Ő volt a legkedvesebb futballistám (így, múlt időben). Nemcsak sportolói zsenialitása miatt vagy azért, mert Fradi-szurkoló vagyok, és ő 1968-ig az FTC-nek szerzett sok-sok dicsőséget. Engem főleg a személyisége fogott meg.

Megindított, hogy zabigyerekként se az apja, se az anyja nem szerette, és emiatt interperszonális kapcsolataiban képtelenné vált az ősbizalomra, szeretetre és annak elfogadására is; ehelyett az anonim ezerfejű Cézár rajongásától vált függővé, és azért is imádott annyira edzeni, mert zsonglőri technikájával, már-már cirkuszi mutatványaival újra meg újra tapsot csalhatott elő a közönségből. Közel állt hozzám a világidegensége, a mizantrópiája, a maximalizmusa, az, ahogy megvetette a gagyizást, a kontraszelekciót, a nepotizmust, de még a hibái: paranoid megnyilvánulásai, összeférhetetlensége is, és az is, hogy folyton antiszociálisnak, deviánsnak bélyegzik. A magyar labdarúgás Coriolanusát, túlfeszült lényeglátóját láttam benne. Még fanatizmusát, intoleranciáját is elnéztem, mert hitelesnek tartottam, kivételnek ott, ahol a belülről szétrothadtság, a cinizmus, a már-már újfajta morbus hungaricussá vált kóros hazudozás a főszabály. (Akkor még szimpatikusabb volt számomra a küldetéstudat, az ádáz prófétaság.)

Aztán…e cikk megírására készülve elkezdtem kutatni az élettörténetét, pályáját, és a véleményem megváltozott. Az alábbiakban négy területen veszem szemügyre a vele kapcsolatban elterjedt történeteket: disszidálása, az Albertről írt trágár vers, a Bundesliga-bundabotrányban játszott szerepe és a nagy Ajaxban való szereplése vonatkozásában. Mindegyik esetben igyekszem új szempontokat is felvillantani, továbbgondolásra sarkalló kérdéseket feltenni, időnként válaszokat is adni.

A cucilista karaktergyilkosság terméke: V. Z., alias Mr. X
A cucilista karaktergyilkosság terméke: V. Z., alias Mr. X

(Disszidálása) Varga „dobbantásával” kapcsolatban két fő narratíva terjedt el. Az egyszerűség kedvéért az elsőt nevezzük kommunistának, a másikat antikommunistának. Az első szerint Varga tette árulás, mert a futballista – aki az 1968-as ötkarikás játékokon részt vett magyar labdarúgó- válogatott első számú kulcsjátékosa volt – hallatlan módon éppen az olimpia előtt, ráadásul esküjét megszegve hagyta cserben csapatát és egyben hazáját is. Tette után ezért távollétében idehaza a bíróság is elítélte, és ezzel a közvélemény jelentős része is egyetértett. Ezt a verdiktet fejezte ki a hivatalos sajtó is, amelyben Varga fényképe egy csapatfotón iksszel áthúzva jelent meg. Ez a sommás ítélet a diktatúra puhulásával enyhült: Bocsák Miklós a Császár és utána a sötétség (1984) című kötetében árnyaltabb képet igyekszik festeni a sztárról, bár a kor szellemének megfelelő „egyfelől-másfelől” megközelítést alkalmazva. A másik, az antikommunista verziót jól foglalja össze egy könyvcím a rendszerváltás után, 2000-ből: Varga Zoli disszidál – a könyv a Nyugatra távozást a politikai disszidencia megnyilvánulásaként értelmezi. E Varga-apológia értelmében a sztár megundorodott a velejéig romlott, hazug Kádár-rendszertől, és ezért hagyta el végleg az országot. Hasonlóan, bár jóval differenciáltabban ír az egykori FTC-csillagról a talán legjobb magyar futballkönyv, a Borsi-Kálmán Béla által jegyzett Az Aranycsapat és a kapitánya is.

Mindkét felfogás közös jellemzője, hogy ebből a mondatból indul ki: Varga Zoltán 1968-ban disszidált. Egyetlen könyv van – ezt is Bocsák jegyzi, de 2004-es, és alapvetően a Novák/Nemere-ügyről íródott, Vargáról csak néhány oldalon történik benne említés – , amely pontosabban határolja körül, hol lehet a kutya elásva. A kiindulópont itt a következő: Varga Zoltán és a felesége 1968-ban disszidált. Ez a mondat már többet ígér, mint végtelen köröket komcsizás és az államszocialista szisztéma szerecsenmostatása körül.

Felveti ui. a kérdést: hogyan adhattak a férjnek és nejének (az utóbbinak egy nyugat-európai társasutazásra) egy időben útlevelet, amikor ez akkoriban kizárt volt, éppen a „tiltott határátlépések” megakadályozása végett! Bocsák – akinek fejtegetései nincsenek kellően dokumentálva – úgy okoskodik, hogy az ügy hátterében a kémelhárítás és a III/III-as ügyosztály vetélkedése állhatott. Varga apósáról ugyanis, aki éppen 1947-ben tért haza a világ egyik leggazdagabb országából, az elhárítósok azt gyanították, hogy kém, és vejét is beszervezhette – ezért inkább mind a labdarúgót, mind pedig nejét „kiszervezték” az országból!

A labdazsonglőr
A labdazsonglőr

(A trágár vers) Nemrég aukcióra bocsátottak egy rímekbe szedett, gépelt szöveget, amely nyomdafestéket nem tűrő szavakkal illeti Albertet, sőt, a Ferencvárost is. A „költeményt” egyesek szerint Varga írta külföldön a disszidálása után, mások viszont úgy vélik róla: a kommunista titkosrendőrség által a csatár lejáratása végett készíttetett hamisítvány, amelyet már a rendszerváltás előtt is osztogattak Magyarországon. Nos, ha a vers helyesírását összehasonlítjuk a Varga Zoltán könyve, a Valahol mindig félúton 209. oldalán olvasható, a szerző által 1968-ban írt levélével, az előbbiben sokkal durvább hibákat találhatunk. Ezért valószínűtlen, hogy a híres jobbösszekötő lenne a szerzője – a f…ozós versikét durung ember írta, a 38 ével ezelőtti levelet viszont (időnként elírásokat vétő) kultúrlény. Bármennyit hányódott is a szőke csillag, ezek nem Varga-betűk. Az őt övező városi legendák közül tehát ez okozza a legkevesebb fejtörést – annál többet a bundaügy és az Ajaxban töltött év rejtélye.

 

 

Mindenki fölé magasodik...
Mindenki fölé magasodik…

 


(A Bundesliga-bundabotrány) A Varga Zoltánról Magyarországon megjelent könyvek, cikkek nagy többsége a rendszerváltás után kezdett el foglalkozni a játékosnak az 1971-es Bundesliga-skandalumban játszott szerepével (a kivétel: Császár és utána a sötétség című 1984-es Bocsák-kötet). Mindegyikre – természetesen magára a játékosra, ill. nyilatkozataira, önéletírására is – jellemző, hogy Vargát többé-kevésbé ártatlannak tartja, akiből klubja és a német hatóságok azért igyekeztek bűnbakot csinálni, mert a keleti blokkból érkezett bevándorló volt. A Vargára nézve a legkevésbé kedvező történetet a futballista halála után született könyvben, a Rekviem a nagy 8-asértben olvashatjuk, amit a szerző, Lakat T. Károly kollégájával, Török Péterrel mondat el.

Eszerint Varga a Hertha – Bielefeld meccsen az ellenfél által felajánlott bundapénzért cserébe pocsékul játszott, majd a szünetben a stadionból telefonon megkérdezte a feleségét, megérkezett-e már az ígért összeg. A nemleges választ hallván feldühödött („A szemetek nélkülünk, külföldiek nélkül akartak kasszírozni , de én elrontom a bizniszüket!”), és a második félidőt – csapatából egyedül – végighajtotta, még kapufát is rúgott. Még ennek a Török Péter-féle sztorinak is az a végkicsengése, hogy Varga nem bundázott, mert végül egy fillért sem kapott, ennek ellenére a nyakába varrták a balhét.

A német források (főleg a Reinhold Rauball által 1972-ben szerkesztett Bundesliga-Skandal, 139-140.o.) a lényeget illetően megerősítik  a Török által mondottakat. Azt is, hogy az illetékesek először megpróbálták eltusolni az ügyet, bár azt nem, hogy aztán külön „rászálltak” Vargára és romániai magyar játékostársára, Gergelyre. A lényeg azonban az, hogy a vesztegetésben az is bűnös, aki csak szerette volna megkapni a pénzt, bár végül nem jutott hozzá. Varga tehát az első félidőben benne volt a buliban (mégha a második játékrészben ki is szállt belőle), tehát bundázott!

...De ismételten elgáncsolják...
…De ismételten elgáncsolják…

(Távozása az Ajaxból) A bundabotrány miatti büntetése lejárta után Varga az Aberdeenbe  került, ahol ragyogóan játszott. Ennek köszönhetően 1973-ban Cruyff távozását követően a holland csodacsatár helyére került minden idők egyik legjobb csapatába, az Ajax Amsterdamba. Megannyi hányattatás után végre ott állt élete nagy lehetősége előtt, hogy bebizonyíthassa: nem kallódó egzisztencia, hanem valóban a világ egyik legjobb focistája. Mégis csak néhány mérkőzés jutott neki, és egy év múlva a jóval több pénz reményében Dortmundba távozott – amit később megbánt, mondván: hej, ha legalább a világbajnokság végéig kitartott volna a türelme! Varga (és hívei) ugyanis a sok padozást azzal magyarázzák, hogy egy évvel voltunk az 1974-es VB előtt, amikor a holland kapitány kiadta a klubcsapatoknak: a hazai játékosokat játszassák, az Ajaxnak pedig 13 honi válogatott játékosa volt…Ezért Varga pl. hiába rúgott szenzációs gólt a Sparta Rotterdamnak – a hónap góljának is megválasztották e találatát – ,  a következő bajnokin megint kikerült a csapatból.

Ha azonban az Ajax honlapján pontosan utánajárunk a Varga által játszott mérkőzéseknek, azt látjuk, hogy egy másik külföldivel, a német Steffenhagennel együtt került a holland szupercsapathoz, az utóbbi azonban lényegesen többet játszott, mint Varga. A Sparta elleni meccs utáni bajnokin tényleg ismét kikerült a kezdőből, a kettő között azonban volt egy holland kupatalálkozó is, ahol kezdő volt, de a szünetben lehozták…Előtte, utána is hol játszott, hol nem, egyszer be-, másszor lecserélték. Végül: nem rögtön a bajnokság végeztével ment el Dortmundba, hanem csak októberben. Addig csupán két nyári előkészületi jellegű összecsapás jutott neki, de az aztán következő öt bajnoki egyikén se játszott egy percet sem, pedig nem volt sérült. A végkövetkeztetés: Varga verziója tehát itt sem stimmel.

 

Itt érezte magát a legjobban
Itt érezte magát a legjobban

(“Ne ítélj, hogy ne ítéltessél!”)   Kérdés, miért probléma ez? A futball sokszor mocskos sportág, a focisták nem angyalok, benne vannak az élet sűrűjében. Nem Varga az első magyar focista, aki bundázott (jegyezzük meg: jóval ritkábban tette, mint későbbi kollégái), és mással is előfordult már, hogy füllentett, mert így akarta megóvni arcát, megvédeni az érdekeit. Miért éppen Varga Zoltánon kell elverni a port azért, mert nem makulátlan?

A válasz: azért, mert úgy állítja be magát, mintha az lenne („én igazat mondtam!” – állítja pl. könyve 123. oldalán), mintha ő lenne  a magyar futball élő lelkiismerete, és ez az  „őszinte, kőkemény rock”rosszabb, mint azok a kisebb-nagyobb hibák és bűnök, amelyeket előbb-utóbb mindenki elkövet az életben. Ez az, ami miatt jószerével egy világ omlott össze bennem – majdnem annyira, amikor egy másik kedvencemről, Novákról kiderült, hogy ügynök volt – , amikor hosszas kutatás után rájöttem, hogy amit Varga beszél, mégse igaz.

De nem én voltam naiv, amikor elhittem Varga verzióit? Bizonyára, hiszen el akartam hinni; nyilván egyfajta önsajnáló koldusgőg munkálhatott bennem is, amellyel kudarcaimat én is a nyolcvanas évekbeli politikai „üldözöttségemnek” tulajdonítottam. De gyerekség volt az is, hogy egyfajta alteregót láttam benne – felnőtt embernek nincs szüksége példaképekre.

Ha megpróbáljuk egyfajta egészségesebb szkepszissel, távolságtartóbban szemlélni őt, mit tanulhatunk a Varga-jelenségből? Mindenekelőtt azt, hogy a fekete gazdaság, a korrupció (a labdarúgásban: a mérkőzések suba alatti adásvétele) az egészségügyi paraszolvenciához hasonló skizofrén kettős morált generál becsület és betyárbecsület között. Varga számára is mentő körülmény a bundáihoz (nem a farizeizmusához!), hogy ki se maradhatott volna belőlük, mert máskülönben társai – ők is mindannyian benne voltak a buliban – közösítették volna ki. Azt is látnunk kell, hogy nemcsak Vargának volt mániája, hogy üldözik, hanem ellenségeinek (1968 előtt: besúgóinak, a Fradinál edzősködése idején: a csapat körül ólálkodó maffiózóknak) is, hogy őt üldözzék. Az örökké sértett – mert: azzá tett – ember végül kritikátlanná válik, ahogy Varga is elvesztette önreflexiós képességét (ez Kukorelly Endre finom megfigyelése Lakat könyvének 118. oldalán), mert nem akar még külön lovat adni ellenségei alá. Ezt csak tetézte, hogy a kommunista éra alatt igaztalanul besározták, a rendszerváltás után viszont ugyancsak megalapozatlanul felmagasztalták őt. Ehhez társulhatott az általa elkövetett vétkek miatti lelkifurdalás is, amely elől mintegy előre menekült egy savonarolai pózba. Ebben – ha politikai nézeteiben nem is – hasonlít Balczóra: a nagy öttusázó azután került egy moralizálással súlyosbított erkölcsi lejtőre, hogy munkaetikája miatt példaképpé vált sportember létére nem tiszta eszközökkel  lett olimpiai bajnok. És végül: Varga akkor kezdett önmagának emlékirataival szobrot állítani, amikor már két – lábon kihordott! – infarktus után megtört, elmagányosodott öregember volt.

Itt is űzött vadnak tűnik
Itt is űzött vadnak tűnik

(Epilógus) Van azonban egy dolog, amelyben Varga – a nagy játékosokra amúgy is jellemző – nagy egója joggal bővült a purifikátori szerepvállalással. Profizmusával, példamutató edzésmunkájával fölötte állt a legtöbb hazai kortársának és utódjának, nagy ellenlábasát, Albertot is beleértve. Különb volt, mint egyetlen aranylabdásunk. Ez világlik ki azok a sorokból is, amelyeket önéletírásában, a 79. oldalon az Albert 50. születésnapja alkalmából (Flóri erre alkalmával, békülési szándékkal hazahívta a Németországban élő Vargát) vetett papírra. A részlet a pillanatról szól, amikor Albert belép az öltözőbe, ahol Varga volt játékostársaival oldott hangulatban, jókedvűen iszogat: „…mint régi játékostársak, szinte már barátok, üdvözöltük egymást. De a többiek merevek maradtak, nem tudtak a szituációval mit kezdeni, és ebből megértettem, hogy Flóri ma is császár. Itt semmi változott. A borozgatásból kúszás, mászás lett, lavírozás, a jóízű szóból locsogás, a nevetésből heherészés, jópofiskodás – itthon voltam megint. Éreztem, én ebbe már nem illek bele.”Ezeket a sorokat nem a vátesz-szerep élethazugsága  diktálta. Kivételesen érzékeny ember írta, aki itt nem lett hamis tanúvá saját igaz pörénél. Önmagát adja, azt a Vargát, aki csak azzal az egyetlen dologgal szeretne foglalkozni, ami érdekli, amit szeret, és ami egyedül kárpótolhatja a sok bántásért, amit életében elszenvedett: a futballal – de az álteljesítmények, a torz kompromisszumok nem engedik.

Persze, Varga labdarúgó volt, nem író vagy szónok, mégha időnként botcsinálta vagy hamis erkölcsprédikátorságra adta is a fejét. Őt elsősorban annak alapján kell megítélni, ahogyan futballozott. És az, hogy zsenialitása ellenére alázattal viszonyult hivatásához, hogy edzésen és mérkőzésen kiköpte a tüdejét, hogy mindig adni akart közönségének, amely őérte ment ki a meccsre, ma is érvényes – sőt, egyre érvényesebb, amikor oly sokan csalják a focit.

Balog Iván

Reklámok