Véget értek a világbajnokság csoportmeccsei, feltérképezhettük az erőviszonyokat, volt néhány komoly “meglepcsi”- Mészöly Kálmán szavával élve – , és ezen felbuzdulva összegezzük a nyolc csoport nyolc komoly tanulságát, hol kisebb, hol nagyobb összefüggésben a pályán látottakkal.

1) Akinek a csillaga leáldozott: Akinfejev

Az oroszok 1-ese, aki egész karrierjét a CSZKA Moszkvánál töltötte, az Uruguay elleni meccsig egyetlen védést sem mutatott be. Persze, a szaúdiak és az egyiptomiak sem tornáztatták meg nagyon, de egy gólt azért így is beszedett Egyiptom ellen. A harmadik körben aztán már volt dolga Igornak, aki amellett, hogy hét kapura tartó lövésből négyet hárított, háromszor a hálóból kotorhatta ki a labdát. Most pedig készülhet a spanyolok ellen, akik Suárezéknél is nagyobb nyomást gyakorolhatnak majd a kapujára. Nem mondom, hogy pocsékul teljesít, sem azt, hogy még nem villanthat nagyot, egyszerűen csak Akinfejevben sokkal több volt annál, hogy elkényeztetett portásként strázsáljon moszkvai őrhelyén egész pályafutása alatt. 2004-ben és még utána is bőven lett volna lehetősége egy topklubba igazolnia, de most 32 évesen már nem valószínű, hogy egy BL-ben is erős csapat kezdő kapusként számítson rá.

akinfeev.jpg

2) A legerősebb kiscsapat: Irán

Ki merné kiscsapatnak titulálni manapság Belgiumot, Horvátországot, Uruguayt, Svájcot vagy Mexikót? Ezek a csapatok mind továbbjutottak annak rendje és módja szerint, még ha a hatpontos Mexikónak volt is miért izgulni a harmadik fordulóban. A kiesettek közül nyilván ott az óriás Németország, a kőkemény Szerbia, a nagyot küzdő Nigéria, vagy a többre érdemes Lengyelország. De ezen csapatok játékoskeretének összértéke mind bőven 100 millió euró felett van, így kicsinek cseppet sem nevezhetnénk. Viszonyításképp a legkisebb értékkel Panama válogatottja bír: az ő keretükben szereplő játékosok összértéke mindössze 8 millió euró, míg a legdrágább csapata a franciáknak van, ahol ez az összeg  1,08 milliárd euró.  Ez alapján az összesítés alapján tehát a százmilliós keretekkel nem rendelkezők közül Irán tette a legjobb benyomást a csoportkörben. Négy gyűjtött pontjukkal akár tovább is juthattak volna à la Argentína. Spanyolország ellen egyetlen megingástól eltekintve levették a pályáról Diego Costát, és egy győzelmet is begyűjtöttek némi szerencsével Marokkó ellen.

3) A torna kapusa eddig: Schmeichel

Bár joggal pályázhatott volna erre a címre a mexikói Guillermo Ochoa is, szegény csak beszedett három gólt az utolsó csoportkörben, igaz, nagyon egyikről sem tehetett. De a németek elleni produkciója kitűnő, és a Dél-Korea ellen is csak egy Son-löket fogott ki rajta. Ennél mondjuk ki is jött az a hátránya, ami miatt nem igen kelendő játékos, történetesen, hogy 185 cm alatti kapusról van szó. Ezzel szemben a dán óriásfi, Schmeichel kis híján 190 cm, és eddigi egy kapott gólja miatt a tornán a legjobbak közé kell soroljuk, még akkor is, ha például Muslera, vagy az egy meccsen védő Mandanda eddig gólt se kapott – de egyiküknek sem kellett nagyon megerőltetnie magát. Bár tény, a Leicester kapusa is inkább csak napozott a franciák ellen, viszont az, hogy ők és nem a peruiak jutottak tovább, nagyban neki is köszönhető: két parádés védése is volt azon a meccsen. Cueva tizenegyesénél meg  addig szuggerált, amíg az fölé nem lőtte a labdát.

4) Argentínában a nadrágot hordja: Lionel Messi

Persze ez a legkevésbé sem meglepő, de azért az még a legtöbb sportújságnál is kiverte a biztosítékot, hogy az argentin szövetségi kapitány Messi engedélyét kéri, hogy cserélhessen, mikor a csapata éppen kiesésre áll a csoportból. Az, hogy a cséká beszédet tart az öltőző folyosón a félidőben, mikor már az edző a kispadon ül, talán nem annyira eget rengető. Dárdai Pál is többször hangoztatta, hogy a pályára lépés előtti perceket meghagyja a játékosainak. Így amikor Messi igyekezett nyugalomra inteni a csapattársakat, miközben figyelmezteti őket, hogy a tét éppen élet-halál kérdése, teljesen helyénvaló, józan, érett csapatvezetőre vall. Az viszont már éppenséggel túlzott hatalomgyakorlásnak tűnik, hogy a kiskakasként az oldalvonal mellett pattogó Sampaoli is az ő véleményét kéri ki, mielőtt az angol bajnokságban 21 gólt szerző Agüerót bevetné góllövési kényszer alatt.

5) A szurkolók versenyében vezet: Brazília

Az egész torna hangulata egy fesztiváléhoz hasonlít leginkább, a COPA90 tudósításaiból legalábbis ez tűnik ki, de ahogy azt vártuk is, az orosz rezsim erőszakszervei egyelőre gondoskodnak a békés lebonyolításról. Az ultrák különversenyében Panama drukkerei bizonyára mindenki szimpátiáját elnyerték, ahogy 0-6-nál is meg tudtak őrülni a szerzett góljuk miatt, és valóban szívderítő volt azt a videót nézni, ahol a szurkolóik az angolokkal tartottak utcai hang és dalversenyt.
Na de a brazilok olyan fiesztát csaptak a moszkvai metróban, hogy egyből bebizonyították: ha egy atomháborúba kényszerülne Brazília, a menedékhelyeken is focit néznének, hasonlóan őrülten, mint alább:

6) A legunfairebb fair-play nyertes: Japán

Mikor már Knézy Jenő hívja fel a figyelmünket arra, hogy a szemünk előtt zajló események roppant kínosak, akkor sejthetjük, hogy itt valami egészen érthetetlenül gátlástalan dolog történik. Japán nagyra tartott válogatottja, amely küzdelemből ötösre vizsgázott Szenegál ellen az utolsó meccsén, kihasználva, hogy a táblázaton éppen a fair play pontok miatt megelőzik az afrikai csapatot, beszüntette a futballt a lengyelek ellen, akik ebben maximálisan partnerek voltak. Ezzel a “szamurájok” jutottak tovább, pedig ha Szenegál lőtt volna egy gólt az utolsó tíz percben Kolumbia ellen, akkor bajban lett volna az ázsiai csapat, és rögtön el kellett volna kezdenie focizni. Ez nem történt meg, Lengyelország elkönyvelhette, hogy lett egy győztes meccse, Japán pedig ki fog esni a belgák ellen.

7) Aki nem csak nyerni, hanem veszteni is tud: Németország

Joachim Löwöt bizonyára sokan elkezdik szapulni a csúfos kiesés után, még ha az állását nem is kell féltse a nemrég meghosszabbított szerződése miatt. De a leendő magyar szövetségi kapitányoknak és mondjuk mindenki másnak, akinek valaha felelősséget kell vállalnia bármiért, ajánlanám Jogi szavait, aki ezt mondta a Dél-Korea ellen elvesztett mérkőzést követően:

“Nem érdemeltünk továbbjutást. A jövőmet illetően el kell gondolkodjak. A felelősség teljes mértékben az enyém, és ezt vállalom is.”

Mondhatnánk, hogy ez természetes, egy ilyen bukás után így is kell viselkedni – na de nézzünk körbe, hány ilyen nyilatkozatot hallunk manapság?

8) Amit a leginkább szokni kell: a VAR

A csoportkörök során tizenhat esetben ment a játékvezető tévézni meccs közben, hogy büntetőről döntsön. Összesen egyébként húsz tizenegyest láthattunk, ami héttel több, mint amennyit négy évvel ezelőtt fújtak be összesen, emiatt pedig a hosszabbítások is általában meg-megnyúltak, megnövelve ezzel a gólszerzés esélyét a ráadásban. Mindazonáltal bár az ítéletek pontosabbak lettek, a hisztizés is felerősödött. Mostantól ugyanis a játékosok tudják: ha úgy érzik, jogtalanság érte őket a pályán,  és kellő erővel verik az asztalt a bírónál, az kifut a monitorhoz, és legalább elmorfondírozik azon, vajon tényleg jól döntött-e. A reklamáláson túl pedig a színészkedős rájátszás esélye is nőtt. Azzal, hogy utólag is el lehet bírálni, vajon volt-e fizikai kontaktus két játékos között, a tizenhatoson belül még nagyobb előszeretettel dobják el magukat egyesek, ha egy kicsit is hozzájuk ér a védő. Ha még finomodik a rendszer, üdvözítő lenne azt látni, hogy az óra kivételesen megáll addig, amíg a játékvezető elemzi a helyzetet, mivel ritkán sikerül behozni pontosan az itt elvesztegetett időt a hosszabbítás perceiben.

 

avar.jpg

 

Pató Márton

 

Reklámok