Egészen véletlenül egy olyan asztalhoz ülünk, ahol az Aranycsapat tagjai pózolnak az Anglia felett aratott 7-1-es győzelem után. Bemelegítő jelleggel kikérdezzük Gábort, hogy az ismert neveket tudja-e az arcokhoz társítani. Ha nem is egyből, de kis sakkozás után megvan a névsor, Tóth József zavart be, aki a 6:3-hoz képest jelentette a változást, Budait pótolta. A bemelegítés után pedig jöhet a hard talk, cseppet sem hard hangulatban.
Pató Márton: A Facebook-oldalad címe Horti Gábor – Entertéjnör, ennyi erővel lehetne akár Horti Gábor – Provokatőr, nem?
Horti Gábor: Abszolút! Vagy a Célpont, amit le kell vadászni ! (Kedves hahotával kísérve)
PM: Mert hát rád a markáns stílusod miatt lehetett felfigyelni 10-12 éve a Sport Klubnál, de te sem egy NDK-s öregasszony szoknyája mögül bújtál elő a Bundesliga 2-ért könyörögve, előtte már dolgoztál a Hír TV-nél és a TV2-nél is. Akkor mit csináltál?
HG: Az egészen más volt. 1:30 alatt mit lehet megcsinálni? Semmit! Elmondod, ki volt, mi volt, ki milyen színű mezben, ki nyert, esetleg egy kis tréfát beleteszel, aztán kész. Senki nem emlékszik rá. Az egy daráló volt.
PM: És amikor jött a Sport Klub megkeresése, direkt a bundásra kértek fel?
HG: Ááááh, oda én nagyon propagáltam magam. Én ott nagyon komoly manővereket hajtottam végre, hogy egy kicsit már engedjenek oda. Az előzménye az volt, hogy az RTL Klubnak gyártottam NBI-es összefoglalókat. De már ott is volt egy kis cenzúra, mert Tarsoly Csaba volt az összefoglaló főtámogatója. És egyszer szóvá tettem, hogy a győri stadion annyi ideig épült, mint Barcelonában a Sagrada Familia. Azt mondta a felelős szerkesztő, hogy jó, értik az ötletet, de akkor ezt most kivesszük belőle. Egyszer csak 2015-ben Tarsoly úr eltüntetett több száz milliárd forintot. (Nagyon nevetve) Szóval az sem volt annyira önmegvalósítás. Amikor a Sport Klubhoz kerültem, egy kicsit könnyebb volt, mert akkor kiszabadultam a kontroll alól.
Egy személyes kedvenc a múltból
PM: Viszont most nincs kommentátori munkád, nem hiányzik?
HG: Talán jobb is, de igen, kicsit hiányzik. Most megy tovább a megyei bajnokság, az M4-es projektünk. Igazából ott én csak próbálkozom. Ezek nagyon rendes fiúk, akik ott játszanak, rendőrök , tűzoltók, tehenészek, gazdálkodók. És ha Martin Palermo egy centiről mellé rúgja, az óriási, azon röhög mindenki. De ha ez a szegény ember reggel jött haza a 24 órás szolgálatból, és mellé rúgja, arra nem mondhatom, hogy micsoda béna! A klubelnök odajön, és nyakon szúr.
PM: És jogosan tenné.
HG: Abszolút, de tervezem, hogy picit másképp fogok hozzájuk nyúlni. Mert a jó fiúba kicsit belefésültem magam, tudod?
PM: Gondolom, a megyei focihoz és az ott játszó csapatokhoz való viszonyulásod ennyiben azért nem merül ki.
HG: Nagyon szeretem őket, fantasztikus történeteknek lehettem szemtanúja, csodálatos férfiakat ismerhettem meg, olyan környezetben kezdtem el dolgozni, ami számomra felfoghatatlan. Teherautó platójáról, bokáig sárban… Volt, hogy kábelt kellett szereznünk, hogy az elektromosságot százharminc méterre ki tudjuk húzni. Mind-mind megannyi kihívás. Ugyanakkor meg rácsodálkozunk arra, hogy milyen sokan szeretik a labdarúgást, és arra, hogy azért az alsóbb szinteken is történik fejlődés. Mert ami pénz a labdarúgásba fent bemegy, annak azért alul is jól láthatóak a nyomai. Például, ha valahol egy romos viskóból egy gyönyörű öltözőt építenek, arra mindenki azt mondja, hogy cuki.
PM: Visszatérve a múltra, amikor híressé váltál a bundesligás közvetítéseidde,l nem hiányzott, hogy úgymond magasabb színvonalú meccset kommentálhass?
HG: De.
PM: És ez frusztrált téged?
HG: Nem frusztrált, szeretnék elérni egy bizonyos célt, és most az motivál. Mert amikor ott voltam, és a Bundesliga 2-t, belga bajnokságot, osztrák bajnokságot közvetítettem, azzal nincs semmi baj, de kicsit tompává tettek. Mert bementem abba a kis gipszkarton közvetítő helységbe, a saját széngázomtól elájultam, és az motiválatlanná tett. De most, hogy elmegyek a legvégére a labdarúgásnak, nagyon vágyom arra, hogy egy igazi jó mérkőzést is közvetíthessek. Ahol nem nekem kell rohangáljak azért, hogy kettőhúsz legyen, nem kell arra figyeljek, hogy elfújja-e a szél a jegyzeteimet, vagy hogy ne csöpögjön a nyakamba meg a technikára a víz. Most már tudom, hogy biztosan élveznék egy NB II-es meccset is.
PM: De hogy képzeled el, hogyha mondjuk egy BL-negyeddöntőt közvetítenél, nem veszne el a stílusod? Vagy meg lehetne azt oldani, hogy ott is érvényesüljön az, ami Horti Gábor?
HG: Szeretném, muszáj lenne magamból egy darabot adni, mert különben becsavarodnék. Az elején még megpróbáltam behúzódni Knézy Jenő, Vitray Tamás meg az összes többi mögé, és halál rosszul éreztem magam, borzasztó volt. Nekik megvolt a stílusuk, azon lehet vitatkozni, hogy milyen, de ők adták akkor az écát mindenhez. És én megpróbáltam az ő köpönyegüket felvenni, és az nem volt jó rám.
Aztán egy éjjeli brazil meccsen mondom magamnak, hát mit fogok én ezeknek udvarolni? Huszonkét szerencsétlen, szemérmetlenül csaló álfutballista miért mondja meg nekem, hogy ez jó játék? És kezdtem jól érezni magam. Elmondhattam, hogy te hogy nézel ki, te milyen cselt hajtasz végre!? Hát a Maracana akkor úgy nézett ki, hogy a mountain bike-osok nem mertek rámenni kerékpárral, miközben mindenki azon hozsannázott, hogy ott született a labdarúgás. Hát nem, ott halt meg! Ezt elmondtam, és teljesen jól voltam utána.
PM: Már a Sport Klubnál is korábban, de jelenleg is foglalkozol sportfogadással. Van, hogy tippeket írsz ki a Facebookra. Mániád a fogadás?
HG: Nem, egy megállapodást kötöttünk, aki nem hallgat rám, az mind nyertes lesz, aki meg hallgat rám, az mind elbukja a pénzét. Fantasztikusan értek hozzá. Amint mondok, annak mindig az ellenkezőjét kell megtenni! Emlékszem rá, mit írtam, aztán visszanézem az eredményeket, és semmi nem szokott sikerülni. Háromból ha egy összejön, az piros betűs ünnep.
PM: Egyébként nem gondolod, hogy a fogadások a futballt érintő botrányok és bundák melegágya?
HG: De, meggyőződésem.
PM: Lehet ez ellen valamit tenni?
HG: Amikor a fogadási oldalak a mezszponzorok, akkor ezt hogy kerülöd ki? Nekem volt egy összeesküvés-elméletem arról, hogy amikor a Real Madrid megvette Ronaldót 94 millió euróért, majd játszottak a Király-kupában az Alcorcon nevezetű csapattal, amely 4-0-ra megcigiztette a Realt. Azon gondolkodtam, hogy a főnök Florentino azt mondta a srácoknak, hogy ezt bukjuk el, okosba elhelyezett egy kis pénzt, és akkor az a 80 millió már nem is olyan sok. Márpedig az ő kapcsolatrendszere ehhez elég…
PM: Elég könnyen megoldja egy szingapúri honlapon keresztül.
HG: Oroszországban meg pláne!
PM: Akkor ez elburjánzik? Ez azért eléggé fokozza az élvezeteket, nem lehet úgy tekinteni a futballra, mint korábban.
HG: Én úgy gondolom, hogy a legjobb az, amikor nem nézel mögé. Csalódsz, ha kikap a csapatod, örülsz, ha győznek, és ne kezdj el kombinálni! Az se jó, ha sokat tudsz. Maradjon mindenki lelkes szurkoló, és élvezze a focit!
PM: Visszatérve a távlati célokra – ha lehet ilyet megfogalmazni – , mik lennének azok?
HG: Szeretnék kézilabdameccset közvetíteni, és szeretnék futballmeccset közvetíteni. (Széles mosollyal) Ezeket most szeretném elérni. Eddig minden olyan automatikusan jött, de most távol vagyok tőle. És mindent megteszek érte, hogy újra ezt csinálhassam. Mert amikor az embernek könnyen az ölébe hullik minden, azt nem tudja értékelni. De amikor szenvednie kell érte, amikor türelmesen végig kell várnia a sorát, és elérkezik a célhoz, az csodálatos.
PM: De nem gondoltad néha, hogy te már eleget vártál a sorodra?
HG: Nem, én úgy gondolom, hogy ahhoz, hogy az ember elérjen egy célt, nagyon fontos a lépcsőfokokat végigjárni. Nem vagyok híve annak, hogy egy kisfiú, aki három mondatot el tud mondani önállóan, az vezető pozícióba kerüljön. A munka nagyon fontos lenne.
PM: Hasonló szigorúsággal mit lehetne elmondani a mostani médiaközegről, amikor ennyi csatorna van?
HG: Sajnos…
PM: Sajnos? Ez baj?
HG: Igen, mert megtelítődtek az emberek ettől a rengeteg mérkőzéstől. Emlékszem, régen jéghideg talppal vártam, hogy egy Újpest-Ferencváros mérkőzést közvetíthessen az egy szem Magyar Televízió. Most meg kipattintod a tévét, és ömlik rád a sport. Az internetről meg nem is beszélek. Az internet tök jó, mert tök sok információt kínál, de növeli a magányosok klubját. Mert mindenki behúzódik, nézi a kékséget, és úgy érzi, hogy ő része az univerzumnak. De ezzel nem lehet szembemenni, olyan, mintha megpróbálnád Jani kompját megállítani Tiszacsegénél. Tudomásul kell venni, ki kell venned a magadnak tetsző részt belőle, és a saját ízlésed szerint hozzáállni.
PM: Ennek megfelelően kezeled a saját Facebook-oldalad?
HG: Igen, most még jobban megvilágosodott bennem az, hogy olyan dolgokról fogok írni, amiket látok. És a saját érzéseimet írom le. Függő vagyok. Most mikor a PSG-Barcelona meccs után leírtam mindenféle kiskancsónak Neymart, meg rohadt adócsaló argentinnak, kiscsírának Messit, 28 ezren nézték meg! (nagyon nevetve)
PM: De akkor téged ez szórakoztat, hogy hány embert ér el?
HG: Én nem foglalkozom vele, kiírom, ami bennem van, és utána Márk (a facebookos oldal társszerkesztője, Pécsi Márk) mondja, hogy kinyomott harminc embert, mert az anyámat szidta, meg minden, de bejött száz, akiknek tetszett a véleményem. Meglovagolom ezt az egészet, igaz, hasznom nincs belőle, de ez egy ilyen nárcisztikus dolog, magamutogatás. Viszont régen rengeteget röhögtünk azon, ami a sportpályákon történik, ismertünk mindenkit, és nagyon jókat szórakoztunk, tényleg élveztük a sportot, most meg inkább rágörcsölnek az emberek. Nem szórakoztatás a sport, nem kikapcsolódás, nem élvezik! Angliában a labdarúgó műsorokban olyan jókat nevetnek, hogy az nem igaz! Magyarországon kit tudsz felmutatni, aki szórakoztató? Rósa Dénest, aki a SZLAMB-ot behozta! Az a szórakoztatás, amikor új embereket ismerek meg. A franciák csinálják a világon a legjobb focis műsorokat. Volt egy mérkőzés, amit közvetítettem, és mint egy vezérlőben, úgy adták a képet. A monitoron a fő kép alatt több kis képen lehetett látni, hogy a többi kamera mit mutat. Olyan volt a közvetítés tempója, mint a bécsi filharmonikusok újévi koncertje. Nem biztos, hogy ez a jó, mert idegesítő, de zseniális!
A végére egy szentimentális kérdezz-felelek:
PM: Mire voltál a legbüszkébb tévés kommentátori pályád alatt?
HG: Arra, hogy a lányom meccsét közvetíthettem.
PM: És az hogy történt?
HG: Futballozik, és amikor a karrierjének nagyon az elején járt Kistarcsán, a klubvezetőség úgy döntött, hogy az egyik meccset rögzíteni kéne, és én lehettem a kommentátor. De remélem, hogy majd jön a fiam!
Búcsúzóul pedig egy másik nagy favorit
Köszönet az interjúért Horti Gábornak, a saját fényképekért pedig Magyar Mártonnak!
Pató Márton
Fociológus 
Hozzászólás