Szép számot mutat egymás után három darab 2-es. Pláne, ha mellé írunk még hat nullát, illetve hozzátesszük azt, hogy euró. Összefuthat a nyál a szánkban egy ilyen összeg hallatán, amiről már az újszülött futballrajongó is tudja, hogy mit takar. Egy olyan summát, amit még tavaly sem nagyon bírtunk volna elképzelni, hogy kifizet valaki egy játékosért. Nem ez a hír ihlette, de nagyon is jól illeszkedik a téma Kocsis Bence tanulmányába, aki a szakdolgozatát foglalta össze nekünk.

Amikor egy család úgy dönt, hogy nagy beruházás keretén belül vesz egy új háztartási gépet, és oda kerül, hogy két termék közül kell választania, sokszor a drágább terméket választja, mert a magasabb árhoz a jobb minőség képzete társul. Mindkét esetben lehetnek hibás termékek, de talán a drágább termékek között kisebb valószínűséggel, legalábbis a közvélemény szerint.

Egy labdarugó átigazolása szintén nagy befektetésnek minősül egy fociklub életében, hiszen a mai modern pénzorientált sportvilágban dollár- és eurómilliókat költenek el a csapatok egy-egy játékosra. A szurkolók között általános vélekedés az, hogy ha nem igazolt a szeretett csapatuk valami neves játékost nagy összegért, akkor az az átigazolási időszak kudarc, és már a szezon előtt temetik sajátjaikat.

Ez a gondolatmenet motiválta a kutatásomat. Szerettem volna összehasonlítani a sikeres üzletek valószínűségét különböző árkategóriájú csoportokban, annak érdekében, hogy igazolhassam vagy cáfolhassam azt a feltételezést, hogy a drágább játékosok magasabb beválási potenciált rejtenek magukban.

Ehhez először is definiálnom kellett, hogy nálam mi számít sikernek. Összegyűjtöttem megközelítőleg 180 játékos teljesítményét az elmúlt 4 év átigazolási időszakaiból a legmagasabban rangsorolt 5 európai focibajnokságból (Anglia, Franciaország, Németország, Olaszország, Spanyolország). Megvizsgálva a teljesítményüket az átigazolásuk előtt és az átigazolásuk utáni két évben megállapítható, hogy tudtak-e új csapatukban legalább olyan jól, vagy jobban teljesíteni, mint előtte. Hiszen, ha egy játékosmegfigyelő felfigyel egy középső védőre, mert az nagy százalékban nyeri meg a fejpárbajait, akkor az új csapatában is az lesz az elvárás, hogy legalább olyan sikeresen nyerje meg a légi párharcokat. Vagyis ha sikerült a játékosnak jobb számokat produkálni az új csapatában, akkor sikeres minősítést érdemelt az átigazolást, ha nem, akkor sikertelent.

Sokszor abba a hibába esünk, hogy a játékosoktól azonnal csodát várunk el, de már láthattuk, hogy ez nem így működik. Erre jó példa lehet Lallana esete, aki a Southamptontól történő átigazolása után nem találta a helyét, de Klopp alatt fontos láncszeme lett a liverpooli gépezetnek. Ezért is döntöttem úgy, hogy nem csak egy, hanem két szezonban vizsgálom a játékosok teljesítményét az átigazolások után, mert ezáltal értékelésre kerül az is, ha a játékos az új csapatánál töltött első év után meg tud újulni a másodikra.

lallana
Adam Lallana (j) és Jürgen Klopp (b)

 

Külön a védőkre, középpályásokra és támadókra is eltérő indikátorokat határoztam meg, amelyek alapján vizsgáltam a játékosok teljesítményét. Ilyen volt a csatároknál a szerzett gólok vagy a tizenhatoson belüli lövések száma, míg a védőknél a passzpontosság vagy a megnyert párharcok száma. Minden pozíciónál 6 indikátor alapján vizsgáltam meg a játékosok teljesítményét.

Miután minden játékos teljesítménye értékelésre került a különböző indikátorok alapján, megállapíthatóvá vált, hogy az adott átigazolás melyik sikerességi csoportba tartozik. Innentől már nem maradt sok hátra, pusztán különböző árkategóriákat kellett meghatározni, amelyeket össze szeretnék hasonlítani. Mindazonáltal Paul Tomkins óta tudjuk, hogy az az átigazolás, ami 2 éve 20 millió font volt, az ma már nem ennyi lenne. De hogy meg tudjuk mondani, hogy pontosan mennyi, kellene egy inflációs index. A Tomkins-féle TPI abból a szempontból nem jó, hogy a TPI alapját az angol átigazolások összegei adják, míg az én kutatásom másik alapsokaságot vesz figyelembe (a top 5 bajnokság). Ezért én erre a speciális piacra kalkuláltam ki egy inflációs indexet az átlagos árszínvonal emelkedése alapján. Ezt követően reálértéken tudtam vizsgálni az egyes transzfereket, így valós árkategóriájú csoportokat tudtam létrehozni.

paultomkins
Paul Tomkins

 

Tomkins a Tomkins’ Law: Only 40% of Transfers succeed cikkében arra a megállapításra jut, hogy van valami féle lineáris kapcsolat a befektetett tőke és a sikeresség között. Ha csak a 20 millió fontnál drágább igazolásokat vizsgálta, akkor a sikeres üzletek előfordulási valószínűsége 44%, ha a 30 milliónál drágább igazolásokat, akkor 53,6% míg a 40 millió fontnál drágábbak körében 57,7% lett a sikeres üzletek valószínűsége. Először megvizsgáltam a saját adataimat ezen módszer alapján, melynek összesítője a következő táblázatban látható:

Sikeres üzletek előfordulási valószínűsége az adott árkategórián belül

Ár

Tomkins módszere alapján

Saját módszer alapján

20 millió fontnál drágább igazolások

44%

47,2%

30 millió fontnál drágább igazolások

53,6%

53,5%

40 millió fontnál drágább igazolások

57,7%

58,3%

Látható, hogy más adatbázissal, más alapsokaságon, más módszerrel, de megközelítőleg hasonló eredmények jöttek ki, mint Tomkinsnak. Tehát ezekből az eredményekből azt a következtetést vonhatnánk le, hogy van valamilyen lineáris összefüggés a befektetett pénzösszeg és a sikeresség között.

Én azonban itt még nem álltam meg. Megpróbáltam úgy meghatározni a pénzügyi kategóriákat, hogy ne legyen átfedés közöttük. Így különböztettem meg 10 egymástól eltérő halmazt, amelyek úgy kerültek kiválasztásra, hogy a halmazok számossága megközelítőleg azonos legyen, de a halmazok kezdő- és végpontjai illeszkedjenek jól elkülöníthető pénzügyi határokhoz. Így jött létre a következő táblázat:

Itt az látható, hogy az egyes átigazolási kategóriába hány üzlet tartozik, és az adott kategórián belül hány sikeres, sikertelen vagy éppen vegyes megítélésű (olyan átigazolás, ami egyértelműen nem tartozik az előbbi két csoport egyikébe se) üzlet található.

Ebben a táblázatban pedig azt látjuk, hogy az adott árkategórián belül mekkora a valószínűsége annak, hogy sikeres üzlettel találkozunk.

Szépen látszik, hogy a legdrágább kategóriában kimagasló a sikeres üzletek valószínűsége, míg a többi kategóriában hol nagyobb, hol kisebb az előfordulási gyakorisága azoknak a transzfereknek, amelyek megérték a befektetett tőkét. Tehát ebből levonhatjuk azt a következtetést, hogy attól, hogy drága játékost vásárol a csapatunk, még nem biztos, hogy hasznos is lesz a csapat számára.

Emellett elvégeztem még egy khí-négyzet tesztet is, melynek szintén az lett az eredménye, hogy nincs szignifikáns kapcsolat a sikeresség és a befektetett pénzösszeg között.

Tehát megállapíthatjuk: az, hogy egy adott csapat sokat fizet egy adott játékosért, automatikusan nem jelenti azt, hogy az adott játékos be is fog válni az új csapatában. Megfelelő kutatómunka, feltérképezés kell ahhoz, hogy olyan játékost találjanak a csapatok, amelyek előrébb viszik a teljesítményüket. Itt bejön a képbe az, hogy ha az adott csapat nem tudja leigazolni az első számú célpontját, akkor érdemes-e egy második, harmadik számú célpontra majdnem annyi pénzt elkölteni, akit mondjuk nem térképeztek fel annyira – de ez akár már egy másik bejegyzés témája is lehetne.

Összességében tehát elmondható, hogy sok minden játszik fontos szerepet abban, hogy egy adott játékos tudja-e azt a teljesítményt nyújtani az új csapatában, mint előtte, de a pénz nem.

Az üzletek a 2016/2017-es szezon téli átigazolási piac adatait még tartalmazzák, az utána történeteket nem. Korrekció majd a nyár után várható.

Írta: Kocsis Bence

 

Reklámok