Keresés

Fociológus

Szerző

hakanskr

„HOGY OLVASHAT VALAKI NEMZETI SPORTOT?”

Ma már megszoktuk, hogy legjobb íróink: Darvasi, Esterházy, Kukorelly könyveket írnak a futballról. Voltak azonban elődeik is. “„HOGY OLVASHAT VALAKI NEMZETI SPORTOT?”” olvasásának folytatása

A KÖNYV, AMIT NEM LEHET ELFELEJTENI

Borsi-Kálmán Béla írta az egyik legjobb – ha nem a legjobb – futballkönyvet, Az Aranycsapat és a kapitányát, tizenegy évvel ezelőtt, de az a kötet csak azt az egy kiadást érte meg. A szerző közben egyes részeket folyóiratokban, tanulmánygyűjteményekben újra közölt, majd gondolt egyet, és idén – számos új írással kibővítve – együtt megjelentette. Ez a Pszeudo-fociesszék. Az alábbiakban ezt és a 2008-as opuszt együtt taglalom.

 

“A KÖNYV, AMIT NEM LEHET ELFELEJTENI” olvasásának folytatása

AMIKOR MAGUNK ELLEN NEVELTÜNK VILÁGBAJNOKOKAT

Mai magyar futballszurkolói ésszel szinte felfoghatatlan, hogy valaha a futballvilág tanítómesterei voltunk, éspedig nemcsak a két vébéezüstöt termő időszakban, hanem már azt megelőzően is. Az olaszokat részben mi tanítottuk meg a játékra – olyannyira, hogy fölénk is nőttek, kétszer egymás után világbajnokok lettek, közben pedig a mumusainkká váltak, mert rendszeresen legyőzték a magyar válogatottat! Edzőgéniuszaink: Weisz, Tóth-Potya, Schaffer, Kertész Géza, Konrád Jenő itáliai sikerei a magyar futballtörténet legfényesebb lapjaira tartoznak, mégis mindezidáig méltatlanul kevés szó esett róluk. Ezt a hiányt pótolja ez a nagy erudícióval megírt könyv, amelynek szerzői már korábban is sokszor bizonyítottak. Dénes Tamás számtalan kötettel, a történész Andreides Gábor pedig A párizsi ezüst című, az 1938-as vébé magyar sikeréről szóló könyvével.

“AMIKOR MAGUNK ELLEN NEVELTÜNK VILÁGBAJNOKOKAT” olvasásának folytatása

NEMCSAK PUSKÁSÉK VOLTAK ÓRIÁSOK

Első focis könyvem, a mára szó szerint ronggyá olvasott Felejthetetlen 90 percek még Orth Györgyöt tartotta minden idők legjobb magyar játékosának. Felnőttként kellett rájönnöm: 1964-ben még nem lehetett a „disszidens” Puskásékat értékükön kezelni. Túlpolitizált labdarúgó-közvéleményünk azóta átesett a ló másik oldalára…

“NEMCSAK PUSKÁSÉK VOLTAK ÓRIÁSOK” olvasásának folytatása

UTOLSÓKBÓL LESZNEK AZ ELSŐK! ÉS VICE VERSA

Akik szeretnek elmerülni a negativizmusban, még válogathatnak is. Sirathatnak mélyről felemelkedő, de a végcél előtt elbukó héroszokat (Törökország, 2002 és Ghána, 2010), de fájlalhatják az istenek alkonyát is, azaz a Zidane vezérelte Gallhon 2006-os kudarcát és a brazilok négy évvel ezelőtti katasztrofális lebőgését.

“UTOLSÓKBÓL LESZNEK AZ ELSŐK! ÉS VICE VERSA” olvasásának folytatása

AKI AZ AFRIKAI FOCIT SZERETI, ROSSZ EMBER NEM LEHET

Szériánk legújabb darabjában újabb, az utolsó pillanatban elbukott hősökről zeng az ének. Bűnbakokban sincs hiány: hol a kollektíve lenácizott németek a hunyók, hol a bolgárfaló FIFA, de megkapják a magukét a multik (ld. Nike) és a szovjetek kárára lengető partjelző, na meg az első afrikai futballsikert gáncsoló sípos ember is.

“AKI AZ AFRIKAI FOCIT SZERETI, ROSSZ EMBER NEM LEHET” olvasásának folytatása

A LEGJOBB, A LEGSZÖRNYŰBB ÉS A LEGVÁRATLANABB

Sorozatunkat ezúttal azokkal a vébékkel folytatjuk, amelyek e sorok írójának a szívéhez a legközelebb állnak. Épp akkor lettem futballimádó, amikor Észak-Korea elképesztette a világot, amikor a felejthetetlen olasz-NSZK-t játszották a hetvenes mexikói Mundialon, és amikor a lengyelek bizonyították, hogy sok munkával és alázattal egy „futottak még” fociországnak is lehet klassziscsapata.

“A LEGJOBB, A LEGSZÖRNYŰBB ÉS A LEGVÁRATLANABB” olvasásának folytatása

AKI MAGÁT FELMAGASZTALJA, AZ MEGALÁZTATIK

Most jön csak igazán a flagellánsoknak, öngyötrőknek való csemege! Két ország – az egyik történetesen mi vagyunk! – futballnemzeti nagylétének temetője (a Maracana, ill. a berni Wankdorf-stadion) után Svédországba látogatunk, ahol a franciákat egy sérülés ütötte el első VB-döntőjüktől… “AKI MAGÁT FELMAGASZTALJA, AZ MEGALÁZTATIK” olvasásának folytatása

AZ ELSŐ HÁROM VB MÁRTÍRJAI

A futballhistória tele van szenvedéstörténettel. Se szeri, se száma a konteóknak lecsalt meccsekről, megvett bírókról, tragikus hőseposzoknak az utolsó pillanatban sérülések, öngólok miatt, gyengébb ellenfelekkel szemben elbukott trófeákról. Sorozatunkban a hőskort, a harmincas évek világbajnokságait vesszük górcső alá – mazochista szemszögből.

“AZ ELSŐ HÁROM VB MÁRTÍRJAI” olvasásának folytatása

Működteti a WordPress.com.

Fel ↑