Az idei futballszezon európai frontján már csak két igazán fontos kérdés maradt megválaszolatlanul. Az egyik, hogy ki nyeri idén a BL-t, a másik, hogy a Kisvárda, a Balmazújváros, vagy a Soroksár jut-e föl a Merkantil Bank Ligából a Felcsút mellett az első osztályba? Ezekhez képest eltörpül a tény, hogy ma az EL-trófea is gazdára talál. De ha már éppen ma fejeződik be Stockholmban a második számú európai kupasorozat, erre is kitérünk legújabb interjúnkban, ami a kommentátorokkal készített sorozatunk következő darabja, ezúttal Egri Viktor társaságában.

Pató Márton: Lassan vége a szezonnak a legtöbb futballbajnokságban. Most mivel vagy leginkább elfoglalva?

Egri Viktor: Most még van ugye egy forduló az olasz bajnokságból, arra készülünk, és bár a legfontosabb, a bajnoki cím sorsa eldőlt, még az ezüstérem és egy kieső pozíció az, ami kérdéses. Amit korábban közvetítettem, abból a legtöbb már kifutott, a SEHA-ligának áprilisban voltak a döntői, a kézilabda Bundesliga is nagyon a vége felé jár, most ér véget az Európa-liga ugyebár, szóval a nyáron tenisz várható, és a nagy csapatok felkészülési tornái.

IMG_0025
fotó: Jegesy András

PM: A te esetedben, ahogy korábban Matuz Krisztiánnál is, nem lehet elmenni a kézilabda mellett, még akkor sem, ha a mi blogunk főleg a focira koncentrál. Idén te hogy látod a Veszprém esélyeit a BL Final Fourban?

EV: Ez egy nagyon nehéz kérdés, mert ha a Veszprémnek az egész szezonját nézzük, akkor azt kéne mondani, hogy a Final Four csapatai közül a legkevésbé esélyes a végső győzelemre, de hát ezt nem így kell szemlélni. Egyrészt mert az előzőekben többször is előfordult, hogy az nyert, akinek nem sok sanszot adtak, másrészt javuló tendenciát mutat a Veszprém. Azt a nehéz problémát kell megoldani, hogy a kulcsjátékosokat kellő mértékben pihenhessenek, és senki ne fáradjon ki a második nap végére. Az első mérkőzés a PSG ellen azért is lesz nagyon érdekes, mert a túloldalon Serdarusic személyében egy olyan edző ül a padon, aki egy kicsit a régi iskolát képviseli, még az igazán nagy tempójú, a játékosokat sokat forgató korszak előtt volt ő nagy tréner. Most ez nála egy másodbimbózás. Hogy másodvirágzás lesz-e, az eldől a Final Fouron. De láthattuk a Szeged ellen is, hogy nem szívesen cseréli le a klasszisait, és ha a Veszprém ezzel szemben rotálja a játékosait, az még jól is elsülhet magyar szempontból.

De ha a Vardarral játszik a Veszprém a második napon, akár a bronz,- akár az aranymeccsen, elvileg esélytelenebb, mivel a Szkopje már kétszer is nyert a Veszprém ellen idén. És persze a kapusok pillanatnyi formáján is rengeteg múlhat. Sterbikről tudjuk, hogy akár Nagy Lacinál is képes komoly pszichés korlátokat felépíteni, de Mikler is felhúzhat a kapu elé egy üvegtéglás falat. Mindenesetre a teljes szezont figyelembe véve kevésbé lenne megérdemelt a Veszprém sikere, mint a tavalyi lett volna esetleg.


V-közép a DIGI Sporton, az MVM Veszprém KC tavalyi BL-döntője után

PM: Korábban beszéltél arról, hogy szerinted sikerült egy mélyebb, elemzői szemléletet átvinned a kézilabdameccsek kommentálásába. A futball esetében szerinted ezt sikerült elérned? Vagy ott már ez megvolt korábban is?

EV: Valamennyire át tudtam vinni a futballra is, de a futball sok szempontból bonyolultabb, és csak mágnestáblával elmutogatható egy-egy jelenet, erre pedig nincs lehetőség, így a legegyszerűbben felfogható és elmondható taktikai elemekről lehet beszélni. A kézilabdában abból kifolyólag, hogy hatan vannak összesen a mezőnyben, a variációk száma végtelen, de belátható. A labdarúgásban beláthatatlan és végtelen. De próbáltam itt is szakmai vonalra terelni a kommentálásomat, vannak akik nagyon sok anekdotával és statisztikai adattal közvetítenek, ezt azért én próbálom korlátozni, mert ha az emberre ráöntenek adatokat, akkor attól legfeljebb megbolondul, de okosabb nem lesz. Illetve a kommentátorok jelentős része elment abba az irányvonalba, hogy sok-sok bulváros történetet mondanak el a játékosokról, én inkább csak az adott meccsen fontos információkat szeretem finoman adagolni. De hát ez felfogás kérdése, bár nem szeretem, ha a futballban filozófiáról beszélnek, vagy ars poeticáról, szerintem a kommentátornak se legyen ilyen.

PM: Ne legyen?

EV: Hát vagy ne mondja ars poeticának, meg hitvallásnak, tehát inkább szerényebben kéne fogalmazni…

PM: Szakmai hozzáállás?

EV: Vagy: “úgy szeretem ezt csinálni, hogy…”.

IMG_0070

PM. Híresen nagy rajongója vagy a brazil focinak és a brazil bajnokságnak. Akkor szeretted meg, mikor elkezdted kommentálni, vagy már előtte?

EV: Hát ez egy kissé olyan kérdés, mintha a bolondokházába bezárt embertől megkérdeznék, hogy maga mikor kezdett el Napóleon lenni? Tehát nem tudom a pontos időpontot, de az biztos, hogy a nyolcvanas években már néztem a világbajnokságokon a brazil válogatottat, és nagyon tetszett. Majd a kilencvenes években az Eurosport néha közvetített egy-egy brazil bajnokit. Ezeket néztem, és le voltam nyűgözve. Talán a brazil futball legnagyobb klubcsapatai közé tartozó Palmeirast is láttam akkor többek között, Roberto Carlos, Antonio Carlos Zago, Zinho, Amaral, Evair, Rivaldo, ilyenek játszottak együtt! Volt olyan, hogy egy Cléber nevű középső védő a bajnoki döntőben 15 méterről sarkazott gólt egy szögletet követően. Tehát olyan dolgokat csináltak, amiket annyira nem szokott meg az ember. Ezután ez így rám ragadt, és a mániámmá vált. Most is például szobabiciklizés közben YouTube-on a brazil bajnokság összefoglalóit nézem.

PM: Akkor gondolom nagy elánnal vetetted bele magad a közvetítésbe, mikor az az idő is eljött.

EV: Nagyon-nagyon szerettem, még ha egy idő után végtelenül fárasztó is volt, mert a többiek is tudták a szerkesztőségben, hogy én ezt mennyire kedvelem, és így ez a beosztásban is meglátszott, mert a brazil bajnokik mellé később még megkaptam a Libertadores-kupa meccseket is, és hát ezek ugye sokszor hajnali kettő-háromkor kezdődnek. Európai időszámításban élve ez pedig elég megterhelő, de ettől függetlenül szerettem, most is örülnék neki, ha nyáron be lehetne járni késő este néhány brazil meccset kommentálni.

PM: De amit idén kommentálhattál, az például az Európa-liga…

EV: Az olasz bajnokság mellett!

PM: Így van, ez számodra tudom különösen fontos, és az mindig is fontos lesz a komplett európai labdarúgásban, no de az Európa-liga?

EV: Az meg ki tudja, meddig lesz?

PM: Hogy érzed, mekkora a súlya az EL-nek?

EV: Nagyon furcsa ez, szerintem alapvetően egy halva született ötlet, egy nagyon jónak tűnő koncepció volt, ami a megvalósulás pillanatában elég gyatrának tűnt. Pont tegnap számoltuk egy kollégámmal, hogy az első selejtező körben 106 csapat vesz részt, tehát egy áttekinthetetlen dolog ez az egész. 48 csapat van a főtáblán, rengeteg olyan együttessel, amelyik hát valljuk be senkit nem érdekel igazán az adott ország futballszurkolóit kivéve. De azzal, hogy most már BL-indulást lehet elérni a győzelemmel, és hogy egy-két csapat kirakatként használja a sorozatot, azaz meg tudják mutatni a legjobb játékosaikat, akikből aztán pénzt tudnak csinálni, ebben a tekintetben nő az EL jelentősége. No, meg persze egy olyan csapat esetében, mint idén a Manchester United, amelynél arról szól az EL, hogy nem sikerült más fronton olyan eredményt elérni, amivel kielégítené a drukkereket, és akkor itt meg lehet mutatni, hogy mégiscsak képes egy trófeát nyerni.

PM: Ezzel azért elég jó dolgokat mondtál el összességében, a sok csapat nem feltétlenül negatívum, a rájátszást meg már tényleg a legjobbak is komolyan veszik. Akkor miért halva született az ötlet?

EV: A követhetetlenség miatt, azt lehetett látni főleg az első időszakban, hogy nem mentek ki a nézők a stadionokba. A nagyobb csapatoknál hozzácsapták a hétvégi bajnoki jegyhez az EL- jegyet, ezért aztán azokat lehet sokan megvették, de csak hogy könnyebben hozzájuthassanak a hétvégi tiketthez, a csütörtöki meccsre meg aztán nem mentek ki.

PM: De akkor ezek szerint a playoffra már nőtt a színvonal?

EV: Igen-igen, most az utolsó szakaszban már tényleg kifejezetten jó meccseket játszottak a csapatok, persze ide tényleg a jobbak jutottak el, de koncentráltak is, tehát lehetett látni a Besiktason, a Lyonon, az Ajaxon, a Manchesteren, hogy ezt komolyan veszik.

PM: És téged mennyire spannol egy EL meccs? Vagy ennyi rutinnal és szenvedéllyel már az ember nem tesz különbséget meccs és meccs között?

EV: Most azon gondolkodom, hogy jó színben tüntessem-e fel magam. Mert a profi ember úgy van vele, hogy hiába csinálja már 20 éve, akkor is minden egyes mérkőzésre ugyanakkora elánnal érkezik. Mert megvan benne a képesség, hogy az előadásra kiváló állapotba kerülve tökéletesen beleéli magát a szerepbe, mint egy színész. De az az igazság, hogy amikor az ember Hamletet játszik, akkor inkább ott van, mintha ő a negyedik számú kórustag. De nem tudom megmondani pontosan, hogy ez mitől függ. A barátaimmal azon röhögtünk például, hogy a minap közvetítettem skót másodosztályú rájátszást, ami ugye azért megy, hogy játszhassanak azért, hogy bejussanak a skót Premier League-be. Egy Falkirk-Dundee United mérkőzés volt, és úgy tűnt, hogy én ezt kifejezetten élvezem, ami nem volt igaz. De az atmoszféra is belevitt, meg a csapatok lelkesedése, ami nem párosult szakmai tudással, finoman szólva. Szóval persze, vannak meccsek, amiket jobban élvez az ember.

Jegesy András: Egyébként szerinted egy kommentátornak lehet, vagy kötelessége kimondania azt, hogy szar a meccs?

EV: Inkább azt mondanám, hogy nem szabad titkolni. Tehát nem feltétlenül kell elmondani minden mondatban, hogy mindannyian tudjuk, hogy ez nézhetetlen. De azért, ha egy bedobás a legnagyobb esemény, akkor azért annál nem kell elkezdeni kiabálni.

IMG_0055

PM: Ami a véleményeket illeti, te írásban is szereted kinyilvánítani a tiédet; mostanában a 24.hu-n sokszor. Hogy kezdtél el ezzel foglalkozni?

EV: Igazság szerint mindig szerettem írni, csak módjával tettem ezt meg. Saját magamnak is írogattam, úgyhogy otthon pihen egy sor remekmű. De egy ideje úgy vagyok vele, hogy kell a változatosság. A kommentálásba is bele lehet fásulni kicsit, és ha más módon is ki tudom fejteni a véleményemet, még ha esetleg ezt meg sem jelentetem, akkor is azt hiszem, hogy később jobban tudom magam érezni a munkámban. Tehát azt is mondhatnám, hogy ez egy kiegészítő sport, de aztán lehet, hogy több lesz.

PM: És elég keményen is szoktál ilyenkor megnyilvánulni. Amióta ezt heti rendszerességgel csinálod, illetve a saját hivatalos Facebook-oldaladat létrehoztad az elmúlt pár hónapban, mi volt az, ami a legjobban felhúzott, ami a legjobban felcsigázott, és amiről aztán tényleg mindenképp úgy akartál írni, hogy abba kiadd mindened?

EV: Sok minden! A Facebook-oldalam szlogenje is, hogy “A sport a világ része, és ez fordítva ugyanannyira igaz”. Nekem mindig is az volt a megközelítésem, hogy persze le lehet csupaszítani a sportot saját magára, de nem lehet csak önmagában nézni, hanem látni kell, hogy a világ többi részéhez hogyan csatlakozik, és a világ többi része hogyan tud hatni a sportra. És a posztjaim nagy része is erről szólnak. Nyilván vannak olyan területek, amik jobban foglalkoztatnak, mint például a kézilabda, és annak roppantul örülök, ha olyanoktól jön komment az oldalamra, mint a Pick Szeged egyik vezetője és a Veszprém egyik vezetője. Ez pedig jólesik, hogy olyannal foglalkozom, ami őket is foglalkoztatja, még ha nem is értenek egyet velem.

PM: Pont a Veszprém kapcsán is volt olyan posztod, amiben kikeltél amiatt, hogy míg egyes játékosok  a válogatott meccset kihagyták, addig a klubjukban meg játszottak. Ilyenkor az egy dolog, hogy a szurkolóktól kapod az ívet, de nem keresnek meg akár privátban sportszakmabeliek, hogy ezt azért nem kéne?

EV: Igazából az ellenkezője a jellemző. Rengeteg olyan üzenetet kaptam akár privátban is, hogy de jó, hogy ezt valaki megírta. Ha a veszprémi kézilabda-ügyeket vesszük, akkor is inkább ez a jellemző. A szurkolók részéről meg szélsőséges esetben ugyanazzal a meccsel kapcsolatban megkapom az egyiktől, hogy mocskos undorító módon szurkoltam mondjuk a Juventusnak, míg egy másiktól, hogy pofátlanul a Romának. Ezzel persze próbálom is szembesíteni az embereket. De tudom, hogy a szurkolók a lehető legrosszabb értelemben véve fundamentalisták, de hát azért szurkolók. Viszont azt mondom, hogy a meccs után azért higgadjunk már le, és tudjunk távolságtartó módon megnyilvánulni!

JA: Sosem vetted a szívedre az ilyet?

EV: Ezeket nem, inkább azt szoktam a szívemre venni, ha tudom, hogy valamiben hibáztam. Az sokáig kísért, hogyha valami nagy bakit követtem el, ami más számára lehet, hogy egy kis apróság, de akkor is még utólag is agyalok néha közvetítések után, hogy ezt vagy azt hogy kellett volna. Ezért vissza is nézem olykor a közvetítéseim egy részét, hogy jól reagáltam-e, ha tudom, hogy volt egy érdekes szituáció.

JA: És a fejhallgatódban egy-egy közvetítés alatt mi mennyire hangos, magadat például hallod?

EV: Hallom, én nem kérek guide-ot (-a helyszíni, eredeti nyelvű kommentátor hangja), ami egyébként annyiban segít, hogy ő jobban látja, kinél van a labda esetleg, de az emberek felismerésével nekem sosem volt gondom. Van olyan is, aki esetleg szereti a guide gondolatait lefordítani és átadni, én viszont ódzkodom attól, hogy bárki másnak az ötletét átvegyem, inkább saját kútfőből merítenék, és ehhez nekem jobb is, ha nem hallom a guide-ot. A kommentátorkodás ugyanis szubjektív műfaj, a legfontosabb, hogy a saját magam gondolatait tudjam elmondani, és ehhez az kell, hogy ki tudjam zárni mások véleményét. Persze mondjuk a félidőben én is szeretem meghallgatni, hogy a stúdióban mit mondanak, pláne ha volt valami kétes szituáció, hogy az ember ismerje más szakértőknek a meglátásait is. De akkor is alapvetően a saját gondolatunkat kell kifejeznünk, és ehhez tűzön-vízen át ragaszkodom, ezért az lenne az utolsó hely, ahol dolgoznék, ahol ezt nem engednék meg nekem.

Köszönjük az interjút Egri Viktornak!

Pató Márton

Advertisements