogja, a Spencer FC szolgál a csapat médiájaként, amit már évek óta visz, korábban pedig FIFA Playa néven vlogolt, és ezzel lett ismert is. Annyira, hogy olyan sztárokkal fifázhatott, mint Gareth Bale, vagy Juan Mata. Így sikerült megteremtenie a feltételeit annak, hogy valami komolyabbra váltson, és elhagyva a gameplay videók készítését, először is meccslátogatások élménybeszámolóit tegye fel a Youtube-ra, majd pedig vlogger és nem vlogger haverokkal összeállva belekezdjen a virtuális valóság után realgame közvetítésekbe.

Az összefoglalók pedig már-már tévés igényességgel elkészített videók, több kamerával, jó vágással, és remek saját kommentárral élvezhetők. Mondani se kell, hogy Spencer korábban a saját fifás játékainak közvetítései során szokott bele a meccsek kommentálásába, így ezt a habitust vitte át a Hashtag United meccseinek összefoglalóiba is, amiben nyilvánvalóan mindenki magára ismerhet, aki játszott már FIFA-va, és közben a saját cseleit produkálva üvöltözött, hogy “Kleinheisler, ott a helyzet, micsoda góóóól!”

Ennél azért valamivel kifinomultabb Spencer. A folyamatos meccsdömping persze nem lenne elég a kíváncsi követőknek, így egyes edzések challenge-ei is felkerülnek a csatornára. De természetesen ez sem lehet elég egy vad fantáziájú youtubernek. Némi szponzorációs segítséggel már tavaly sikerült életre hívni a The Wembley Cup-ot, ahol két amatőrökből álló csapat mérkőzött meg egymással,  vagyis a Spencer FC és a Sidemen United a Wembley-ben, ahol a csapattagok mindegyike valamilyen videócsatornát működtet. Így ezt a meccset nevezték el a Youtube történetének legnagyobb meccsének!

Ezt követően idén már némi jótékonysági felhívással megspékelve rendezték meg a Wembley Cupot, ahová ezúttal nemrég még aktív profi focistákat hívtak, így a youtuberekkel egy csapatban játszott Kluivert, Pires, Carragher a Spencer FC-ben, Schmeichel, Okocha, Fowler a másik oldalon a Weller Wanderersben.

Az egész mérkőzés körítése teljesen megfelelt egy PL-meccsnek, még nézők is akadtak szép számmal, persze, a teltház nem jött össze, de az élő közvetítés videójára, amit azóta is teljes egészében meg lehet tekinteni, majdnem 3 700 000-en kattintottak.

Ez az óriási érdeklődés nem lehet következmények nélküli. Az internet nagy sztárja a Wycombe Wanderersben játszó Adebayo Akinfenwa, a Bestia már majdnem a Hashtagbe igazolt, ám végül kiderült, hogy a Spencerrel jó barátságot ápoló drabális játékos még nem hagyna fel a profi futballal. De azért közös videóban előszeretettel szerepel a csatornán, érdemes megnézni, hogy őrjöngenek, amikor kiderül Akinfenwa és Spencer számára, hogy a FIFA 17-ben a statisztikáinál a tavalyihoz hasonló értékelést kapott a fizikai erejét tekintve, így a 98-as osztályzatával továbbra is rekorder marad:

Arra viszont komoly esély van, hogy a Hashtag United bekerülhessen a legnépszerűbb menedzser szimulátor csapatai közé, a Football Managerbe. Bár lehetséges, hogy ez volt a titkos fogadásuk, amikor az FM csapatával játszottak idén májusban. “A tény, hogy bekerülünk a következő Football Managerbe, egészen hihetetlen, mivel mind úgy nőttünk fel, hogy azzal játszottunk. Nagyszerű díj ez cserébe, hogy megvertük őket”- mondta nemrég Spencer.

A folyamat tehát egy szép kört rajzol ki. A gép elől felálló srácok, akik egy műsort arra építettek, hogy amatőrségük ellenére komolyan veszik a játékot, és kiállnak hozzájuk hasonló vagy náluk erősebb csapatokkal, végül maguk is a virtuális világ részévé váltak újra. A maga nemében egyedülálló projekt több szempontból is példaértékű. Egyrészt megszámlálhatatlan sok fifás gameplay csatorna van a világ majdnem összes országában, ezek közül kiválni és megmutatni, hogy a pályán hogy megy: komoly teljesítmény. Másrészt az amatőr focit is kiválóan propagálja, szóval engem is ösztökélhetne arra, hogy amellett, hogy itt pötyögöm a cikket, menjek többet játszani, vagy legalábbis meccsre. Plusz az az alternatív útvonal, amit a Spencer FC kínál a West Ham meccseinek élménybeszámolóival,  a különböző reakció- videókkal, és persze a Hashtag meccseinek összefoglalóival a közeljövőben több hasonló próbálkozásnak irányt mutathat, szemben a monopolhelyzetben lévő sportcsatornák dominanciájával.

A MÁSIK IRÁNY

A Hashtag United esetében egy létező videoblogos felület szülte a focicsapat ötletét, de ennél kézenfekvőbb egy létező focicsapat számára létrehozni egy videócsatornát. Erre nyilván több példa is van. Az egyik legnépszerűbb angol vlogot Matt Smith aka Smiv működteti, aki az amatőr ligában szereplő Palmers FC tagja, és amellett, hogy az első osztályú bajnokság meccsei előtt szolgáltat tippeket, a Palmers meccseinek összefoglalóját is tolja a csatornáján, Sunday League Football címen. Mindezt igazán vicces kommentálással, és hulla laza stílussal teszi, aminek köszönhetően jóval többen nézik ezeket a videókat, mint amennyien egy évben összesen kimennek a thurrocki csapat hazai meccseire.

Ehhez hasonló próbálkozásra nyilván sok helyen van példa, muszáj a sajátunkat ide idézzem. Kedvenc amatőr csapatom, a Hidegkúti SC mérkőzéseit pár éve elkezdtük ketten az egyik csapattag és jó barátunk kérésére alkalmanként felvenni, és összefoglalókat gyártani belőle, főként a magunk és a csapattagok szórakozására. Ez sajnos, egy jó ideje abbamaradt, holott ahogy a viccben is mondják: “igény az volna rá”. Mindegy, hogy hány száz vagy hány ezer embernek, de azokat a sztorikat, mint amikor két bődületes gól között befut egy öleb a megye hármas pályára, vagy amikor Puskás-díjra jelölt szólógól születik egy BLSZ IV-es meccsen, bűn nem megörökíteni.

Kár, hogy az utóbbi időben erre nem jutott kapacitás, mivel a megyei meccsek mindig kiváló alapanyagot szolgáltatnak a szórakozásra, és persze a futballcsapatokkal való lelki közösségvállalásra. Úgyhogy a folytatásig: MILYEN A KÚÚÚÚT? HIDEGKÚÚÚÚT!

Pató Márton

Reklámok