A futballhistória tele van szenvedéstörténettel. Se szeri, se száma a konteóknak lecsalt meccsekről, megvett bírókról, tragikus hőseposzoknak az utolsó pillanatban sérülések, öngólok miatt, gyengébb ellenfelekkel szemben elbukott trófeákról. Sorozatunkban a hőskort, a harmincas évek világbajnokságait vesszük górcső alá – mazochista szemszögből.

Szegény ember Mátyás király udvarában

A jugoszláv csapat az esélytelenek nyugalmával utazott ki az első vébére. A hajóút hetekig tartott, de viszontagságai jó csapatépítő tréningnek bizonyultak. Igaz, etnikai ellentétek nem dúltak az együttesen belül – azok ui. már indulás előtt otthon marasztalták a horvátokat, akik megsértődtek, amiért a szövetség székházát Zágrábból Belgrádba helyezték át.


Az 1930-as világbajnokság összefoglalója

 

Első meccsükön simán nyertek a bolíviaiak ellen. Ezt megkönnyítette a dél-amerikai Gómez első félidei lábtörése és a mindössze huszonhét éves Matteucci játékvezető, aki gyakran tévedett az andesiek kárára, viszont nehezítette Bermúdez kapusuk remeklése. Aztán a jugók egyetlen profija, Ivica Bek az FC Sète-ből (később a francia nemzeti tizenegyben is tündökölt) megtörte a jeget, és a vége 4-0 lett.

A brazil válogatott már nagyobb falat volt, amit az is mutat, hogy ezúttal déli szomszédaink hálóőre, Jaksics volt a mezőny legjobbja. A kanárikat gyengítette a zord uruguayi időjárás, valamint az, hogy előzőleg öt évig nem léptek pályára, és náluk is volt belső konfliktus, aminek köszönhetően a são paulóiak – köztük Friedenreich, a csodacsatár – nem jöttek el a tornára. A találkozó így meglepetésre 2-1-es délszláv győzelemmel zárult (az átlagéletkoruk 21 év és 258 nap volt: ez VB-történeti csúcs!), a brazilok pedig utazhattak haza.

A döntőbe jutásért a házigazda uruk elleni összecsapást a világbajnokságon rekordlétszámú nézősereg láthatta – még a döntőn se voltak 80000-en. A nagy esélyes (1924-es és 1928-as olimpiai bajnok) házigazdák aztán 6-1-re nyertek, de úgy, hogy arra a Guardian is a “gyalázat” szót használja. 2-1-es hazai vezetésnél előbb Gilberto de Almeida Rego, a brazil bíró egy szabályos vendégtalálatot nem adott meg, majd a harmadik uruguayi gól úgy esett, hogy a már taccsra ment labdát egy rendőr (?!!) juttatta vissza a játéktérre.

A harmadik helyet végül a csupa szerb labdarúgóból álló jugoszlávoknak adták, mert ők a végső győztestől kaptak ki. Otthon hősként ünnepelték őket, hiszen ők voltak a szegény ember Mátyás király udvarában, sőt, nemrég film is készült róluk!

Jelenet a vébéről készült szerb játékfilmből

 

Amikor a végén csúszik ki a kezedből a győzelem, otthon mégis agyonszeretnek

A csehszlovák futball világszínvonalú volt a harmincas évek közepén, a válogatottjukat mégis szkeptikusan engedték ki az 1934-es világversenyre, mert egy demokráciában sose csinálnak akkora ügyet egy nemzeti tizenegyből, mint egy diktatúrában.  Márpedig a házigazda olaszoknál Mussolini, a németeknél pedig a hitleráj gondoskodott nemcsak a VB-meccsek előtti fasiszta karlendítésről, hanem a válogatott felturbózásáról is, ami a menedzsmentet, a stábot, a felkészülést és főleg az anyagiakat illeti. A jórészt a Sparta és a Slavia Prahából rekrutálódott csapat első két fellépése aztán a kétkedőket igazolta. Két veszélyes középcsapat ellen is fordítaniuk kellett: Románia ellen 2-1, a svájciakkal szemben pedig 3-2 lett az eredmény. A középdöntőben ellen viszont igazi szép közép-európai focival nyertek 3-1-re az „erőfutballozó” – és esélyesebb – németek ellen.

 


Az 1934-es olaszországi világbajnokság rövid históriája

 

A döntőre a Stadio Nazionale del PNF-ben, vagyis az olasz fasiszta pártról elnevezett stadionban (!!) került sor. Az olaszok a nekik kedvező belga Baertet akarták játékvezetőnek, ellenfelük viszont angol bírót szeretett volna, de ezt meg a hazaiak utasították el. Így a svéd Eklindre esett a választás, aki a középdöntőben Meazza szabálytalan góljának megadásával az osztrákok elleni 1-0-ás diadalhoz segítette a rendezőket, majd a finálé előtt elfogadta – Mussolini meghívását! Ennek szellemében eltűrte a csehszlovák balfedezet, Krčil harcképtelenné tételét is. 4 perccel a vége előtt aztán a hazai közönség megdöbbenésére Puč lövésével Csehszlovákia „ment egy fával”! (A gólt ráadásul elképesztő körülmények között érte el: az olaszok fejbe rúgták – erre a partvonal mellett szalmiákszeszt szagoltattak vele, de az a szemébe ment! Visszatérve, szó szerint vaktában zúdította a kapuba a németek ellen két döntő gólt szerző, világklasszis összekötője, Nejedlý átadását.)

A 82. percben azután Orsi fordulásból egyenlített (ezt is fault előzte meg). Hosszabbítás következett, amit az olaszok bírtak jobban, és Schiavio révén otthon tartották a trófeát (2-1). Ellenfelüket aztán otthon – főleg Prágában – diadalmenet fogadta. Aztán 1990-ben az ISSSF, a futballtörténészek nemzetközi szervezete a FIFÁ-hoz fordult: vegye el utólag Itáliától az aranyat, mert három oriundo – Monti, Guaita és Orsi: dél-amerikai felmenőkkel rendelkező olasz focisták – honosítása szabálytalan, a bíráskodás pedig részrehajló volt. Plánička, a cseh szuperkapus azonban ezt sportszerűen elvetette, mondván: ne kérjük vissza a babaruhát…

Fejpárbaj a döntőn

 

Nagyképűségből nem játszatták a sztárt?

A következő világverseny nekünk, magyaroknak jelentős sikert hozott: ez az ezüst nem volt tragédia. De az 1938-as amúgy a döbbenet vébéje volt. A horroré a politikában, mert egy évvel a második világháború kitörése előtt voltunk, ismét karlendítéssel köszönő olaszokkal és németekkel – vagyis az utóbbiakkal összefüggésben osztrákokkal már nem, mert időközben végbement az Anschluss. És az elképedésé futballszakmailag, mert egymást követték a meglepetések. Az első fordulóban kiestek a németek a svájciak, a románok a kubaiak (!)ellen, és Hollandia majdnem búcsúztatta – hosszabbításra késztette – Csehszlovákiát, Olaszország Norvégiát (!!),  Lengyelország pedig Brazíliát.

Az utóbbiak sorsát érdemes végigkísérni, mert erre a seregszemlére már esélyesként érkeztek. Aztán az előzőleg lebecsült lengyelekkel is alig bírtak! A 6-5-re végződött játszott mérkőzésen az ellenfél csatárásza, Willimowski brillírozott, de mesternégyesére a braziloknál Leónidas triplával válaszolt. A vesztesek egy év múlva országukat is elvesztették – csakúgy, mint a Seleção következő ellenfelei, a csehszlovákok is. Ez az ütközet valóban kiérdemelte nevét, mert a bordeaux-i csata néven vonult be a futballtörténelembe.

 

 

A Lescure-ben a mi Hertzka Pálunk kezéből kicsúszott a meccs. A braziloktól Machado és Procópio a kiállítás sorsára jutott, Leónidas és és Perácio pedig megsérült. Az előző VB ezüstérmesei rosszabbul jártak. Igaz, „csak” Říhának kellett idő előtt az öltözőbe vonulnia, de Košťáleket hasba rúgták, Nejedlýnek a lába, Pláničkánaka keze tört el. A csehszlovákok hősiességére jellemző, hogy utóbbi így is tovább védett – akkor még nem volt csere -, együttese pedig emberhátrányban is kihúzta 1-1-re! A megismételt mérkőzésen a két csapat kicserélődött, de Leónidas maradt, és az ő győztes gólja juttatta tovább 2-1-gyel csapatát, akire Olaszország várt.

A látványosan játszó brazilok közönség-kedvenccé váltak. (A többi dél-amerikai csapat az el se jött,mert besértődtek, amiért az európaiak meg az 1930-as uruguayi seregszemlét hagyták ki, négy kivétellel. Igaz, Brazília és Argentína már 1934-ben se a legerősebb csapatát küldte, szintén bosszúból. A Canarinhótól várta mindenki, hogy Marseille-ben jogo bonitójával mutassa meg a defenzív célfutballt képviselő világbajnokoknak: hogyan is kell ezt a játékot játszani, jusson be a döntőbe, és nyerje is azt meg. A machiavellizmus azonban ezúttal is az idealisták fölébe kerekedett – ahogy aztán ellenünk, a fináléban is.

A 2-1-es vereség fő okaként mindmáig azt jelölik meg, hogy a latin-amerikai csapat megdöbbentő módon nem játszatta legjobbját, a spártai király nevét viselő fekete csillagot. A fáma szerint azért, mert őt és Timet a döntőre tartogatták! Ezt erősíti, hogy Pimenta kapitány Olaszországot csak egy állomásnak tartotta a döntő előtt, ráadásul lefoglaltatta a délfrancia kikötővárosból Párizsba tartó egyetlen repülőjáratot – másnapra. Amikor pedig Pozzo olasz kapitány megkérte: ha kikapnának, adja el a jegyeket az olaszoknak, válaszul gúnyosan felajánlott egy helyet Pozzónak a brazilok mellett a gépen, amivel alaposan feltüzelte az olaszokat. Mindezt cáfolja ugyanakkor egy másik verzió. 

Eszerint a csehszlovákok elleni második találkozón a félig még maródi Leónidas csak azért játszott, mert a helyette kiszemelt Niginho papírjai nem voltak rendben, de a sérülése kiújult a meccsen, és ezért nem állíthatták be a középdöntőben.

Persze, kérdés: vajon az utóbbi narratívával nem az elbizakodottságuk miatti lehülyézésüket akarták-e kivédeni a vesztesek. Mindenesetre nem ez volt az egyetlen eset, amikor az improvizatív szamba-futball elvérzett az európaiak begyakorolt, fizikális, de hatékony játékával szemben. Jött még néhány, egészen a Mineirazo 1-7-éig…

 

Balog Iván

Reklámok