A tévéből sugárzó magatartása, a kommentárjaiban érezhető precíz felkészültség, és a telefonos egyeztetésünk során a szavaiból kiérezhető higgadtság is azt mondatta velem a találkozásunk előtt, hogy egy pontos, kimért és nagyon kedves emberrel lesz szerencsénk beszélgetni. Matuz Krisztiánnal nem messze a Sport TV, illetve az AMC irodáitól találkoztunk hármasban.

Pató Márton: Ha eszembe jut Matuz Krisztián, vagy egy baráti társaságban szóba kerül, nekem mindig a karakteres, öblös hang jut eszembe. Szerinted szüksége van egy kommentátornak ilyen markáns stílusjegyekre?
Matuz Krisztián: Feltétlenül, de nem vagyok meggyőződve arról, hogy ha nálam vannak ilyenek, akkor mik azok. Az én hangomat nem tartom az első vonalba tartozónak. Nálunk Méhes Gabit hívják úgy, hogy A Hang, de hát ő extrém eset. De ki tudom engedni én is. Azzal tudod magad jól azonosíthatóvá tenni, ha vagy valamilyen. Például, hogy vicceseket mondasz, esetleg te vagy a nagy megosztó, és megmondóvá válsz, van egy ilyen verzió is. Én próbálok úgy valamilyen lenni, – és nem biztos, hogy mindig sikerül – , hogy a felkészültségemmel tűnök ki, illetve hogy amit közvetítek, sportszakmailag rendben legyen. Tehát ne csak egy hangulatot adjak át, hanem egy picit mélyebben láttassam az adott sportágat.

PM: Pedig még a telesportos időszakodban nekem feltűnt a te öblös hangod, ami számomra abszolút könnyen megjegyezhető volt.
MK: Érdekes, hogy ezt mondod, mert Faragó Ricsivel többször összekevertek orgánum alapján.

PM: (a fotókat készítő András barátomhoz kiszólva): Érdekes. Andris, te is összekeverted?
Jegesy András: Az elején igen, még a Magyar Televíziónál.

MK: Volt egyszer, hogy egy néni betelefonált a Telesporthoz. Én vettem fel a telefont, és beszélgettünk. Elmondtam neki, amire kíváncsi volt, és úgy búcsúzott, hogy: Megismertem ám a hangját, Ricsike! Nagyon kedves!, és nem is javítottam ki. De a hangszín változás egyébként a korral is jön. A Komlósi Oktatási Stúdióban jártam Aczél Annához gyakorlatra, és ő a maga kedves módján megdicsért, hogy jó érzékem van a hangsúlyozáshoz, de hozzátette, hogy “a hangod is lesz majd markánsabb, ahogy érsz, meg korosodsz”.

img_9979
“Megismertem ám a hangját, Ricsike!”
PM: Viszont mindamellett, hogy a felkészültségedet nem tudnám megcáfolni  – ahogy mondtad, ki tudod ereszteni a hangodat – , sokszor érzem, hogy nem fogsz tudni áttörni egy olyan gátat, amitől aztán nagyon emlékezetes lenne a te teljesítményed. Mintha hiányozna a szenvedélyesség, mégha magas is a hangerő. Persze lehet, ez is a korral változik. Fülöp Lászlónál mintha a darts hozta volna meg igazán ezt a szenvedélyt.

 

MK: Igen, ez sportágfüggő is. Pontosabban eseményfüggő, inkább ezt mondanám, őt ez kapta el, én is abszolúte érzem. Nekem az a problémám, hogy én azért átgondolom kétszer-háromszor is, amit kimondok.

PM: Ott, menet közben?
MK: Van egy visszafogottság bennem, alapvetően az életben is, munka közben is. Ez nem biztos, hogy mindig kellene, de bennem erősebb az az érzés, hogy amit kimondtál, az már úgy marad. Tehát nem szeretek túlzásokba esni. Másfelől, ha van egy olyan mérkőzés, ami nem ragad magával, akkor nem igazán törekszem arra, hogy ezt még eladhatóbbá tegyem.

PM: Persze, rossz meccset nehéz jól közvetíteni.
MK: Meg az offtube közvetítéseknek van egy speciális lélektana. Mindig azt mondtam, hogy – már bocsánat -, de egy magyar bajnokit is más a helyszínről közvetíteni, mint egy nívós külföldi bajnokságot stúdióból. Van egy kis monitorod, azzal vagy elfoglalva, hogy ki kicsoda, mert ugyanazt látod, mint a néző, és próbálsz plusz infókat is elmondani. A helyszínen azért az atmoszféra, a hangulat sokkal jobban visz magával, és azt kell tudnod átadni. Amikor Bajnokok Ligája-meccseken jártunk, akkor én belül azt éreztem, hogy azok sokkal jobban sikeredtek. Amikor van kiért szurkolni, például kézilabda-mérkőzéseken, azok szintén jobban szoktak sikerülni. De ha már ennél az önkritikai résznél tartunk, mondanék még egy tényezőt. Ér bennünket egy olyan sorozatterhelés, amit van, aki sokkal jobban kezel, sokak konstans teljesítményt tudnak nyújtani, nálam ez ingadozóbb.

Kicsivel később, amikor András abbahagyja a fotózást, teszi fel a kérdést, ami épp idevág:
JA: Ki a kedvenc kommentátorod, akár magyar, akár külföldi?
MK: Külföldiekkel ennyire nem vagyok tisztában, hogy kedvencet választhassak, a magyarokkal meg az a baj, hogy annyi jó haverom, sőt barátom van köztük, hogy nehezemre esne. De én nagyon-nagyon kedvelem Méhes Gabit. Ha egyvalakit kéne mondanám, őt mondanám, szerintem a sorozatterhelést tekintve is ő az, aki mindig nagyon magas szinten közvetít.

PM: Az biztos, ahogy említetted is, a kézilabdameccseken átszakad ez a bizonyos gát nálad. De akkor ennek az lehet a titka, hogy van kiért szurkolni? Mert nem biztos ugyanis, hogy a semleges meccseken is megtörténik ez nálad.
MK: Valahogy, ne kérdezd, hogyan, mert én futballoztam, és mindig az volt nálam az első helyen, de az évek során “kitette az indexet” nálam a kézilabda, és lassan előzött, vagy legalábbis egy szinten van a futballal. Át is alakult egyébként az életem ilyen szempontból, mert ahogy begyűrűzött hozzánk a kézilabda BL, egyre kevesebb fociközvetítés jut nekem. Kitölti a napjaimat, a heteimet a kézilabda, és valahogy ez vált az életem részévé. Egyébként tényleg magával ragadó, és nyilván az sem mindegy, hogy ez nekem sokkal emberközelibb. Itt van módom találkozni a legnagyobb világsztárokkal, összefutni velük, vagy személyes kontaktust kialakítani adott esetben. Ebben szerintem jelentősen eltér a focitól.

PM: Igen, hát Messi kicsit elérhetetlenebb.

MK: Igen, igen. Persze, volt olyan, hogy ő sétált el előttem vagy fordítva, tehát ugyanazt a levegőt szívtuk, de azért az egy kicsit távoli világ. Egyébként bizonyos tekintetben a kézilabdázás világában a focinál erősebben jelentkezik a visszafogottság.

PM: Ezt egy kommentátor esetében is lehet nagyra értékelni, hiszen amikor ennyi csatornán ömlik az emberre a sport és a foci, akkor lehet, hogy az ember jobban kitűnik a felkészültségével, és háttérbe vonulásával, mint azzal, hogy ő maga akar naggyá válni. De emlékezetes pillanataid neked is voltak, a Durica-féle öngólt például van, hogy még felidézik neked?
MK: Vannak néha ilyen óráim, hogy előbukkan ez a gól valahonnan, volt pár héttel ezelőtt ilyen, és akkor elkezdtem rákeresni még néhány ilyen emlékezetes esetre, mert akadt pár a pályám során. Ezt a közvettésrészletet átvette a nemzetközi sajtó, az én hangommal szerepelt a Sport Bildben, kikérte más, valamelyik angol csatorna, de tényleg sokkoló volt. Emlékszem a egészre. Egy kupameccsen történt Debrecenben. A meccs végén büntetőhöz jutott a Videoton. Ha berúgják azt a tizenegyest, akkor továbbjut a Debrecen, ha kihagyják, akkor továbbjut a Videoton. És kihagyták, az utolsó percekben, látni lehetett az örömöt a fehérváriakon egy pillanatra, és aztán bumm! De például a Tokody-öngólnál is ott voltam a pálya szélén, amikor ugyanilyen öngólt rúgott, de akkor nem én kaptam sokkot, hanem szegény Tokody. Volt még ilyen eset, például amikor Lanzafame és Martinez majdnem összeverekedett a tizenegyesnél, és egyikőjüket kiállította a játékvezető. Ez a szituáció is nemzetközi hírnévre tett szert.

PM: Ezek mondjuk inkább humoros pillanatok, de a sportértékkel bírók közül mikre emlékszel legszívesebben?
MK: Szerencsére van sok, kezdjük ott, hogy sokáig nem jutottam el olimpiára. És amikor már nem is számítottam rá, akkor megkerestek, és 2012-ben közvetíhettem Marosi Ádám bronzérmét öttusában. Ez nagyon emlékezetes, mert mégis csak egy magyar olimpiai éremről van szó. Fociból is volt, de nem magyar vonatkozású. Én vb-ről és Eb-ről is közvetíthettem, és például 2004-ben egy egészen szenzációs Csehország-Hollandia meccs megmaradt, egyrészt mert 3-2 lett, másrészt mert eléggé alulöltöztem, mivel Portugáliában hidegre nem számítottam, és csak egy póló volt rajtam, de esti meccs volt, igen hideg, így végig vacogtam. A koreai-japán közös rendezésű vébén történt, hogy az olaszokat kiejtette Dél-Korea és a játékvezető, bár én azt nem úgy éltem meg belülről, ahogy azt utólag láttam. Emlékezetes volt, hiszen egy népünnepélybe csöppentem, másfelől meg egy hihetetlen drámát közvetítettem. A kézilabdázásban pedig rengeteg ilyen közvetítésem volt, akár a tavalyi veszprémi Final Four elődöntő, amikor féltem az agyvérzéstől, annyira  izgultam és kiabáltam, komolyan attól tartottam, hogy rosszul leszek. Érdekes, a döntőben jobban viseltem az izgalmakat. A legutóbbi ilyen emlékem a januári vébéről származik, amikor megvertük az olimpiai bajnok dánokat. Igazi eksztázis volt!


“Jóóóóó, jóóóóó, Császár, az egész magyar válogatott!!!”
1:17:30-tól a Magyarország-Dánia 2017-es világbajnoki nyolcaddöntő utolsó pillanatai

PM: Amikor megbeszéltük ezt a találkozót, és mutattam neked a Monoki Lehellel készített interjúnkat, érdekes módon azt reagáltad, hogy te nagyon más hozzáállással közelíted meg az internetes médiát. Ez mit takar?
MK: Itt talán a korosztályokról van szó. Ahogyan ő a közösségi médiához viszonyul, és ahogy használja, az teljesen eltér attól az old school vonaltól, amit én képviselek. Én egyáltalán nem vagyok fent a Facebookon, és ahogy ő is említette, jókat nevetnek olykor a kritikákon, azokon is, amik túllépnek egy bizonyos határt. De én nem tudok így tenni, ugyanis nagyon a lelkemre veszem az ilyeneket, és ezért inkább kerülöm ezeket. Pályakezdőként is értek ilyen kommentek, és akkoriban volt, hogy válaszoltam. Nagyon érdekes volt a reakció, mikor megtudták, hogy én írok nekik, egyből három lépést visszaléptek szabadkozva, hogy: “ja te vagy az, nem is tudtam, hogy most akkor az te vagy, vagy nem te vagy“- ,sokkal finomabb lett a stílus, és persze akadtak, akik meg megvédtek. De nem gondolom, hogy reprezentatív mintát jelentenek azok, akik az interneten fejtik ki a véleményüket. És tudom, hogy egy csomó hozadéka van, amióta mondjuk úgy, hogy markánsabban jelen vagyok a Sport TV Facebook–oldalán, vagy azokkal a podcastekkel, amikkel a kézi vébéről is bejelentkeztünk. Teljesen jó visszajelzések jönnek. De én akkor is az a típus vagyok, akit a kevés bántó rosszabbul érint, mint az, ha jót is kap. Igyekszem inkább azoknak az elismerését kivívni, akik a sportriporteri szakmában vagy az adott sportágban tevékenykednek. Ha onnan jelzi valaki, hogy ez jó volt, akkor az talán tényleg nem lehetett rossz.

PM: Te hogy látod: az, hogy ennyi új fórum, csatorna, blog, facebookos csoport jött létre, hasznára válik a sportról és fociról való közbeszédnek, vagy leginkább csak a trollkodás megy?
MK: Hát a trollkodás, az megy. Viszont azzal tudok előhozakodni, hogy amikor én elkezdtem a televíziózással foglalkozni, az internet éppen, hogy megjelent az életünkben. Hozzánk a Telesportba viszont járt pár nemzetközi szaklap, és ezzel iszonyatos fórba kerülhettünk, azokkal szemben, akik csak a tévéből vagy az itthoni újságokból informálódhattak. Na, ez az előnyünk eltűnt! Ahogy az internet megjelent, olyan szintű tárgyi tudásra tettek szert a tévénézők egy-egy csapatot illetően, hogy ezzel nagyon nehéz versenyezni. Így aztán sokkal könnyebb kiszúrni, ha vannak hiányosságai a riporternek, így ha lehet, még komolyabban veszem a felkészülést, mert nem szeretném azt érezni, hogy az, aki ott ül a tévé előtt, sokkal többet tud nálam. Bár így is előfordul, hogy beszélgetek szurkolókkal, és brutális, hogy nincs olyan pletyka, amit ne tudnának a kedvenc csapatukról.

IMG_9988.JPG
“Sokkal könnyebb kiszúrni, ha vannak hiányosságai a riporternek.”

PM: Bár a Sport TV igen sok sportágra ment rá, van-e olyan sport vagy versenysorozat, amit még nem közvetítettél, de szívesen kipróbálnád?
MK: Tavalyelőtt összeírtam, hogy milyen sportágakat közvetítettem eddig az életemben, és nem sok maradt ki. A legerősebben az él bennem, hogy nagyon-nagyon szeretem az atlétikát, de sohasem közvetítettem. És biztosan nem is lenne könnyű dolgom, mert rendszerint olyan kollégák közvetítik, akik nagyon ismerik minden rezdülését ennek a sportágnak, pontosan tudják ki miért teszi a lábát, oda ahová, ismerik a részidőket, és a többi. De komoly kihívás lenne azt hiszem, és tekintve, hogy mennyire szeretem az atlétikát, az érdekelne is.

Köszönjük az interjút Matuz Krisztiánnak és a Sport TV-nek, a fényképeket pedig Jegesy Andrásnak!

Pató Márton

Advertisements