Két meccs a világ. Ennyi maradt az idei labdarúgó-világbajnokságból, amit minden négyévente oly epedve várunk, és ünneplünk. A kieséses szakasz eddigi tizennégy mérkőzése nemcsak emlékezetes pillanatokkal szolgált, hanem olyan figyelemre méltó jelenségeket is, amelyeket állandó szerzőnk Belovai György és a Nagykeró blog szerkesztője, Kovács Soma foglal össze nekünk.

ITT A LABDA, HOL A LABDA

A két évvel ezelőtti Európa-bajnokság már jelzésértékű volt, az oroszországi VB azonban teljesen nyilvánvalóvá tette: (csak és kizárólag) labdabirtoklásra építő játékkal nem lehet világeseményt nyerni. Ez persze nem teljesen igaz, viszont az idei VB trendje megint csak az lett, hogy jobb minél kevesebbet a játékszerrel törődni, és a felszabadított energiát arra használni, hogy megbénítsuk az ellenfél játékát (valamivel bátrabb csapatoknál még a kontrázás is megengedett).

Három olyan csapat volt, akik a csoportmérkőzések alatt 65% feletti labdabirtoklással büszkélkedhettek. Spanyolország (72.8%) úgy esett ki a házigazda ellen, hogy még a csoportbeli teljesítményét is sikerült feljavítania: 78.9%-ban birtokolták a labdát 120 perc alatt. Az argentinoknak (67.8%), akiknek újra sikerült maguk alatt vágniuk a fát (a gyenge teljesítmény mellé a hírek szerint Sampaoli is teljesen elveszítette a tekintélyét) a döntős franciák ellen ugyan romlott az átlaga, de a 4-3-as vereség mellett is 60.2%-ban volt náluk a labda. Németország nem csak a brutális xG mutatója alapján kellett volna, hogy továbbjusson, de az átlagban 70.2%-os labdabirtoklás is a kieséses szakaszra predesztinálta volna őket, ha a mérkőzéseket a számok döntik el.

Igaz, alkalmazkodni is tudni kell. Az oroszok hiába védekeztek masszívan, azáltal, hogy egyik kieséses mérkőzésen sem próbáltak dominálni, borítékolható volt az, hogy előbb-utóbb elvéreznek. Ezzel szemben az argentinok elleni 40-60 után Deschamps franciái megfordították az arányokat, és Uruguayt 60%-os labdabirtoklási mutatóval ejtették ki, hogy aztán az elődöntőben a libikóka teljes legyen egy 36-64%-os belga fölénnyel.

Hogy 180 fokos fordulatot vett volna a világ? Ha nem is kell teljesen elfelejteni a 70-80%-os labdabirtoklásra építő futballt, az világosan látszik, hogy a világ (akár a legkisebb nemzetek is) megtanult alkalmazkodni ehhez, és az esetek többségében (lásd a 2016-os EB-t, valamint az idei VB-t) sikerrel tudja hatástalanítani azt. Az pedig csak egy újabb adalék a változáshoz, hogy a keretek minősége sem állandó, ami megnehezíti pl. Spanyolország dolgát abban, hogy 10 éven át csakis sikerrel játszhassa a tiki-takát.

1

BIG BOBBY, BIG STORY

Két évvel ezelőtt ott volt nekünk a mágikus Chris Coleman és a rettenthetetlen walesiek a gyönyörű Aaron Ramsey-vel, a szilaj Gareth Bale-lel. A negyeddöntőben kiütötték a Wilmots vezette Belgiumot. Ekkor a belgák oldalra sandítottak a walesi kispad felé, és eldöntötték: nekünk is kell egy szerethető fazon! Azóta Coleman megjárta a purgatóriumot (a szó átvitt és legszorosabb értelmében is), a belgák pedig hasonló területről szereztek maguknak kapitányt Roberto Martinez személyében.

Big Bobby Martinez Angliában közepesnek mondható cult hero-vá vált a Swansea, a Wigan, majd az Everton élén, de valahogy mindig megmaradt egy picit a lúzer szerepben is. Egy olyan edzőnek, akit taktikailag azért bárki képes nagyobb erőfeszítés nélkül eltaposni. Erre rábízták a XXI. század világfutballjának talán legkomplettebb és legtehetségesebb generációját, hogy végre a gyakorlatban is aranygenerációt csináljon azokból a srácokból, akik lassan 8 éve viselik magukon ezt a néha megbéklyózó jelzőt. Bobbyt éppen az Evertontól rúgták ki, munka nélkül volt. Elvállalta. És mit ad isten, az elődöntőben elszenvedett 1-0-s vereség előtt az utolsó csapat, amelyik tétmérkőzésen meg tudta verni Martinez csapatát a Sunderland volt (Chris Coleman legutóbbi munkáltatója). Ez Bobby legutóbbi két veresége: egy, azóta teljesen lerongyosodott Sunderlandtől, majd a világdominanciára törő Franciaországtól.

Egyetlen csapat volt, amely katartikus élményt tudott nyújtani számomra (eddig) a VB alatt. Imádtam a francia-argentint, szuper volt a horvát-argentin, de egyedül a belgák tökélyre fejlesztett kontratámadásai voltak azok, amelyek valóban érzelmi megtisztulást hoztak, még akkor is, ha esetleg nem született belőlük gól. A brazilok elleni első félidő valószínűleg nem csak egy-egy játékos életének, de Belgium történetének is a legjobb 45 perce volt futballpályán. Szinte tökéletes antitézise volt a Guardiola-féle tiki-takának, de legalább annyira művészi szintre lett emelve Hazard, Kevin de Bruyne és Lukaku által az a kontrafoci, amit a belgák a torna alatt játszottak. Egyszerűen nem lehet nem szeretni azt, amikor a belgák begyújtják a rakétákat.

Ugyanígy Bobbyt is csak szeretni lehet. Szinte semennyit sem változott „anyagban” ez a válogatott a Wilmots-érához képest. Mégis ég és föld volt az, amit két éve és idén láttunk a belgáktól. Ha tetszik, ha nem, ezt Martineznek is köszönhetik. Lehet, hogy nem egy taktikai géniusz, biztosan nem tudna elvezetni egy Real Madridot, egy Arsenalt, de Martinezt minden szurka-piszka ellenére leginkább kedvelni lehet.

2.jpg

 Martinez a világbajnokság előtti utolsó szabad hétvégéjét a 9 éves Joseph Kendrick számára tartott jótékonysági rendezvényen és a Wigan legendáinak mérkőzésén töltötte.

 

DRÁMA

A labdarúgás sava borsa nem a gól, nem, nem és nem. A foci legnagyobb katalizátora a dráma. Ez az, amit szomjazunk. Mit nekünk egy 5-0-s sima siker, ha a mérleg másik nyelvén egy utolsó pillanatban szerzett egyenlítő gólos 1-1 foglal helyet. A dráma igazából mindennel szemben prioritást élvez. Milyen könnyen el tudjuk felejteni, hogy egy pocsék meccset láttunk 89 percen keresztül, amikor az utolsó pillanatokban elszabadul a „pokol”. Anglia és Kolumbia nagyon gyenge mérkőzést játszottak. A játék képe abból állt, hogy a két csapat igyekszik egymás taktikáját kioltani, aminek hála a sajátjukat is sikerrel lenullázták. Az utolsó percekben mégis érkezett Yerry Mina és a dráma. Japán a leggusztustalanabb jelenetekkel biztosította be továbbjutását a csoportból, Belgium ellen azonban minden összejött nekik. Egészen addig, amíg Dráma úr nem kopogtatott az ajtón. A belgák az utolsó pillanatokban fordították meg a mérkőzést (újfent egy tűpontos kontrának köszönhetően). És ugyan mi tudná tetézni egy tizenegyespárbaj drámáját? Az ilyen és ehhez hasonló drámák mondatják azt az emberrel, hogy na, hát azért mégis, ez a vébé, ez a vébé bizony, hát bizony kimondatja velem, hogy a valaha volt legjobb. Leginkább igaz ez a mai felgyorsult világban, amikor Mina fejesének pillanatában Szingapúrtól, Kanadán keresztül Szlovákiáig mindenkinek a WOW-ját, az EZT NEM HISZEM EL-jét olvashatjuk a világhálón, a közösségi oldalakon keresztül.

Az érme másik oldala viszont az, hogy köszönjük szépen, megvagyunk a dráma nélkül is. A dráma jó, ha az a zöld gyepen zajlik, és nem jó, nem kívánatos, ha az éppen a stadionon kívül üti fel a fejét. Ebből a szempontból a vébé legnagyobb nyertese Oroszország, amely a pályán tudták hozni a megfelelő drámaszintet (lásd a spanyolok kiejtése), miközben nullán sikerült tartania a pályán kívüli drámák számát. A VB-t megelőző hónapokban szinte minden portál attól volt hangos, hogy micsoda áldatlan állapotok fogadják majd a csapatokat, milyen veszélyekre kell felkészülnie a szurkolóknak, hogy minden utcasarkon orosz futballhuligánok fogják letépni az ember fejét. Oroszország távol áll a tökéletes, idilli környezettől. Viszont sikerült megmutatniuk, hogy képesek rendet tartani, befogadóként megjelenni, és jó rendezőként „viselkedni”. Putyin egy interjúban nem győzte hangsúlyozni, hogy megmutatták, az oroszokkal szemben állított sztereotípiák hamisak. Kérdés, hogy mi történik, ha letelik az egy hónap „felfüggesztett”? Emlékezni fognak-e Yerry Mina fejesére az oroszok, ha visszatér a mindennapi dráma?

3.jpg

MIT MOND AZ xG?

Az alábbiakban górcső alá veszek pár jól szereplő csapatot, valamint egy-két csalódást keltőt, méghozzá a tornán összeszedett összesített xG-mutatóik alapján. Az expected goal ratio (xG) a torna során kialakított összes helyzetük minőségét jelöli. Minden kapuralövéshez rendel egy valószínűséget, azaz megadja mekkora gólszerzési eséllyel kecsegtetett a lehetőség. Ebben a formában meg lehet adni, mennyi gólt szerezne egy átlagos csapat az adott csapat lehetőségeiből. Ezt természetesen a visszájára is lehet fordítani, és az is meghatározható, hány gólt kapna egy átlagos csapat az ellenfelek lövései nyomán. Lássunk egy táblázatot:

xgFor/90 xGA/90 xGD
Belgium

1,928

1,14

0,788

England

1,815

0,79

1,025

France

1,05

0,61

0,44

Croatia

1,42

1,11

0,31

Brazil

2,57

0,65

1,92

Uruguay

1,696

0,518

1,178

Sweden

1,626

1,11

0,516

Russia

1,166

1,7

-0,534

Spain

2,24

1,2

1,04

Argetina

1,32

1,7

-0,38

Japan

1,24

1,61

-0,37

Germany

2,18

1,22

0,96

(xGFor/90: meccsenként elvárhatóan szerzett gólok, xGA: meccsenként várhatóan kapott gólok, xGD: a kettő különbsége, azaz egy átlagos meccsenkénti gólkülönbség)

Az adatok forrása: https://public.tableau.com/profile/aniket3604#!/vizhome/WorldCupxG/xGForAgainst

A /90 jelölés természetesen mérkőzésre bontást jelent, így pár csapatnál ez akár 120 percet takar, de mivel a két érték különbségéről van szó, így ez nem jelent problémát.

A legjobb nyolc közé jutó csapatok közül egyedül az oroszok mutatója negatív, jó helyzetkihasználással és egy kevés mázlival eljutottak a legjobb nyolcig, de nem volt fenntartható ez a trend. Szembetűnő lehet, hogy a németek és a spanyolok is elég jó számokat hoztak, mégis kiestek. A problémát talán az jelenthette, hogy a védelmük nem a legacélosabb, ahogy az látszik is: a legjobb nyolc közé egyedül az oroszok jutottak náluk rosszabb védelemmel. Az elvárhatóan szerzett gólokat tekintve a franciákon megakadhat az ember szeme. Rendkívül alacsony számot hoznak, bár ez betudható annak, hogy a dánok elleni találkozójuk, valamint a felejthető Uruguay-meccs jócskán lehúzza ezt. Bár az igazat megvallva, egyébként sem a szemet kápráztató játékukról lesznek emlékezetesek a francia csapat tagjai…

Ellenben a brazilok. Bár döcögősen indultak a csoportban, a következő körben úgy tűnt, nagy esélyesekké léptek elég, mígnem a belgák megállították őket. A meccset felidézve, ha csak a helyzeteik felét rúgják be a dél-amerikaiak, akkor is több góllal győznek. Ezt alátámasztja az xG.modell is, messze az övék a legjobb mutató, sok várhatóan szerzett gól, nagyon kevés (elvárható) kapott. No, de ilyen a labdarúgás…

A LESAJNÁLT PONTRÚGÁSOK

A 2018-as világbajnokságon feltűnően sok gól született pontrúgás után. Leginkább az angolok jó szereplésével kapcsolatban tűnt fel, hogy a sokak által lesajnált, ám igen hatékony fegyvernek bizonyuló pontrúgások mekkora erőssége a Southgate-csapatnak.

Sokat tárgyalt téma, hogy a válogatott csapatoknak mennyivel kevesebb idő jut a felkészülésre, nehéz feladat finomhangolni a támadásszövést, így a kapitányok gyakran az egyszerűen begyakorolható eszközökhöz, sémákhoz nyúlnak. Nos, a pontrúgás pont ilyen. A meccsek folyása gyakran nehezen befolyásolható, véletlenszerű események alakítják, míg a pontrúgások esetén lehetőség van az előre begyakorolt figurákat a lehető legpontosabban előadni.

A vb-n esett eddigi 158 gólból 69 pontrúgás után esett, ez a gólok 44%-a. Az eddigi legnagyobb arány az 1998-as torna, ahol az összes találat 36%-a történt pontrúgás után. A negyeddöntőkben majd a gólok fele, 11 gólból 5 pontrúgásból, vagy az után született. Főleg azoknál a csapatoknál értékelődik fel ezek értéke, amelyek gyengébb képességűek, esetleg fizikálisan erősebbek ellenfelüknél. ilyenkor maguktól jönnek létre párharca felépített szituációk, hiszen többen léphetnek fel, mint egy-egy támadásnál, így a legtöbb esetben 1v1 szituációk adódnak.

vrsaljko.jpg
Stones fejesénél nem sok kellett volna egy újabb angol gólhoz, de Vrsaljko menteni tudott

Természetesen a VAR bevezetésének is nagy szerepe van a megsokasodott pontrúgás-gólnak.  Csak a csoportkör alatt 24 büntetőt adtak a játékvezetők, ez hattal több, mint az eddig rekord. De az egy egész tornára vonatkozott!

ÉS A VAR

Bár a jelenlegi rendszer valószínűleg nem a végleges megoldás, azonban az eddigiek alapján közel jár a lehető legjobbhoz. Belegondolva, hogy egy-egy nagy tornán, egy BL-szezon során hány és hány vitatott szituáció adódik, a VB-n eddig jól működik a videóbíró intézménye. Egy kezemen meg tudnám számolni a helytelen döntéseket, ám ezek nagy része abból adódott, hogy bár a bíró megnézte az esetet, mégis rosszul döntött. Talán fontosabb felidézni a jó döntéseket, amiket a VAR-nak köszönhetünk: Neymar ellen befújt, majd visszavont büntető Costa Rica ellen, Lang kiállítása a svédek ellen, először tizenegyest ítélt a bíró, majd visszavonta, szabadrúgással jöhetett Svédország, Sanchez becsúszása Szenegál ellen, szintén visszavont büntető, a koreaiak gólja Németország ellen, amikor német lábról került a labda a koreai támadó elé. Persze sok kérdéses döntés is született, de azt nehéz elvitatni, hogy a VAR első számú célja ezen esetek számának csökkentése – ami sikerült is.

A meccsek ütemét valóban megtöri, a gólöröm is kissé megváltozott, de én nem éreztem azt, hogy emiatt ne lehetne felhőtlenül örülni, inkább egy plusz izgalom faktor lépett a játékba. No, az is igaz, hogy Magyarország nem jutott ki, így nem a „saját bőrömön tapasztaltam a dolgot”…

Köszönet Belovai Györgynek az első három, Kovács Somának pedig a második három pontért!

Reklámok